Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-245

Az országgyűlés képviselőházának 24-5. ülése 1937 október 29-én, pénteken. 191 és sokkal előbbrevalóan kellene szabályozni és ellenőrzés alá venni, mint ezt a most ismertetett feladatkört. • De maga a számvevőségi ellenőrzés is. mint ilyen tulajdonképpen reformra szorul. Az 1897 : XX. te, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik és számviteli ellenőrzésünk alapját képezi, elvileg helyesen állapítja meg a számvevőségek jogkörét, amikor kimondja, hogy függetlenek és a miniszter mellé vannak rendelve. De mi a helyzet ezzel szemben a gyakorlatban? A helyzet ezzel szemben az, hogy a miniszter a mai állami életben politikai, adminisztrációs és egyéb parlamenti elfoglaltsága folytán annyra igénybe van véve, hogy a maga személyében ennek a kötelezettségnek, hogy a számvevőség közvetlenül az ő irányítása és az ő felelőssége mellett dolgozzék, valósággal eleget tenni nein tud. (Rakovszky Tibor: Nem is tud az ülésen megjelenni!) Mi ennek a következménye? A gyakorlat úgy alakult, hogy vagy a minisztérium egy államtitkárának, vagy a minisztérium egyik főosztályának* ellenőrzése mellett működik a számvevőség» amely pedig a törvény értelmében egyedül a miniszternek van alárendelve. Azt tapasztaljuk még formailag is, hogy a számvevőségek élére sokszor nem gyakorlati szak emberek kerülnek, hanem a minisztériumok osztályaiból neveznek ki és osztanak be egyes embereket és állítanak ennek a szakhivatalnak élére. Mi ennek a következménye

1

? Az, hogy a számvevőségek jogállása, függetlensége nem felel meg annak a helyzetnek, amelyet a törvény eredetileg statuált és teremteni akart. Éppen ezért az utóbbi időben egyre hangosabban nyilvánul meg az a kívánság, hogy az egész számvevőségi szolgálatot reformálni kell. (Gr. Esterházy Móric: Úgy van!) Arra nézve, hogy ez a reform hogyan történjék meg, eltérők a vélemények. A külföldi szakirodalom egy része, amely a tekintély elve alapján áll, azt mondja, hogy még ez a függetlenség is sok, az intézkedő hatóság felel minden tevékenységéért és minden más szerv ennek az intézkedőnek csak segítője lehet. Ez a tekintélyi elv alapján álló felfogás. A mi egész adminisztrációnk, alkotmányos életünk nem ezen a szellemen épült fel; a mi alkot

1 mányos életünk múltja, jelene és jövője egészen más gondolatból fakadt. Annak az felel meg, hogy igenis az intézkedő hatóság mellett független ellenőrző szervek is legyenek f és ezért a mi számvevőségünk további kiépítését ebben az értelemben kell munkálni. Már most hogvan történjék ennek a függetlenségnek kiépítése? Van felfogás, amel.v azt vallja, hogy a számvevőségi szolgálat igazán független, a minisztériumokkal szemben is igazán független csak akkor lehet, ha a pénzügyminiszternek tartozik felelősséggel, mert a pénzügyminiszter az, aki az állam pénzügyei fölött legfőbb fokon ellenőrködni hivatott, tehát a számvevőségek is tartozzanak a pénzügyminiszternek felelősséggel. —• Előre is kijelentem, ezt nem tartom helyesnek, csak azért ismertetem, hogy erre a felfogásbeli irányzatra is rámutassak. — Ezáltal a számvevőségeknek az egyes szakminiszterekkel szemben fennálló függetlensége fokozottan domborodnék ki, az ellenőrzésre fokozott mértékben lenne képes a számvevőség. Ez mind igaz és áll is, de ebben a rendezésben az a veszély fenyeget, hogy ezáltal az egyes számvevőségek nagyon elkülönülnek az intézkedő hatóságtól, ami szintén nem kívánatos. Mert sohase felejtsük el, hogy az ellenőrzés sem öncél! Az ellenőrzésnek is csak az a célja, hogy az állam gazdasági életét, az államháztartás vitelét segítse. Nézetem az, hogy egy ilyen megoldás ezt nem szolgálná azzal a célszerűséggel, amelyet sokan tulajdonítanak neki. Vannak, akik a Legfőbb Állami Számvevőszék alatt szeretnék ezt az ellenőrzési szolgálatot megszervezni. Én úgy tapasztalom, hogy a magyar közéletben, annak különösén abban a részében, amely nem szakszempontokból foglalkozik ezzel a gondolattal, hanem inkább bizonyos általános nézőpontból ítéli meg a kérdést, ez nagyon szimpatikus megoldásnak látszik azért, mert a magyar államháztartásban s a minisztériumok ellenőrzésében talán egyedül a Legfőbb Állami Számvevőszék volt az, amelynek működése ellen egészen a mai napig semmi kifogás soha fel nem merült, amely a maga hivatását mindig példaszerűen teljesítette. Ha ezt a megoldást választanám és ajánlanám a magyar törvényhozás figyelmébe, fel kell hívnom a figyelmet arra is, hogy akkor a számvevőszéket tulajdonképpen bevonnám az állami adminisztrációba és veszélyeztetném a számvevőszéknek azt a különállását, azt a külön jogállását, amelynek értelmében egyedül az ellenőrzésre, egyedül a bírálatra hivatott. Én a magam részéről egy olyan megoldást tartanék helyesnek, amely a következő keretek között szervezné meg a számvevőségi szolgálatot s általában az államháztartás vitelét, — mert hiszen erre is kell hogy sor kerüljön; kell hogy sor kerüljön azért, mert az állam háztartásának vitele, gazdálkodása folyton tágabb és tágabb területekre terjed ki, ezeknek az ellenőrzését tehát újabb és újabb megfontolás és szabályozás tárgyává kell tenni — én tehát ázt tartanám helyesnek, ha a számvevőségi szolgálat tényleg egyenrangúvá, teljesen függetlenné tétetnék az egyes minisztériumok keretén belül. Hozzátartozik ehhez a képesítés egyenrangúsága. Amikor ma azt találjuk, hogy sokszor egészen alacsonyrendű állásokra mennek egyetemi végzettségű emberek, mert nean tudnak elhelyezkedni, akkor nem lehet probléma az, hogy az állami életnek ilyen fontos ágára ne írja elő egy új törvény azt, hogy ehhez igenis egyetemi képesítés szükséges. Az igaz, hogy ennek a számvevőségi szolgálatnak vannak technikai részei és vonatkozásai is: nyilvántartások és egyebek, ezeket azonban el lehetne választani a szorosabban vett ellenőrzési szolgálattól és ezek egyszerűbb képesítésű tisztviselőkre volnának bízhatók. A szigorú •ellenőrzést, az adminisztráció támogatását, amely az úgynevezett közigazgatási segédszolgálatot jelenti a számvevőségek életében, nézetem szerint akkor oldanók meg helyesen, ha egyetemi kvalifi'kációjú, teljes jogkörű és rangú tisztviselőkre bíznók. Mert e tekintetben is mi a helyzet? A helyzet az, hogy minden anyagi vonatkozású^ kérdésben, ami a pénzkezelést, a gazdálkodást, a vagyoni ellenőrzést illeti, a számvevőség nélkül nem történik semmi. A számvevőség nemcsak ellenőriz, hanem a számvevőség rendelettervezeteket is készít, amelyeket az illető osztályok, mert nem értenek hozzá, mert nincs szakképzettségük, (Strausz István: Ez a hiba!) sokszor minden további felülbírálati lehetőség nélkül kénytelenek akceptálni, elfogadni, és kiadmányozni. (Strausz István: Egyetemi képzés kell!) Ha én a számvevőségnek kvázi pénz-