Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-244

Az országgyűlés képviselőházának %M* volna beszélni és írni, hogy itt bűzlik valami, tessék belenézni, akkor ma is abban a hitben élnénk, hogy Szolnokon semmiféle baj nem volt, ott minden szabályszerűen és rendesen ment. T. Képviselőház! Hogy az autonómia kérdésénél maradjak, a törvényjavaslat egyszerűen utal az 1902:111. tc-re, amely a vármegyék pénztári és számvevőségi teendőinek ellátását államosította. Ellenére ennek az utalásnak, az igen t. előadó úr, de maga az indokolás is nem átalja megállapítani, hogy ezzel az autonómia sérelmet nem szenved. Mit mond az 1902:111. te. 5. pontja? Azt mondja, hogy a királyi pénzügyigazgatóságok mellé rendelt számvevőségek és járási számvevők úgy az előzetes, mint az utólagos számviteli ellenőrzés tekintetében a vármegyei törvényhatósággal, alispánnal, árvaszékkel és főszolgabírókkal szemben önállóan működnek és e működésükért a számvevőségi igazgató útján csak a pénzügyminiszternek felelősek; ellenben a jelentéstétel és a közigazgatási segédszolgálat tekintetében a vármegye alispánjának és az árvaszékiiek, a járási számvevők pedig a járási főszolgabíróknak alá vannak rendelve, miért is ezeknek ebben az irányban kiadott rendelkezéseit feltétlenül teljesíteni tartoznak. Mit jelent ez magyarul! Ez magyarul azt jelenti, hogy a 'komoly munkába semmiféle beleszólása sem a polgármesternek, sem az alispánnak, sem a képviselőtestületnek, sem a törvényhatóságnak nincs, mert ez kizárólag a pénzügyminiszternek van fenntartva, ellenben az egyéb dolgok, például névnapi köszöntő elmondásánál, vagy pedig születésnapok felemlítésénél, vagy megünneplésénél, vagy pedig násiznagyi beszédek megszerkesztésénél meg van hagyva az autonómiának ez a joga. De »menjünk tovább, t. Képviselőház. Céloz ez a törvényjavaslat a vármegyei államosításra is. Azt mondja a 7. § (felolvassa): »... A költségvetéseken túlmenő utalványozás csak az illető miniszter előzetes engedélye alapján történhetik.« Drobni igen t. képviselőtársamnak nagyszerűen felépített beszédéből konkrét példákon láttuk azt, »hogy egyes városoknak speciális szükségletei lehetnek, amelyeikről akármilyen bölcs is az a városi képviselőtestület, vagy polgármester, nem gondoskodhattak előre, tehát — periculum in mora — sürgősen intézkedni kell. Ott áll az a várossal szemben idegen számvevőségi test. Akárhogyan is mondják, az az oda kinevezett» idegen összeköttetésekkel rendelkező, a várossal semmi^ lelki kapcsolatban nem lévő számvevő nçm érti, nem fogja megérteni, az bürokrata lesz, olyan, mint a minisztériumoik, az paragrafusrágó lesz, és hiába fogják neki magyarázni, hogy itt rögtön intézkedni kell. Mi ez? Nem az autonómiának sérelme? Tisztára sérelem. Egy városnak, egy vidéknek speciális érdekei lehetnek, most pláne, amikor arra kell törekednünk, hogy mindegyik intenzíve gazdálkodjék, igyekezzék magának jövedelmi forrásokat teremteni, adódhatnak olyan helyzetek, amelyekben az alkalom elszalasztását eredményezi, ha rögtön nem intézkednek. Azzal, hogy mennyire lehet a minisztériumból valami segítséget kapnunk, t. képviselőtársaim, akik velem együtt jóformán mindennap kopogtatnak valamelyik minisztérium küszöbén, nagyon tisztában vannak. (Ügy van! halfelől.) A minisztériumban csak azt látom, hogy a felelősséget tolják. Azt mondják, qui habet tempus, habet vitám. Lehetőleg nem viseülése 1937 október 28-án, csütörtökön. 181 lik a felelősséget, hadd álljon, ha,dd ázzon, valami majd csak történik. Tudjuk, hogy ez a magatartás nekünk mennyi időnket és energiánkat rabolja el. T. Képviselőház! Különösen érdekes az indokolás, amelyik nagyszerű eleganciával, nonsalansszal azt mondja, hogy nincs semmi különbség: ahogyan a megyénél volt, úgy lesz majd a városnál is. Tessék csak a 4. §-t elővenni és belemélyedni abba a 4. §-ba, hogy mit jelent majd ezeknek a nyomorult városoknak ez a törvényjavaslat. Az 1902 : III. te. 2. §-ának 3. bekezdése azt mondja (felolvassa): »Ügy^a járási számvevőknek, mint az állampénztáraknál (adóhivataloknál) és a számvevőségeknél újonnan szervezendő pénztári és számvevőségi tisztviselői állásoknak illetményei az állami költségvetésbe veendők fel.« Ez azt jelenti, hogy ezek állaimi tisztviselők, az állam fizeti őket. Ezzel szemben mi van itt? A mostani törvényjavaslat azt mondja: itt onajd én parancsolok, de te fizetsz. Az állam rendeli meg a nótát, de a nótáért majd a város fizet. (Ügy van ! Ügy van! — Derültség halfelől.) Azt mondja ez a 4. §: a tisztviselők illetményeit az állaim viseli. Az ember megörül neki: szent Isr ten, az állam ilyen zsenerőz, ilyen gavallér, és akkor kiderül, hogy a, városok azonban ezeket az illetményeket az államnak megtéríteni kötelesek. De ez még nem elég. Kinek agyában születhetett meg az ilyesmi? Mint törvényhozó is csodálkozom azon, hogy a városokat így egy kalap alá igyekeznek fogni. Azt mondja ugyanis a törvényjavaslat (olvassa): »Az ilyen illetmények címén az összes városok által együttvéve fizetendő összeget — évenkint — az állami költségvetésben kell megállapítani. Azlt, hogy ennek az összegnek mily része esik az egyes városokra, — az ott működő számvevőségi tisztviselők létszámának arányában ' — a belügyminiszter állapítja meg és az így megállapított összeget a város a legközelebbi naptári év költségvetésébe, beállítja« Nem tudom, hány törvényhatósági és hány megyei város van, melyiknek milyen a számvevőségi szolgálata, hány tisztviselő működik, most mindezeket majd belügyminiszteri bölcsességgel összefogják, tagosítják, összeállítják és azt fogják mondani: ennyi meg ennyi számvevő van, nekünk ennyi és ennyi pénzre van szükségünk, tehát mi ezt beállítjuk a költségvetésbe. Azonban most jön a belügyminiszter és most jövünk mi képviselők és megint azt mondjuk: t. miniszter úr, kegyelmes uram, az én városom ilyen és ilyen pótadó alatt nyög, képtelen már fizetni, lehetetlenség, nem vagyok képes megállani választóim előtt, az adózók előtt, kegyeskedjél, kérlek szépen és engedd meg azt, hogy az én városommal valami kivétel tétessék ; nem bírjuk, elvették ' a forgalmiadót, elvették a borfogyasztási adót, az adminisztráció költségei, az állami közigazgatás áthárított költségei borzasztóan igénybe vesznek bennünket, essék meg a szíved és adj nekem ennyit és ennyit. Az, aki jó fiú lesz, aki majd jól tud beszélni a miniszter úrral, az meg fogja kapni és a miniszter úr azt mondja: kérem, igenis, ennek a városnak enynyit meg- ennyit adok. (Malasits* Géza: Pláne, ha egységespárti a város képviselője!) Ha ezt így állapítják meg, ki fog igazságot tenni, hogy ennek a városnak ennyit, a másiknak pedig annyit adnak? (Brogli József: Megvizsgálják!) Ki vizsgálja meg? A végrehajtó hatalom képviselője, a többségi párt bizalmasa 27*