Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-230

462 Az országgyűlés képviselőházának 230. ma még egy igen furcsa hibába is esik, ami már tulajdonképpen a kultúra egyik hajtása, hogy forszírozza és előnybon részesíti a fehérkenyér élvezetét. A fehérkenyér bizonyos követelményt és kultúrát jelent, szemben a barnakenyérrel, és az a munkás is majdnem visszautasítja a barnakenyeret, ha munkaadójától barnakenyeret kap, nem tudva, hogy mennyire vétkezik önmaga ellen. Azoknak, akiknek a táplálkozásban minden rendelkezésre áll, a kenyér a legmellékesebb, azoknak lehet fehér a kenyerük, azonban azoknak, akiknek íőtáplálkozásuk a kenyér, csak a barnakenyér adhat elég vitamint. Utalok arra, amit egyszer már volt szerencsém itt egy, a pénzügyminiszter úrhoz intézett interpellációmban elmondani, hogy Kínában és Japánban az emberi beriberi betegségeket a kultúrával hántolt rizs okozta. Ugyanaz a jelenség mutatkozik a mi népünknél is, amikor a búzából kiveszi a csírát, a korpát és teljesen fehérré teszi a kenyerét és a legjobb tápértékeket kihagy ja. Aki eszik mást is, annak nem fontos, ha a kenyérből kihagyja a ;javat, de annak, akinek a kenyér és a szalonna a fő táplálkozási «anyaga, szükséges tudnia azt, hogy csak a barnakenyér jelent ételt és a fehérkenyér nem a népnek való eledel. Amikor itt a t. Házban a cukorkérdésről volt szó, az élelmezéssel kapcsolatban, akkor megállapítottam, hogy a cukor nem felnőtteknek való eledel, a cukor tényleg gyermekekneK való eledel, mert cukrot keményítő alakjában a felnőtt annyit kap, amennyit akar, semmi szükség nincs tehát arra, hogy cukorakciót csináljunk felnőttek részére, ^csak a gyermekeknek, különösen a csecsemőknek kell biztosítani a cukrot és akkor a népélelmezésben nincs hiba. Talán el is térek kicsit a javaslat témájától, bár szigorúan szeretnék ragaszkodni a témához, de mégis, amikor egy olyan törvényjavaslatról van szó, amely alapjában megváltoztatja a gazdálkodás rendszerét, talán nem esik messze attól az a fejtegetés, amely azt célozza, hogy térjünk vissza az egészséges táplálkozásra is és arra a népet szoktassuk rá. Nem kell ugyanis egyebet tenni, mint visszatérni az eredeti táplálkozási rendszerhez és azt mindani a mi népünknek, hogy a kultúrából ne a hibákat vegye át, hanem a tanulságokat és a jókat vegye át. A fehérkenyérrel való táplálkozás pedig egyszerűen hiba: átveszi az uraktól a kényelmi rendszert és elveszíti azt az erőt, amelyet a barnakenyér jelent a táplálkozás szempontjából. (Rakoyszky Tibor: A volt belügyminiszter úr spenótot ajánlott!) Mélyen t. Képviselőház,! _ Azt mondottam beszédem elején, hogy ez a javaslat tulajdonképpen hármas célt szolgál: közmunkát ad, öntözést jelent, és a hajózás jelentőségét domborítja ki. Ha az első részét veszem, a közmunka lehetőségét, akkor előre kell bocsátanom, hogy én bizonyos^ aggodalommal nézek a közmunkajelleg elé, aggodalommal abból a szempontból, ,hogy nem hozza meg a közmunka azt a reménységet, amelyet hozzáfűztünk. En már tapasztalatokkal rendelkezem a saját kerületemből ahol ennek az alföldi gondolatnak a kapcsán épül a békésszentandrási duzzasztómű. A közmunka szempontjából ez nagyon keveset jelent, mert hiába mondotta nekem Drozdy képviselőtársam, hogy mindent emberi kézzel kell elvégeztetni, a békésszentandrási duzzasztómű ranülése 1937 június 11-én, pénteken. tatja, hogy a munka legnagyobb részét kénytelenek gépekkel elvégezni, különösen akkor, ha határidőre dolgoznak, de még ha nem határidőre dolgoznak is, a talajvízről szedve fel a földet, az emberileg majdnem kivihetetlen feladat, tehát itt feltétlenül kotrógépekkel fognák dolgozni és ha kotrógépekkel dolgoznak,^ akkor már a munkások száma ennél a munkánál igen csekély, ha pedig nem kotrógépekkel dolgoznak, akkor olyan hallatlanul hosszú idő alatt készül el a munka, hogy az az előny, amely az Öntözéshez és a hajózáshoz fűződik, kitolódik évek hosszú távolságába, holott nekünk az volna az érdekünk, hogy a csatorna minél előbb készen legyen. Így mégis csak össze kell egyeztetnünk a közmunkának, a (hajózásnak és az öntözésnek érdekét. Valamit mégis lehet azért tenni. A kormányzat a békésszentandrási duzzasztó műnél is, bár alvállalatba adta ki a földmunka elvégzését, mégis befolyást gyakorol rá. Állandóján ellenőrizteti a napszámibéreket, a munkateljesítményeket és így, ha üggyel-bajjal, több nehézséggel és gonddal, de a problémát mégis valahogyan a helyszínen meg is tudta oldani. El kell ismernem, hogy a földmunka sohasem téli munka. Ami panasz volt ez ellen a munka ellen, mind arra irányult, hogy novemberben, decemberben, januárban a földmunkás nem tudott rajta keresni. Ezt akceptálnom kell. A földmunkás szempontjából a decembertől februárig terjedő hónapok a legalkalmatlanabb időt jelentik ahhoz, hogy valami teljesítményt tudjon elérni, viszont munkabért követelni, mikor csak éppen fejszével tud dolgozni, nagyon bajos- A tanulság tehát az, hogy ezeket a munkákat abban az időben kell végeztetni, amikor arravaló az időjárás. A másik probléma, amely felmerül az öntözőgazdálkodás előmozdításával kapcsolatban, a hajózás kérdése. Arról van szó a jelen javaslattal kapcsolatban, hogy Tiszaeszlártól kiindulólag végig a Tiszántúl közepén a Hármaskőrössel kapcsolatosan viziutat teremtenek meg. Ez lehetővé teszi, hogy a Tisza alsó folyásáról egy csatornán át végig a magyar Alföldön hajók közlekedhessenek. Igaz, hogy ez a közlekedés igen körülményes, nagy hajózó kamarazsilipeket kell építeni, mert a víz különböző helyeken, különböző magasságokban van, de ennek ellenére a hajózás a termények elszállításában feltétlenül nagyjelentőségű. A tapasztalat azt mutatja, hogy azokon a helyeken, ahonnan hajóval lehet elszállítani a gabonát, mázsánkint egy pengővel kap többet a termelő. Ha ezt az árkülönbözetet átszámítom egy egész vidék termelésére, nagyon szép öszszegek kerülnek ki, amelyek annak az illető lakosságnak mégis csak előnyére válnak és jólétét szolgálják. A harmadik rész pedig, amely a legfontosabb ési amelyről a címet ikapta az egész javaslat, az öntözés. Az előttem szólott, t. képviselőtársaim beszédéből is megállapítható, hogy a mi alföldi népünk, mind a mellett, hogy aszályos vidéken él, az öntözés gondolatával nincs megbarátkozva, szßmben a Dunántúl népével, ahol a csapadék több és mégis a csatornázási gazdálkodás gondolata ma is, különösebb csatornák nélkül is, már élénkebben él. Ez mutatja azt, hogy elsősorban meg kell adni az eszközt, amivel lehet öntözni és csak azután lehet az öntözésről beszélni, mert hiába beszélünk öntözésről mindaddig, amíg vízmennyiség nem áll rendelkezésünkre. Ha egyszer ott van a helyszínen a víz, akkor nem kell félteni a