Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-245

Az országgyűlés képviselőházának 24-5. Ezeket kívántam az 1. Ç tárgyalása al­kalmával megjegyezni. (Élénk helyeslés a bal­oldalon.) Elnök: Drobni Lajos képviselő úr követ­kezik! Drobni Lajos: T. Képviselőház! Az 1. §-hoz szinte távirati stílusban kívánok csak hozzá­szólni. Nem kételkedem abban, hogy a többség megszavazza ezt a javaslatot, amely javaslatra vonatkozólag voltam bátor kritikámat kifej­teni nemcsak a magam nevében, hanem — meg vagyok róla győződve — az összes váro­sok és az összes városi /képviselők nevében is, még azok nevében is, alkik a törvényjavasla­tot megszavazták. Különbséget tettem számontartó, vagyis számviteli és számvevőségi szolgálat között. Ez a különbség feltétlenül megvan és helyes értelmezés szerint meg kell lennie. Ennélfogva nagyon sajnálom, hogy maga a belügymi­niszter úr nincs itt és így kénytelen vagyok kérelmemet az államtitkár úrhoz adresszálni, aki épúgy csak most ikerült a törvényjavas­lattal közelebbi kapcsolatba, mint mi mind­nyájan. Javaslatom az, — és kérem, méltóz­tassék ezt az államtitkár úrnak magáévá tenni, hogy az 1. §-nál a második sorban a »városok« és a »számvevőségi szolgálatát« szavaik közé szúrassék be az »ellenőrző« szó. Tehát így hangzanék a módosított szakasz (felolvassa): »A törvényhatósági jogú és a me­gyei városok ellenőrző számvevőségi szolgála­tát — ideértve a gyámügyi számvevőségi szol­gálatodat is — állami tisztviselők látják el.« Ez volna az, ami valamiképpen megnyug­tatná a. városokat, azt a hárommilliós töme­get, az ország egyharmad részét,, amely óriási anyagi felkészültséggel állami feladatok nagy részét is végzi. Ezzel másrészt kifejezik a vá­rosok azt, hogy nincs kifogásuk az ellenőrzés ellen, jóllehet ennél sokkal szerencsésebb mód is lett volna az ellenőrzés megoldására, de az ellenőrző számvevőséget államosítsa az állam, ha már államosítani akar. Elnök: Kíván még . valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom s a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Felteszem a kérdést, t. Ház, méltóztatik-e az 1. %-t eredeti szövegében elfogadni'? (Igen!) A Ház az 1. Vt elfogadta. Következik a 2. §, kéreim felolvasását. Brandt Vilmos jegyző (felol/vvassa a 2. és 3. §-t, amelyeket a Ház hozzászólás nélkül elfo­gadott). Szólásra feliratkozott Drobni Lajos. Drobni Lajos: T. Ház! A legegyszerűbb és legprimitívebb felfogás szerint: aki parancsol, az fizessen. Ez egyszersmind a legegyszerűbb falusi tanítás is. Ennek a törvényjavaslatnak 4. Í-ába beviszik azt a gondolatot,, hogy a számvevőséget államosítják, az államosított számvevőségi tisztviselők felett az állam ren­delkezik és nekik az állam parancsol. Ezzel a legprimitívebb elvvel azonban homlokegye­nest ellenkezik az a rendelkezése a szakasznak, hogy a tisztviselők illetményeit az állam vi­seli, a városok azonban ezeket az illetménye­ket az államnak megtéríteni kötelesek. Indítványozom, méltóztassék a 4. ^ első mondatának második részét kihagyni és így a mondatból csak ennyi maradjon meg (fel­olvassa): »Az 1. § 1. bekezdésében említett tisztviselők illetményeit az állam viseli.« Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem.) ülése 1937 október 29-én, pénteken. 199 Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom s a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Felteszem a kérdést: méltóztatik a 4. %-i ere­deti szövegében elfogadni? (Igen!) A Ház eredeti szövegben fogadta el a 4. §-t. Követ­kezik az 5. §. Brandt Vilmos jegyző (olvassa az 5. ,§-t). Elnök: Az előadó úr kíván szólni. Gergelyffy András előadó: T. képviselőház! Az 5. § szerint a belügyi kormányzatnak 1938 január l-ig véglegesen döntenie kell afelett, hogy a városok számvevőségénél ez idő szerint tényleges szolgálatot teljesítő tisztviselők kö­zül kiket vesz át az állami szolgálatba. A tör­vényjavaslat benyújtásakor, ami még a múlt ülésszakban megtörtént, a törvényszakaszban megállapított ez a határidő az átvétel technikai lebonyolítása szempontjából elégségesnek mu­tatkozott, ma már azonban, négy hónap eltelte után, szükséges ennek a határidőnek kitolása. Éppen ezért indítványozom, hogy az 5. § máso­dik és hetedik sorában a »január« szó helyébe »április« szó vétessék fel. Méltóztassék javas­latomat elfogadni, Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Fel­teszem a kérdést, méltóztatnak-e az 5. §-t ere­deti szövegében elfogadni, szemben az előadó úr módosításával? (Nem!) A Ház tehát az 5. §-t az előadó úr szövegezésében fogadta el. Következik a 6. §. Kérem a jegyző urat, szí­veskedjék felolvasni. Brandt Vilmos jegyző (olvassa a 6. §-t, me­lyet a Ház hozzászólás nélkül elfogadott. Ol­vassa a 7. §-t. — Drobni Lajos szólásra jelent­kezik.) Elnök: Drobni Lajos képviselő úr óhajt szólani. Drobni Lajos: T. Ház! A 7. §-szal kapcso­latosan módosítást terjesztenék elő. A 7. § szerint, az állami számvitelre és pénzkezelésre vonatkozó jogszabályok az irány­adóak városi számviteli vonatkozásban is. Mó­dosító indítványom ezzel a rendelkezéssel kap­csolatban az lenne, méltóztassék kimondani egyúttal azt is, hogy az eddig a városok szol­gálatában levő és a városoktól átvett Összes számvevőségi tisztviselőknek nemcsak pótillet­ményeik, hanem összes személyi illetményeik is változatlanok maradnak Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Senki feliratkozva nincsen. Elnök: Kérdem, kíván-e még valaki szó­lani? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A tanácskozást befejezettnek nyilvá­nítom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatik-e a 7. §-t eredeti szövegében elfogadni? (Igen!) A Ház a szakaszt eredeti szövegében fogadta el. Következik a 8. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a sza­kaszt felolvasni. Brandt Vilmos jegyző (olvassa a 8. és 9. §-okat, amelyeket a Ház hozzászólás nélkül', elfogad). Elnök: Ezzel a Ház a törvényjavaslatot részleteiben is letárgyalta. (Elénk éljenzés jobb felől.) Harmadszori olvasása iránt napi­rendi javaslatom során fogok a t. Háznak elő­terjesztést tenni. Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) , ,

Next

/
Thumbnails
Contents