Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-239

112 Az országgyűlés képviselőházának 239. régi sérelmük és egyben egy régi jogos kívánságuk ügyét hozzam ide az igen t. Ház színe elé. Ez a nevezett keresztényszocialista munkásegyesület már 1929-.ben, majd 1932-ben és végre most az ősszel, 1936 október 25-én memorandummal fordult az illetékes minisztériumhoz, amelyben azt kérte, hogy miután ma a vasbeton olyan nagy szerepet játszik az építkezésben, mondassék ki a szakképesítési kötelezettség, illetve az, hogy az ebben a munkában foglalkoztatott munkások szakképzett munkások legyenek. Ez jogos kívánság és a jelenlegi helyzet már régi sérelem. Jogos kívánság ez azért, mert azt látjuk, hogy ma a modern építészeitben milyen nagy szerepet tölt be a vasbeton. Ha új házat építenek, azt látjuk, hogy óriási épülettömböket fog Össze a vasbetonszerkezet és a kőművesnek csak a falak felhúmarad hátra. A legfelelősségteljesebb munkát (tehát a vasbetonmunkás végzi. Magában az építési anyagban is óriási eltolódás következett be. A tégla jelentősége mindinkább visszaszorul és a vasbeton foglalja el a helyét, amelyet nem készen kap a munkás, hanem a munkásra vár a feladat, hogy azt használhatóvá tegye, neki kell azt keverni, elkészíteni és felhasználni. Amikor tehát ily felelősségteljes munkáról van szó, egész természetesen jogos az a kívánságuk, hogy ez. az ipar szintén képesítéshez legyen kötve és ezt a munkát szakképzett munkások végezzék. Ha ugyanis az ilyen munkát minden előképzettség nélkül^ tanulatlan munkások végzik, akkor ez végzetessé válhatik nemcsak azokra a munkásokra, akik az épületen 'dolgoznak, de mindazokra is, akik később a7, ilven házba beköltöznek. Ilyenformán magától értetődő az a sérelem, hogy a vállalkozók az ilyen felelősségteljes munkát tanulatlan, szakképzetlen emberekkel végeztetik és a szakképzett munkásokat mellőzik. A másik, amivel jogos kívánságukat indokolják ezek a munkások, az, hogy az jri^róriási fejlődés előtt áll. Éppen ezért szinte érthetetlen, hogy amikor 'sokkal kisebb jelentőségű iparok szakképzettséghez vannak kötve, ez az ipar nincs képesítéshez kötve és ezt a munkát olyan munkásokkal végeztetik, akiknek semm[féle előképzettségük nincs. T. Ház! Ezeknek a ceme/it- és betonipari munkásoknak a sérelmét kívánom itt tolmácsolni és uagyon örülök, hogy a t. miniszter úr visszajött és meghallgatta interpellációmat. Nagyon kérem a t. miniszter urat, hogy az október 25-én átnyújtott memorandumot mielőbb elővétetni szíveskedjék és kegyeskedjék összehívni egy ankétet, amelven az érdekeltek résztvehos^nek és segítsenek közmegnyugvásra elintézni ezt a régóta megoldásra váró kérdést. A7,t hiszem, hogy pzok, amiket itt érveli gyanánt felsoroltam, elég súlyosak arra, hogy a kérdés megoldása már nem várathat sokáig magára és hogy a kérdés fontossága mielőb.bi megoldást sürget. " Elnök: Az iparügyi miniszter úr óhajt szólni. Bornemisza Géza iparügyi miniszter: T. Képviselőház! Az interpelláló t. képviselőtársam tulajdonképpen két kérdést intézett hozzám. Az egyik az, hajlandó vagyok-e a vasbetonipari munkát szakképesítéshez kötni. Erre válaszom az, hogy a vasbeton-munkáknak szakképesítéshez kötése valójában imár ülése 1937 június 30-án, szerdán. meg is van, mert a vasheton-munkák elkészítése az építőipar körébe tartozik, már pedig az képesítéshez kötött ipar. A kérdés lényege azonban nem is az, amit az interpelláló t. képviselő úr interpellációjának második kérdésében vetett fel, midőn kérdi tőlem, hajlandó vagyok-e arra, hogy a vasbetoniparban csakis szakképesített munkások foglalkoztatása iránt intézkedjem. Ez a kérdés lényege. Ami ezt illeti, tisztában kell lennünk azzal, hogy a képesítéshez való kötés mindig azokat a követelményeket állapítja meg, amelyeket az iparűzővel mint önálló iparűzővel szemben emelünk. Ez annyit jelent, hogy a szakképesítéshez való kötés csakis az önálló iparossal szemben emelendő követelményeket állapítja meg* tehát egy munkálatnál, amelyet önálló szakiparo'S, vagy szakképzettséggel rendelkező iparos felelősséggel vállal, szakmunkásokat kell-e minden munkahelyen alkalmazni, vagy pedig vegyesen -szakmunkásokat és napszámosokat. Ez a 'kérdés tulajdonképpeni lényege. Erre vonatkozólag pedig bátor vagyok rámutatni arra, hogy ezt nagyon nehéz megtenni, még pedig két szempontból- Először is azért, mert a felelősség szempontjából mindig csak az építőmunkát elvállaló vállalkozó áll szemben a hatósággal. Azáltal, hogy ő szakképzett ipari munkásokat alkalmaz, a felelősség alól nem mentesül. Ami a másik problémát illeti, az ilyen ipari munkát nem lehet tanonckodás útján megtanulni,, a cement- és vashetonmunkát az illető munkásnak napszámosként kell megtanulnia és csak bizonyos idő eltelte után lehet elérni a képzettséget. Feltétlenül lehetővé kell tenni, hogy >akik ezt a szakképzettségüket meg akarják szerezni és mint ilyen szakmunkások akarnak működni, napszámosként nyerjenek elsősorban alkalmazást. Tehát generálisan kimondani, hogy vasbetonmunkára csak szakképzettséggel bíró munkásokat lehet alkalmazni, nézetem szerint nem lenne helyes. Ellenben — amint méltóztatnak tudni — ismételten felhívtuk az összes építőipari vállalatokat és figyelmükbe ajánlottuk azt, hogy a szakmunkásképzést mozdítsák elő és lehetőleg szakmunkásokat alkalmazzanak. Hajlandó vagyok foglalkozni azzal a f gondolattal, hogy a kiadandó építőipari kódexszel kapcsolatban — amelynek kiadására, amint méltóztatnak tudni, a városok fejlesztésérő] fezoió törvény adott nekem felhatalmazást — meggondolás tárgyává tegyem, nem lenne-e helyes az ilyen természetű munkálatoknál bizonyos arányosságot előírni az alkalmazott szakmunkások és napszámosok között. Ezt a kérdést — ismétlem — hajlandó vagyok ebben a vonatkozásban megfontolás tárgyává tenni. Egyébként kérem at. Házat,, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Reibe! Mihály: T. Ház! A miniszter úr válaszát tudomásul vészem és arra kérem a miniszter urat, méltóztassék mindenképpen odahatni, hogy ne lehessen kijátszani a rendeletet. Amikor ugyanis egyszer már szakmunkás valaki, akkor már több fizetést is kér s minthogy az alkalmaztatás szakképesítéshez kötve nincs, nagyon könnyen megtörténik, hogy mellőzik és tanulatlan munkást alkalmaznak helyette, mert hiszen ezt a munkát megtanulni nem olyan nagy művészet. Itt fordul elő éppen az a sérelem, hogy ha vala-