Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-232

498 Az országgyűlés képviselőházénak k lása éppen azt biztosítja a tároló medencék révén és a csatornákban lévő vizekkel, hogy mindig megfelelő időben kapjuk a megfelelő vízmennyiséget és ezzel biztosítjuk azt, amire nekünk szükségünk van. A Tiszántúl azelőtt a magyarországi lakosságnak országos arányában mindig biztosította azt a számot, amely állandóan felette áll az országos szaporodásnak. Csodálatosképpen 1928—1930-tól kezdve, amikor a dekonjunktiira beállt, ez a szaporodás csökkent. Például Szentesen 5'8%o-ről ma l'6%o-re esett vissza a szaporodás. Sokan ezt erkölcsi defektusnak, hiánynak veszik, de én azt mondom, erkölcsi süllyedés ilyen rövid idő alatt nem következhetik be, itt tehát teljesen gazdasági kérdésről van szó, gazdasági bajok azok, amelyek mint a Tiszántúl szaporodása megtorpant. Természetes szaporodás ma is van, de ha mi azt akarjuk, hogy ebben a gyorsan szaporodó szláv gyűrűben felemelkedjünk és megerősödjünk, akkor keli, hogy ennek a Tiszántúlnak, ennek az izig-vérig magyar lakosságnak meglegyen a gazdasági alapozottsága. Ennek az öntözésnek legnagyobb s legsürgetőbb oka, hogy mivel Magyarország* lakossága négyszögkilométerenként 1850-ben 408 volt, 1880-ban már 488, 1910-ben 64-6, 1930-ban 943, ma pedig 1935-ben 97 körül vagyunk, tehát mégis szaporodunk, ennek a nemzetszaporodásnak tisztességes megélhetést kell biztosi tanunk. A békésszentandrási duzzasztómű felavatásán volt szerencsém Darányi miniszter úrral együtt résztvenni. Ez gyönyörű alkotás lesz, amely éppen Szentes és Szarvas vidékén nagy reményt, reális irányt mutat. Bevallom, nem hittem, hogy ilyen hamar elindulunk a cselekvésre. Nem hittem a legnagyobb jóakarat mellett sem, hogy szegénységünk mellett ma idáig tudjuk ezt a kérdést hozni. Ezért nagyon boldog vagyok és nagyon hálás is a mai kormányzatnak, hogy ezt a nagy és sürgős problémát szőnyegre hozta. Szeretném azonban felhívni az igen t. Öntöző elnök úr figyelmét arra, hogy es a Ti; szántul, amint már több képviselőtársam is kifejtette, szarvasmarhában, jószágban igen szegény és így trágyában visszaesett. A takarj mánytermelés szempontjából a víznek óriási jelentősége van, mert ha elfogadjuk, aminthogy el kell fogadnunk Krüger híres német tudós megállapításait, hogy trágyázott földön a foszforból fölvett mennyiség 7%-ról az öntözés révén 24%-ra emelkedik, kálitrágyából 14%-ról 48%-ra, nitrogénből pedig 29%'-ról 94%-ra emelkedik a fölvett mennyiség, akkor látjuk, hogy a víz milyen fontos, A víz mellett azonban a Tiszántúl trágyázására is szükségünk lesz, me'rt trágya nélkül rablógazdálkodást folytatunk. Ha azt nézzük, hogy Magyarország állatállománya révén 1930-ban egy katasztrális holdra 39*6 métermázsa állati trágya esett és az állatállomány csökkenésével ez a mennyiség 1935-ben már katasztrális holdanként 13'2 métermázsára esett vissza, a trágyázásnak az öntözésnél még fokozottabb jelentőséget kell tulajdonítanunk, bár figyelembe kell venni, hogy a Tisza iszaphozadéka köbméterenként 324 grammot jelent. A Kőrösé már kevesebb, de mindenesetre értékes. Az iszaptrágyamennyiség mindenesetre igen kevés ahhoz képest, amennyire szükség van. Éppen ezért én szeretnék egy gondolattal hozzájárulni a haladáshoz és arra kérném az igen t. kormányt, gondolja meg, nem lehetne-e ennél a hatalmas, grandiózus tervnél szarvas82, ülése 1937 június 16-án, szerdán. marhatenyésztési akciót indítani. Ezt aa akciót a következőképpen gondolnám. Állítson be a kormány három évig egy-egymillió pengőt a költségvetésbe és az egymillió pengőért vegyen szarvasmarhát. Törzskönyvezett, prímakellemű, jó tejelő teheneket kellene szétosztani azok között a termelők között, akik parti birtokosok. Ezek a parti birtokosok kötelesek volnának takarmányt termelni, állattenyésztésben felhasználni, majd pedig a tenyésztés során az előhasi üszőt természetben adnák vissza az államnak, három év múlva. Állatállományukat természetesen kötelesek biztosítani elhullás esetére, kötelező állatorvosi vizsgálatnak vetnék alá s a növendéket nem adhatnák; el.' Így — nem akarom az időt hosszúra nyújtani — rövidesen, négy esztendő múlva körülbelül 20.000 szarvasmarhával emelnénk a Tiszántúl állományát. Ha ehhez hozzáveszem, hogy ma Csongrád vármegyében cirka 23.000 szarvasmarha van, akkor három év múlva viszszaadnák szarvasmarhában a kapott kontingenst, melyet az állam tovább adhat s akkor a Tiszántúl utói fogja érni a Dunántúlt, ami rendkívül fontos és szükséges. Nemzetgazdasági szempontból az állattenyésztés visszamaradásán kívül felhívom a kormány figyelmét arra is, hogy a tiszántúli vidéken meg lehet oldani a minőségi többtermelést, bizonyos állami támogatással. Kérem, hogy erre való figyelemmel majd bizonyos költségeknél, amelyeket az érdekelt gazdáknak adna a kormány, erre különös figyellemmel méltóztassanak lenni. A fajvédelmi szempontok is nagyon fontosak. Itt izig-vérig magyarok laknak, itt laknak a Kissek, Nagyok, Kovácsok, Tóthok, Farkasok stb., — egyszerű jó magyar nevek — akik ezer év óta mindig ott voltak, de mindig koldusok és nyomorultak voltak. En azt látom, hogy ez az intézkedés egy nagy nemzeti megújhodáshoz vezeti a Tiszántúlt, s ez a legjobb helyen történik, mert a színmagyarságot fogja a kormány^ szaporítana elesettségéből felemelni és jólétében gyarapítani. Ha a szociálpolitikai szempontot nézem, azt látom, hogy a sorrend kitűnő. A KőrösTisza—Marosszögben igen kiváló földek, de nagyon silány földek is vannak, amellett szikcsek várnak javíitásra. A társadalmi feszültség' nagy. a kubikoskérdés is megoldásra vár. 5'7 millió munkanapról van szó, vagyis 10 évier, cca 4000 kubikosnak 150 napi keresetéről, 23 millió köbméter föld megmozdításáról. De itt legyen szabad megemlítenem azt is, amit az iparügyi miniszter úrnak is mondottam, hogy ezeket a kubikos-iparosokat lássák ^1 iparigazolvánnyal s ezzel zárják le a számukat. Azonkívül kéreni läwt is, hogv ezt a munkát^ ne nagyvállalkozásoknak adják ki, hanem Ffn'nt kezelésbe méltóztassék venni, mert így jobb és nagyobb megértés lesz a munkások irányában, mert a magánvállalkozó mindig a tőke rentabilitásán nézi, itt pedig lehet szó sokszor prosperitásról, amit az állam a munkabéreknél, melegebb szívvel kezel. Itt különösen az alapdíjakra gondolok. Fontos az- hogyan használjuk fel a beruházásokat, hiszen egy koldusállamnak, mint amilyen, sajnos, mi vagyunk, meg kell gondolnia minden fillért, hogy azt hová fordítja. Ha pedig a sorrendet veszem tekintetbe, úgy azt látom, hogy az intézkedések tekintetében a legnagyobb súlyt a legnehezebb, a legbonyolultabb kérdésre, a tiszántúli kérdésre helyezi a kormány,