Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-240

Az országgyűlés képviselőházának Ê&0. heti 44 órás munkaidő a tisztviselői foglalkozásnál már túlhaladott álláspont és csupán azért, hogy ezeknek a 90—80—

Ï0—60 órásoknak az átmenetét megkönnyítsük, csupán csak a rossz munkáltatók kedvéért ezt a 44 órát törvénybe iktatni felesleges juttatásnak tartom, éppen ezért kérem a t. Képviselőházat, hogy a tisztviselők számára a negyvenórás munkahetet iktassa törvénybe. Külön meg kell emlékeznem ennek a szakasznak arról a fogalmazásáról, amely úgy szól, hogy a: »szükséges kivételeket az érdekelt munkaadói és munkavállalói szervezetek meghallgatása után az illetékes miniszter rendeletben állapítja meg.« Erre azért kell a képviselőház figyelmét külön felhívnom, mert a törvényjavaslattal kapcsolatban megindultak már a kivételezésekre vonatkozó előterjesztések, gyűlésezések és értekezletek és azok a visszaélések az alkalmazottak, a munkások és a tisztviselők erejével, amelyek bizonyos foglalkozási ágakban eddig folytak; ezeknek további tűrését is követelik a kormánytól és tartok tőle, hogy azok a befolyások megfelelően érvényesülni fognak és a kivételezésekben el fog veszni a törvény intenciója, el fog veszni az az eredmény, amelyet állítólag ezzel a törvényszakaszszal elérni óhajtunk. Éppen ezért, amikor kérem a t. Házat, hogy a tisztviselők negyvenórás munkaidejét iktassa törvénybe, egyúttal kérem azt is, hogy a szükséges kivételezésekre vonatkozólag adjon a miniszternek, illetőleg a minisztériumnak olyan utasítást, hogy ezeket a legmesszebbmenő szigorúsággal kezelje és elsősorban a munkavállaló érdekképviseleteknek, szakmáknak kívánságait vegye a kivételek megállapításánál figyelembe. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Csoór Lajos. Csoór Lajos: T. Ház! A 3. <5>-hoz azt a tiszteletteljes indítványt terjesztettem elő, hogy a megállapítandó minimális heti munkaidő úgy Is számítható legyen, hogy az évi átlagban jöjjön ki a heti munkaidő. Ezt az indítványt azért tettem, — amire Kéthly Anna igen t. képviselőtársam is rámutatott — hogy igen sok kivételezésre van törekvés., Ezt a kivételezést azáltal akadályozhatjuk meg, hogy ha egy évi átlagot számítunk. Méltóztassék figyelembe 'venni például azt, hogy vannak vállalatok, amelynek a munkája idényszerű» nyári időben sokkal kevesebb munkájuk van, mint télen. Á munkaadó nem akarja elbocsátani és nem is küldheti el az éveken át beváló alkalmazottját, megfizeti annak a teljes havi fizetését, ugyanakkor az az alkalmazott csak fél- vagy negyedrész annyi munkát teljesít, mint amennyivel a fizetése tulajdonképpen ki volna egyenlítve; természetes, hogy ezt be kell pótolnia. Ezt csak egy példával vagyok bátor illusztrálni. Valamelyik ügyvédnél a nyári három hónapban nincs semmiféle munka. Az alkalmazott az egész héten csak két napon át dolgozik az irodában, a többit szabadon tölti. Viszont jöhet olyan időszak, amikor nemcsak 6—8 órát kell dolgoznia, hanem 10—12 órai munkát is kell teljesíteniehogy munkáját elvégezhesseSokkal észszerűbb tehát, ha évi átlagot számítunk, illetőleg alkalmazunk, mert akkor megszűnnek azok a kivételezésekre való törekvések, amelyekről a t. képviselőtársam itt megemlékezett, másodszor pedig maguknak a munkavállalóknak érdekében áll ez, mert abban az esetülese 1&$7 július l-én, csütörtökön. 131 ben, ha nekem olyan üzemem, vagy üzletem van, amelyben az év, mondjuk, 3—4 hónapjában nincs annyi munka, hogy összes munkavállalóimat foglalkoztatni tudjam, akkor kénytelen vagyok őt érre az időre elbocsátani és kérdés, hogy vissza tudom-e venni, vagy visszaveszem-e, nem kapok-e helyette másikat. El. lenben az év másik részében olyan sok munka van, hogy több munkavállalót vagyok kénytelen alkalmazni. Ha az egész évre veszek fel alkalmazottat, az fix keresethez és fizetéshez jut, , az egyik hónapban többet, a másik hónapban kevesebbet, az egyik héten többet, a másik héten kevesebbet dolgozik és ha megtartjuk azt a minimális, vagy maximális határt, amely a törvénybe van iktatva, akkor nagyon könnyen ki lehet számítani az átlagot és a munkavállalók nagyon fognak vigyázni arra, hogy meg ne rövidüljenek. Nagyon kérem a miniszter urat, hogy maguknak a munkavállalóknak érdekében méltóztassék elfogadni ezt a javaslatot, mert ezáltal megszűnik az a lehetőség, hogy a munkavállalók nagy tömegeit időnként elbocsátják, talán éppen akkor, amikor sehol sem fognak tudni munkalehetőséget találni, másodszor megszűnik az a törekvés, amelyre Kéthly Anna t. képviselőtársam mutatott rá, hogy mindenki kivételezést akar és a kivételezés által tulajdonképpen el fog veszni ennek a törvényjavaslatnak célja és intenciója. Kérem, hogy javaslatomat méltóztassék elfogadni. Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Ház! Mindenekelőtt kijelentem, hogy én a magam részéről is kérem, hogy a Kéthly Anna képviselőtársam által előterjesztett és írásban is megindokolt indítványát méltóztassanak magukévá tenni. De felhívom a miniszter úr figyelmét a 3. § 1. bekezdésének arra a rendelkezésére, amely azt foglalja magában, hogy (olvassa): »...üzletben, üzemben, egyéb vállalatban, vagy foglalkozásban alkalmazott személyzet valóságos munkaideje a munkaközi szünetek beszámítása nélkül 24 óra alatt 8 óránál és hetenként 48 óránál, a tisztviselőké pedig heti 44 óránál hoszszabb nem lehet«. Itt a munkaközi szünetek beszámításáról szól a minisizter úr. Ellenben a figyelmébe ajánlom a következőket. A közelmúltban játszódott le Pécsett a bányászsztrájk és az azóta bekövetkezet események alkalmat adtak a miniszter úrnak arra, hogy a bányászat terén úgy a jogviszonyokat, mint a munkaidő és a bér kérdését tanulmányozza. A bányászok régi és állandóan hangoztatott panasza, azt kell mondanom, ütközőpontja, hogy a leszállás és a felszállás ideje beszámít-e a munkaidőbe, vagy nem, (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Pécsett nagyszerűen rendezték.) Vannak azonban bányák, ahol nem rendezték, azért hívom fel tehát a miniszter úr figyelmét, hogy a végrehajtási utasításban erre a speciálisan a bányászokat érdeklő kérdésre legyen figyelemmel és a végrehajtási utasításban úgy szabályozza ezt a (kérdést, hogy a leszállás és a felszállás ideje a munkaidőbe beszámít, mert máskép el sem lehet képzelni a rendezést. Az emberek várnak a leszállás idejére, legtöbbször a bánya helytelen, vagy hiányos technikai felszerelése folytán negyedóráig, húsz percig, sőt van olyan bánya, ahol félóráig is eltart, míg az illető bányász a bányaszintről egészen a munkahelyére elkerül. Ezt az időt nem számítják bele a munkaidőbe. Ezeket súlyosan