Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-222

Az országgyűlés képviselőházának 2%-ot kap, haszonként, honnan fizet akkor 8%-ot a Zwischenhändlereknek. A vásárlás egy részét ugyanis alvállalkozóknak adták ki. Miből adják ezt a 8%-ot? Szintén csak a lótenyésztő rovására. Jön, a következő láncszem. A magyar bizottság, az egykéz bizottsága szelektálja a lovakat és mint éppen t. képviselő úr mondotta, Hortobágyon is nem tudom, mily nagyszámú lovat vezettek elő, és abból ez a bizottság szelektált egy kevésszámú lovat. Amikor azonban ez az egy kézbizottság ezt a szelektált mennyiséget átadja a németeknek, akkor az átvevő bizottság ebből csak nagyon kis százalékot, 20—30%-ot vesz át. Miért? Mert közbe van ismét iktatva egy láncszem. Ezeket a lovakat ugyanis nem egy német hivatalos szerv veszi át, hanem átveszi egy közbeiktatott vállalkozó, aki nagyon vigyáz arra, fél a rizikótól, hogy ne vegyen át olyan lovat, amelyet nem fogadnak esetleg el tőltíi Ezen szervezet vásárain már olaszoknak is vesznek lovat, kérdem tehát, hogy mi történik azokkal a lovakkal, amelyek nem lesznek átvéve, mint ahogyan rámutattam, hogy nagyrésze nem lesz átvéve? Hiszen ezek teljesen elértéktelenedtek, ezeket legfeljebb igáslónak vagy vágóhídra lehet ezután csak eladni, mert azt mondják, hogy ezek nem kellettek az egykéznek, sem a németeknek, a cseheknek, sem az olaszoknak. Ha esetleg jön más idegen, ezek is azt mondják, hogy ezek kiselejtezett lovak, nekik nem kellenek. Ez tönkretétele a mi. gyönyörűen fejlődött lótenyésztésünknek. Nagyon kérem a miniszter urat, nyúljon bele ebbe a kérdésbe erélyesen és he engedje tönkretenni ezt a gyönyörűen, nagyszerűen fejlődött lótenyésztésünket, mert ez az eljárás oda vezet. De amit leginkább kifogásolok, az az, amire annakidején, amikor a. földmívelésügyj minisztériumban volt egy ankét, melyre szerencsés voltam meghíva lenni, felhívtam az illetékesek figyelmét, hogy vigyázzanak arra a szerződésre, amelyet az egykéz csinál és ne fogadjanak el minden olyan szerződést, ajme; lyet az egykéz csinál, hanem tessék megnézni a Külkereskedelmi Hivatalnak, hogy az idegen országokban, különösen # ahonnan vásárolni kívánnak nálunk, milyenek a lóárak. Mert bekövetkezett az, hogy amikor itthon a szerződés szerint a határon 1100 pengőt adnak egy lóért a németek, az egykéznek ugyanakkor Németországban a hasonló ló ára 1300—1600 márka. Lehetetlenség, hogy ilyen szerződésbe menjünk bele. (Br. Berg Miksa: Hová lett a pénz?) A t. képviselőtársam bizonyára méltóztatik ismerni az ország lóanvasrát és méltóztatott látni, hogy a három és féléven felüli ló anyagból, amelyben nagy kereslet van, rengeteg van kiszelektálva. Ha tehát mi nem tudjuk eladni ezt az anyagot a cseheknek, a németeknek, az olaszoknak, el tudjuk adni másutt, ahol valóban világpiaci árakat fizetnek, hiszen — amint rámutattam <— lóban rengeteg kereslet van ma. A másik dolog a kancakérdés. Nagyon helyes intézkedésnek találom a földmívelésügyi kormány részéről, hogy a jö kancákat ne lehessen kivinni az országból, óva intem azonban a földmívelésügyi kormányt attól, hogy ne lépjen túl a szükségességen és ne menjen bele abba, amint hallottam, hogy tervbe van véve minden kanca kivitelének a megakadályozása. (Darányi Kálmán, a földmívelésügyi minisztérium ideiglenes vezetésével megbízott miniszterelnök: Tévedés!) Megengedem, hogy tévedés. 222. ülése 1937 június 1-én, kedden. 85 i de ez a hír van elterjedve lótenyésztő köröki bii. Nagyon örülök, hagy nincs így. Ha így volna, igen nagy hiba volna, örüljünk, hogy a selejtes kancaanyag kimegy. Elég, ha a jó kancaanyagot megtartjuk. Még rá akarok térni arra, hogy a honvédelmi minisztérium kérésünkre hála Istennek, belement abba, hogy a lóárakat emelje, bár sajnos, nem emelte olyan mértékben, amely megfelelne a világpiaci árnak. Nagy dolog az is, hogy lótápot engedélyezett a lovasított tiszteknek. Nagyon fontos ez, mind a lótenyésztés szempontjából, mind a lovastisztek lovas szellemére, lovaglási képességük fejlesztésére nézve. Elnök; A képviselő úr beszédideje lejárt. Farkasfalvi Farkas Géza: Befejezem. Nem látom és nem értem azonban annak szükségét, hogy lovasságunk, melyben kitűnő és nagyszerű lovastisztek vannak, miért kapcsolódik bele az egykéz-vásárlásokba. Ezt én lovas ésszel nem tudom felfogni. A címet elfogadom. Elnök: Csoór Lajos képviselő úr következik szólásra. Csoór Lajos: T. Képviselőház! Miután a téma meglehetősen ki van merítve, egészen röviden két kis dolgot vagyok bátor felemlíteni. Először is csatlakozom Nirnsee t. képviselőtársam felszólalásához, aki azt mondotta, hogy a községekre nézve a fedeztetési állomások fenntartása rendkívül költséges és terhes, e mellett pedig kevés ilyen állomás van és így nagy távolságokra vannak.Az én községemből például 22—24 kilométerre kénytelenek vinni a lovakat. Ez olyan megterhelés, ami mellett érthető, hogy a községekben a csikók száma a felére apadt le. Szükséges tehát, mélyen t. földmívelésügyi miniszter úr, egyrészt ezeknek a fedeztetési állomásoknak a számát lényegesen szaporítani, másrészt pedig ezeknek költségeit lényegesen csökkenteni. Ugyancsak itt kell megemlítenem azt, hogy rendkívüli szükség volna a patkoló tanfolyamok szaporítására, illetőleg azoknak az ország különböző részein való megismétlésére. Most évenkint két-három tanfolyamot tartanak, a legtöbbször azonban ugyanazon a vidéken. Szükségesnek tartom, amint mondom, azt, hogy évenkint az ország különböző részein több ilyen tanfolyamot tartsunk, abban minden kovács részt végy en és megtanulja a helyes patkolást a gazdák jobb kiszolgálása végett. Elnök: Lázár Imre képviselő úr következik szólásra. Lázár Imre: T. Képviselőház! A mezőgazdaság egyik fő jövedelmi forrása a jószágtenyésztés. Erről előttem, szólott igen t- képviselőtársaim felszólalásaikban elég részletesen és kimerítően foglalkoztak, mégsem mulaszthatom el, hogy ne tegyem szóvá azt, hogy az egyes gazdaságokban és községekben mennyire leapadt a mének száma. Azt hiszem, a földmívelésügyi minisztérium illetékes ügyosztálya tud erről, hiszen egyes községek elöljáróságai, sőt képviselők is megostromolták a tekintetben, hogy a méneket szaporítani kell. Vannak ugyanis községek, ahol például 800 kanca van, mén pedig csak három vagy négy van kiadva és ezek között is vannak olyanok, amelyek koruknál fogva, már nem használhatók. Régebben, hogy ha az egyes állomásokon nem volt elég mén kiadva, úgy segítettek ezen, hogy a gazdáknak is engedélyeztek méntartást

% Az is hozzájárul a bajhoz, hogy a legutóbbi két esztendőben a csikókat már egyéves korukban