Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-244

Az országgyűlés képviselőházának 2A4- ülése 19Ù7 október 28-án, csütörtökön. 177 kellett volna idejönnie, egy közháztartási törvényjavaslattal, mert a mai államháztartási törvény, a mai számviteli törvény és az egész számvevőségi rendszer elavult, tehát az egészet reformálni kellene. Ha a miniszter úr az új kor szellemében reformálni akar, akkor nem tehet imást, mint azt, hogy egy, a közháztartásról szóló törvényjavaslatot hoz ide a Ház elé, azt itt letárgyalnék és ezzel megszüntetnők azokat a formalitásokat, amelyek a régebbi törvényekben .benne vannak, de amelyeket már tovább fenntartani nem lehet. T. Ház! En nem is kívánok ezzel a törvényjavaslattal tovább foglalkozni, csak anynyit jegyzek meg, hogy a városok nem érdemelték meg azt a súlyos bizalmatlanságot, amellyel a kormány velük szemben viseltetik, sem a városok helyzetén nem segít a miniszter úr azáltal, hogy gyámság, vagy ha jobban tetszik, gondnokság alá helyezi őket és minden megmozdulásukat leköti és elfojtja. Nem segít a városokon, de magán az országon és a nép helyzetén sem a miniszter úr azzal, ha a városok csekély önrendelkezési jogát még jobban gúzsba köti., Azt hiszem, igen t. miniszter úr, sokkal jobb volna a városokat anyagilag erősíteni és ezzel a városoknak lehetővé tenni, hogy azokat a feladatokat, .amelyeknek teljesítésére hivatottak, teljes mértékben meg is tudják valósítani. Már vitéz Shvoy igen t. képviselőtársam, aki pedig- a jobboldal tagja, rámutatott, hogy az állam minden alkalmat felhasznál arra, hogy a városoktól valamit elvegyen. S tényleg, amikor el kell valamit venni a városoktól, akkor ezer körme van az államnak, de amikor adni kell, akkor csak ökle van számukra. Hiszen a forgalmiadó, az italmérési illeték, az inségadó mind olyan adónemek, amelyekkel eredeti fogalmazásukban a városok helyzetén kívántak segíteni. Az volt a cél, hogy a városokat állítsuk ezekkel lábra, hogy meg tudjanak küzdeni azokkal a feladatokkal, amelyek rájuk hárulnak. A forgalmiadóból fázisadó' lett s az állami hozzájárulás összezsugorodott. Nemcsak az a baj, hogy összezsugorodott, hanem olyan rimánkodást és olyan jajgatást kell véghezvinni, hogy ebből kapjon a város valamit, hogy az már egyenesen lealázó és megszégyenítő a városokra. A polgármester egy városban a polgárság akaratának, a polgárság méltóságának a kifejezője. Szomorú szívvel kell látnunk, hogy amikor egy-egy ilyen városi polgármester feljön Budapestre és elmegy a belügyminisztériumba, hétrét görnyedve kell neki rimánkodnia és könyörögnie, hogy valamit kapjon abból a forgalmiadóból, amely voltaképpen az ő városát illetné meg. A kálvária azonban nem fejeződik be a belügyminisztériumban, mert a pénzügyminisztériumnak: is van egy városi osztálya és annak a polgármesternek, aki a belügyminisztériumban már végigjárta a kálváriát, el kell mennie a pénzügyminisztériumba is és ott újból rimánkodnia, jajgatnia kell, kérve háromszor annyit, mint amennyit kapni remél, mert vis'zont boldogok azok a miniszteriális urak, ha attól a polgármestertől valamit lesírhatnak. A jövedelmeik tekintetében tehát az utóbbi öt esztendő alaposan megkopasztotta a városokat, úgyhogy bizony a közigazgatás ellátásán kívül alig marad nekik valami, a problémák ellenben hallatlanul megszaporodtak. Hogy többet ne mondjak, a munkanélküli segély hiánya leginkább a városokat terheli. Hogy Magyarországon nincs a munkanélküliség' esetére szóló állami biztosítás, annak nemcsak az az eredménye, hogy a lakosság dolgozó és legszorgalmasabb része züllik le testileg és lelkileg, hanem az is, hogy a városok olyan feladatok elé állíttatnak ezáltal, amely feladatokkal megbirkózni nem tudnak. (Farkas István: Különösen Budapest!) Elismerem, vannak polgármesterek, akik sizívük melegével segítenék azt a sóik szegény munkanélküli embert, akik átérzik, hogy mit jelent munkanélkülinek lenni 5—6, vagy 3 gyerekkel és egy asszonnyal, akik átérzik, hogy a mai világban, amikor olyan nagy az inség és a nyomorúság, nem volna szabad elhagyni azt az egyes egyént csak azért, mert munka nélkül van, de nem tudnak rajta segíteni, mégpedig azért nem, mert nincs rá fedezetük és ha valahonnan elszipkáznak is egypár pengőt ilyen célokra, felkerül az ügy a belügyminisztériumba, ott megreked s odakerül a heverő akták közé. Ott hevernek Noé bárkájának építési engedélyiratai, a Kain—Abel-féle gyilkossági iratok. (Derültség.) Ezek mellé kerülnek ezek az iratok is, ott pihennek, ott vannak kitéve az idők* érlelő hatásának. Az államtitkár úrnak az előbb már közbeszólás formájában becses figyelmébe ajánlottam a belügyminisztérium számvevőségi osztályát. Méltóztassék az új államtitkár úrnak — akitől az új seprő szerepét várják — egyszer fáradságot venni 'magának és a folyosó-labirintusokon keresztülmenve benyitni a számvevőségbe. Kedves, jó államtitkár úr, elszörnyűlködve fogja látni, mik vannak ott és ön is, mint én is, sajnálni fogja azokat a szegény tisztviselőket, akiknek ezekkel a szörnyű aktahalmazokkal meg kell küzdeniök. De ez talán csak a kissé groteszk, mulatságos része a dolognak. A fájdalmas része az, hogy a szegény munkanélküliek és az ínségmunkára vállalkozók a szenvedő alanyai ennek a túlzott mértékben gyakorolt bürokráciának. Ha egyszer ugyanis bekerül az akta a belügyminisztériumba, akkor onnan művészet (kihozni. Két képviselő szalad, lót-fut utána és boldog, ha három hónap alatt kihozza, holott azt a munkát, amelyről abban szó van, esetleg már holnapután el kellene rendelni. Ha már segíteni akar a miniszter úr a városokon, akkor abban az irányban érvényesítse befolyását, hogy a városok által történő felterjesztések, de különösen azok, amelyeik az ínségmunkákra, a szegények, a gyermekek és árvák segélyezésére vonatkoznak, gyorsabban intéztessenek el» mint ma, mert a mai állapot súlyos károsodásával jár a legszegényebb néposztálynak, annak, amelyen pedig segíteni kell. T. Ház! Arra, hogy anyagi tekintetben mi a helyzet, majd valamelyik pénzügyi javaslatnál leszek bátor rámutatni, mert hiszen a belügyminisztérium nem tehet arról, hogy a pénzügyminiszter mindent elvesz tőle és megköveteli, hogy úgy cselekedjék, mintha semmit sem vett volna el tőle. Itt kell azonban rámutatnom arra, hogy a városokkal szemben támasztott, követelések napról-napra szaporodnak. Megkövetelik a városoktól, hogy olyaii utakat létesítsenek ,— különösen a nemzetközi útvonalakon fekvő városoktól — amelyek tökéletesek, azt azonban senki sem kérdi, hogy miből. Itt van például újabban a légvédelmi kiadások kérdése. Elhiszem, hogy ezek a kiadások szükségesek, fontosak, hogy ne legyünk védtelenek akkor,