Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-221

40 Az országgyűlés képviselőházának A világháború alatt az állattenyésztésben olyan árak alakultak ki, melyek feltétlenül jövedelmezőek voltak s az akkori kormányok megtettek mindent abban az irányban, hogy szarvasmarhalétszámunk fenntartassék. Ilyen rendeletet adtak ki például az üszőborjuk levágásának tilalmára s ennek ellenére a háború befejezésekor szarvasmarhaállományunk 200.000 darabbal csökkent. De ha a hábora utáni 20-as esztendők adatait nézem, amelyek a mezőgazdaság szempontjából feltétlenül konjunkturálisak voltak, akkor meg kell állapítanom azt, hogy ezekben az években is szarvasmarhaállományunk csökkenő tendenciát mutatott, csak egyetlenegy év volt,, amikor a görbe egy kicsit felfelé ment. Ami szarvasmarhalétszámunk fejlődését illeti, az elmúlt 50 esztendő alatt takarmánytermesztésünk rendezetlensége volt az akadály, még pedig nemcsak az, hogy csökkentek a rétek, a legelők, hanem az is, hogy ugyanakkor nem fordítottunk kellő gondot szántóföldünk takarmánytermesztésére, a takarmányértékesítés kérdésére és nem fordítottunk gondot az okszerű takarmányozásra. Állattenyésztésünkben fokozatos* állandó javulást csak olyan mértékben érhetünk el, amilyen mértékben tudjuk fejleszteni, tudjuk szaporítani takarmánytermesztésünket. Ennek érdekében semmiféle áldozatoktól sem szabad visszariadnunk. Feltétlenül fokoznunk kell takarmánytermelésünket nemcsak azért, hogy a mi szélsőséges klímánk mellett az időjárástól függetlenítsük magunkat, hanem elsősorban azért, hogy a külföldtől is függetlenítsük magunkat. Ebben végre autarchiát kell nekünk Ls megteremtenünk. Szomorú dolog, hogy Magyarországon, ahol a lucerna megterem, ahol minden fehérjedús abraktakarmány termelhető, mezőgazdaságunk takarmánytermelése jó esztendőben is importra szorul. Hivatkozhatom ebben a tekintetben - az 1933-as esztendőre, amely a takarmánytermelés szempontjából évtizedek óta a lehető legjobbnak bizonyult s még ebben az esztendőben is keményítő értékszükségletünk és a szarvasmarha-növendékállatok fejlődéséhez szükséges fehérjeszükségletünk egy részét szintén külföldről voltunk kénytelenek behozni. Feltétlenül szükséges, hogy ennek a behozatalnak egyszer már végét szabjuk s hogy ennek érdekében a hazai zöldmező-gazdálkodást, amely elsősorban sok jó és olcsó takarmánnyal akarja állattenyésztésünk alapját biztosítani, minél nagyobb mértékben felkaroljuk. Láthatjuk, hogy egyes országok gazdái micsoda erőfeszítéseket visznek véghez saját termelésük fokozására, saját maguk, nemzetük és hazájuk érdekében. Hivatkozhatom Olaszországra, amely gabonacsatáját vívja meg; hivatkozom Németországra, amely szintén egy termelési ütközetet indított meg. Nekünk-, magyar gazdáknak, sem szabad resteknek lennünk s nekünk azon a téren, ahol behozatalra szorulunk, szintén meg kell vívnunk a mi csatánkat, — hogy úgy mondjam, a mi takarmánycsatánkat — hogy jószágainkat minden körülmények között el tudjuk látni belföldi takarmánnyal. A takarmánytermesztés első problémája kell, hogy legyen a rét- és legelőj a vitás. A legelőjavítás megindítását már 1926-ban kezdeményezte a földmívelésügyi minisztérium és meglehetős eredményeket is ért el, különösen azóta, hogy a zöldmező mozgalom jobban belekapcsolódott ebbe az akcióba, Meg kívánom 221. ülése 1937 május 31-én, hétfőn. említeni, hogy kis eszközökkel a zöldmező mozgalommal kapcsolatban milyen eredményeket lehet elérni, mivel lehet a magyar gazdaközönséget a letargiából felrázni. À mult évben az alföldi Zöldmező Szövetség legelőversenyt rendezett, amelyben 94 legelőérdekeltség vett részt, és szebbnél-szebb eredményeket produkált. Véleményem szerint szükséges lenne, hogy járásonként demonstratív legelők állíttassanak fel,, hogy a gazdaközönség lássa a differenciát a jól kezelt és a rosszul kezelt legelők között. (Helb/eslés.) Hasonlóképpen nagyobb gondot kell fordítanunk a mintegy 1,300.000 kataszteri holdnyi rétterületre és itt nemcsak a mennyiségbeli, hanem a minőségbeli termelés fokozására is törekedni kell; elsősorban a külföldön már meghonosodott herefüveseket kell Magyarországon meghonosítani. De ha már a rétek kérdéséhez szólok hozzá, akkor meg kell említenem, hogy az Öntözésnek legolcsóbb, legkézenfekvőbb jövedelemtöbbletét éppen a réteknél érhetjük el. Az öntözésről szólva azonban, feltétlenül ki kívánom nyilatkoztatni azt, hogy öntözés megfelelő állatlétszám nélkül, tehát megfelelő tárgyamennyiség nélkül rablógazdálkodást jelent. (Ügy van! Ügy van!) Ha mi öntözni akarunk, akkor elsősorban szükséges» hogy ugyanakkor állatállományunkat is kellő mértékben szaporítsuk (Ügy van! Ügy van!) és ennek alapján a zöldmező-gazdálkodást, a takarmánytermelést minél nagyobb mértékben karoljuk fel. Takarmányszükségletünk másik részét, talán legértékesebb, mert legfehérjedúsabb részét, szántóföldi takarmánytermesztéssel érhetjük el. Ez szolgáltatja egyúttal a legjobb előveteményt hazánk főterménye» a búza elé. Fokoznunk kell szántóföldi takarmánytermesztésünket, mert ez az országban csak 12%-ot tesz ki, külföldön pedig már ennél sokkal nagyobb arányszámmal találkozunk; de fokoznunk kell ezt azért is, hogy a hazai magtermelést emelni tudjuk. Meg kívánom említeni azt, hogy már a múlt évben hihetetlen mértékben fejlődött a magyar magtermelés, amit bizonyít az, hogy az idei év első negyedében 4'7 millió pengővel többet tett ki magexportunk, mint az előző év megfelelő szakában. Ha szántóföldi takarmánynövényeink termesztését kívánjuk fejleszteni, akkor elsősorban is a lucernára kell gondolnunk. Itt megint az alföldi zöldmező-szövetség egy akciójára kívánom a t. Ház; figyelmét felhívni. Ez a szövetség Békés megyében két, Szolnok megyében pedig egy faluban 150 kisgazdánál lucernatermelési kísérleteket folytatott, lucernamintatelepeket állított fel. Ennek következménye lett azután az, hogy ezeken a vidékeken a lucernatermő terület ötszörösére emelkedett fel. Véleményem szerint tehát a kormánynak ezt a lucernatermelési akciót alá kell támasztania és mint ahogyan a kanadai kormány megcsinálta az alfalfa on every farm akcióját, a magyar kormánynak is meg kell valósítani a lucernatermelési akcióját. A (hármas irányú tevékenység kiegészítését kell képeznie a szálas takarmány ^termelés nyilvántartásának és minőségi megbecslésének. Ma az a helyzet, hogy a Haller-téri szénapiacon és a József városi teherpályaudvaron lévő csekély készletek döntő befolyással bírnak a szálastakarmány áralakulására, tehát a gazdaközönség ebben a tekintetben teljesen ki van szolgáltatva a spekulációnak. A földmívelésügyi kor-