Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-230

Az országgyűlés képviselőházának 230. hajlattal bír. Esője tevés van, még az idei esztendőben is, amikor a tavaszi hónapokban egyre-másra kifogásolta az ember, már kedélyileg is tönkrement a sok esőtől, még akkor; is az Alföld egyes vidékei egyáltalában nem kaptak esőt, egyes vidékei pedig alig-alig (kaptak. Szóval, a mi veszedelmünk, az aszály, még azokban az időikben is fenyegeti az Alföldet, amikor különbem csapadékos időjárás van. Ennek az éghajlatnak a megváltozása, nem mondom, hogy annak folyoimiánya, hogy a víz (gyorsan lefolyik. Sokkal hatalmasabb és talán még a földtől is független erők irányítják az időjárást. Nem mondhatom tehát azt, hogy az Alföld szárazsága csak azóta van meg, amióta a folyókat szabályozták. Mindenesetre elérkezünk ahhoz az időponthoz, amikor marj nem ármentesítő társulatok, hanem öntözési társulatok kellenek. Már nem mentesíteni kell a vadvizektől az Alföldet, hanem víz kell olyan teniletekre, amelyekre csapadék egyébként nem jut. Ennek a megoldását célozza az előttünk fekvő törvényjavaslat. Ha a törvényjavaslat pénzügyi részét nézzük és látjuk, hogy 80 millió pengőt tervez ennek a célnak megoldására, akkor lehet, hogy az első pillanatban ez igen magas összegnek tűnik fel egy ilyen szegény, csonka ország költségvetésében, de mikor látjuk, hogy ezt az összeget 10—15 esztendőn keresztül fektetik bele az öntözési gazdálkodásba, akkor mégis azt kell mondani, hogy ez az összeg talán inkább kevés, mint sok. Az a terv, amely szerint a csatornát a Tisza felső folyásától, talán Tiszaeszlártól kezdve végigvezetik azon a vidéken, amely legkevésbbé kap csapadékot és amely szerint a végén beletorkollik a Kőrösbe, tulajdonképpen három célt is szolgál. Közmunkát jelent a munkások részére, hajózási lehetőseget jelent a hajók részére, éppen azon a vidékem amely már messze van a Tiszától, s amely tehát a hajózás szempontjából a Tisza vonalától nem párhuzamosan fut, hanem elég messzire beut van a Tiszántúl közepén, harmadszor pedig öntözési szempontból van jelentősége^ a javaslatnak. Hármas jelentősége van tehát ennek a törvényjavaslatnak, amely ugyan címében csak az öntözéses gazdálkodásról beszél. Méltóztassék megengedni, hogy én külön méltassam ezeknek a szempontoknak a jelentőségét. A tiszántúli csatorna kiépítéséről van szó. A Tiszántúl Magyarország földrajzi helyzetében ma egy elhanyagolt, a forgalomtól és a nagy országutaktól távoleső terület, amely mindeféleképpen sinyli a mai helyzetet. A Tiszántúl körülbelül az utolsó évtizedekben — de talán még meszszebbre nyúlik vissza ennek története, egészen a törökök kivonulásáig — egy egészen új települési rendszert vezetett be a maga megélhetésének a biztosítására. Nem nagyvárosok, községek alakultak a Tiszántúl, hanem apró, elszórtan fekvő tanyák. Akárhol volt valakinek egy kis földje, arra épített magának egy kis házat és ott elzárkózva, minden szomszédságtól, községtől, várostól, élte a maga életét és így élnek ma is, mert a tanyarendszer szinte leküzdhetetlen problémát jelent közigazgatásilag is és közegészségügyileg is. Hiszen nem lehet minden tanyához külön országutat vezetni, nem lehet minden tanyának külön iskolát építeni és nem lehet minden tanyának külön orvost és gyógyszertárt tartani. Ezek megszervezésének ma az állami kormányzat külön gondját kell jelentenie. Valamikor, a háború előtt, a régi közösügyes politikának igen keülése 1937 június ll-én, pénteken. 461 vés gondját jelentette a Nagy Magyar Alföld lakosságának a sorsa. Ha akkor voltak alkotások, amelyek a nemzet és a nép sorsának előbbrevitelét célozták, azok mind a perifériákon!, a nemzetiségi vidékeken történtek meg. A Nagy Magyar Alföld, amely az akkori alföldi gondolatban a magyar függetlenséget jelentette, a Kossuth-pártnak voit a fellegvára, ott közösügyes politikával a nép között hangulatot csinálni nem lehetett, ott a függelenség gondolata élt minden egyes kis házban. Talán ez volt az oka, hogy az akkori kormányzat, a közösügyes kormányzat igen keveset törődött azzal, hogy megfelelő utak, megfelelő iskolák, vagy kórházak álljanak a nép rendelkezésére. Ezeknek a pótlása mind a háború utáni független trianoni Magyarország kormányának a feladata és ha feladata, akkor örömmel állapíthatjuk meg, hogy ez a javaslat is ezt a célt szolgálja: kultúrát alkar vinni erre a faagy magyar vidékre, tanítani akarja -a földmívelöket arra, hogy ne csak ugy gazdálkodjanak, ahogyan a jó Isten engedi és nem lehet pusztán az időjárás szeszélyeitől tenni függővé azt, hogy mikor van víz és mikor nincs, kell, hogy az ember is dolgozzék és a kormányzat legalább is lehetővé teszi azt, hogy vizet ad rendelkezésre. Hogy azután hogyan használják fel az egyes gazdák, vagy egyes közületek ezt a vízmennyiséget, az már részben a saját dolguk és a saját okosságuktól és életrevalóságuktól is függ, részben pedig — mint tudjuk — az állam és a kormányzat segítségül fog menni nekik ebben a tekintetben is nemcsak kitanítással, hanem megfelelő anyagi eszközökkel is. Nem csoda, ha a Tiszántúl Lakosságában egészen teljesen más világ fejlődött ki mindenfele szempontból. Kétségtelen, elismerem ezt is, hogy az a tanyai rendszer, amely annyira önállóvá és különlakóvá tette a tiszántúli magyart, hozzájárul ahhoz, hogy bizonyos tekintetben bizalmatlan a saját vezetőségével szemben, amelyet elvégre igen ritkán lát, ha csak a végrehajtót, vagy a halottkémet nem tekintem annak, aki megjelenik az ő iszegénvAc otthonában. Egyébként, ha valami dolga vaû, mindig neki kell elmennie otthonról, helybe más nem jön. Talán most ezzel a csatornázási rendszerrel, amikor a csatorna odaviszi a vizei helybe, egyéb dolog is odakerül annak a tiszántúli magyarnak az életébe. Ennek a tiszántúli magyarnak — talán éppen a szárazsággal függ össze — egészen különlegesek az élelmezési tulajdonságai. A mai tiszántúli magyarnak az élelmezése orvosi szempontból sem elégséges. Ma már kalóriákban számolunk. A tiszántúli magyar a gyümölcsöt nem tekinti ételnek, a cukrot gyermekételnek tekinti. Az ő számára étel csak a kenyér, a szalonna és a kolbász. Magam is rajongok különösen az utóbbiért, (Farkasfalvi Farkas Géza: A kolbászért!) a paprikás kolbászért, amelynél a paprikában külön C vitamin van. (Rátz Kálmán: A hagymában is!) A fokhagyma és a vereshagym&f vitaminokban igen dús. A vereshagyma egyike a legjobb dolgoknak a táplálkozásnál, hiszen azoknál a népeknél, ahol a vereshagyma-táplálhozás nemzeti sajátosság, találjuk a leghosszabb életű embereket. (Rátz Kálmán: Bulgáriában!) Különösen Bulgáriában, Törökországban és Arábia egy részében, ahol a vereshagyma áldott népétol és igen hosszú életet jelent, mert a táplálékot koncentráltan és igen alkalmasan viszi be a szervezetbe. A mi népünk azonban