Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-230

460 Az országgyűlés képviselőházának 230. látja vízzel» ennek ugyanolyan 'hatása lesz, mint a nagyobb csapadóknak a Dunántúlon. Fantáziánk előtt megnyílnak új lehetőségek is a csatornázás bevezetésével kapcsolatban. A Nagy Magyar Alföld sivatagihomokját olyan óriási napfényzuhatag veri, amelyre egész Európában nincs példa. Egész Franciaországra nem jut annyi napkalória, mint amennyi a magyar Alföldre jut. De a magyar Alföld talaját ebben a tekintetben csak most kezdjük kihasználni, amidőn Kecskemét és Nagykőrös környékén megtelepítettük azokat a gyönyörű gyümölcsösöket, ellenben hány mezőre, hány holdra nyílnék, vetődnék még ilyen gyönyörű perspektíva, ha öntözési viszonyaink ezt lehetővé tennék. Űj növényzetet vezethetnénk he az országban. Nálunk, de egész Európában is ismeretlen az aranyburgonya, az az édes krumpli, amely Afrikában, Ázsiában, Amerikában, Ausztráliáiban olyan elterjedt népélelmezési cikk, mint nálunk a rendes krumpli, Amerikában a lakosság felerészben ezt a sweetpotatot, felerészben pedig a közönséges burgonyát fogyasztja, nálunk pedig azt sem tudjuk, mi az, pedig ez olyan dús cukortartalommal ellátott növény, amely talán az ételek királya. Gyönyörű sárga vagy piros, színével olyan sok cukrot nyújt, hogy ezzel a^ mi cukorra éhes gyermekeinket valóban egészségesebben tudnók nevelni és nem kellene minduntalan ostromot indítani részben a cukorgyárak, részben az állam ellen, hogy alacsony cukorárral biztosítsa gyermekeink egészségesebb fejlődését. Ha ezt a swee-potatot termelni tudnók az Alföldön, akkor ezt a kérdést is jobban meg tudnók oldani.; Knnek az édes burgonyának az a tulajdonsága, hogy sok vizet és homokos talajt kíván. Homokkal mi rendelkezünk, a magyar homok nagyszerű talaj volna ennek az édes burgonyának, amely itt egész Európában^ a legjobb lenne és rengeteg jövedelmet 'biztosítani a magyar mezőgazdaságnak, mert Európaszerte mindenfelé vinnék, mivel tengeren nem szállítható. A magyar föld, a magyar talaj tehát valósággal ki van jelölve az édes burgonya termesztésére, de csak akkor, ha megfelelő csatornázásról gnodoskodunk. Már csak azért is örömmel üdvözlöm ezt a javaslatot, merti az egyoldalú gabonatermesztés helyett olyan növények termesztését is lehetővé fogja tenni, amelyek több vizet igényelnek, a mellett a renK. geteg napfény mellett, amely^ ránk zuhatagként ontja áldását. Az öntözéses gazdálkodásnak új rendszere és lehetősége nyílnék meg előttünk ezzel a csatornázással. Ilyeformán ki is merítettem ezt a témát elmondtam mindazt, amit erről a kérdésről elmondani akartam. Ha mégis néhány mondatot hozzáfűzök ahhoz, amit már elmondtam, az nem lehet más, mint az, hogy üdvözölnöm kell azt a kormányt, azt az irányzatot, amely a szociálpolitikai alkotásoknak ezen az útján jár. Üdvözölnöm kell azt a kormányzatot, amely áldozatokat mer hozni, amely összegeket fektet be olyan vállalkozásokba, amelyekben ez a nemzet, ez a nép egész biztosan megtalálja rövidesen a maga hasznát. Figyelmeztetem azokat a kákán csomót kereső politikusokat, akik minduntalan bírálgatják, kritizálják ennek a kormányzatnak a működését, ellenben, mikor ez a kormányzat ilyen nagyszabású törvényjavaslattal áll a Ház elé, amikor az alko tásnak ilyen monumentális emlékét állítja itt fel, nem vesznek részt a vitában, a dicsérő ajkak elnémulnak és a Treuga Deit erre az ülése 1937 június 11-én, pénteken. időre is vonatkoztatják. A javaslatot természetesen elfogadom, (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik Tóth Pál képviselő úr. Tóth Pál: T. Ház! Előttem szólott t. képviselőtársam utolsó mondataiban a kormányzat célkitűzéseit illette elismerő szavakkal. Örömmel csatlakozom ehhez az állításához, mert egyenesen korszakalkotónak tekintem a magyar földmívesnép érdekében a Darányikormány legutóbbi párhónapi működését, mert az a rendelet és az a törvény, amely megteremti a magyar nyugdíjas földmunkás nyu galmát, tényleg korszakalkotó. Nemcsak gazdasági szempontokból, hanem abból a magasabb nézőpontból is szemlélve az ügyeket, ha a társadalmi szolidaritás folytán ezt az elvet helyesnek ismerjük el, ha követni akarjuk az irgalmas szamaritánus példáját, akkor csak elismerőleg nyilatkozhatunk a kormányzat működéséről, amikor éppen a legsze gényebb népnek sorsáról gondoskodik. Ha a jelen törvényjavaslatot nézem, akkor elsősorban erről az oldalról akarok egy pár szót szólni ehhez a javaslathoz. Kétségtelen ugyanis az, hogy ez a törvényjavaslat, amely mosl tárgyalás alatt áll, nagy terveket indít el. Az öntöző gazdálkodásról szól, egy olyan gazdálkodási modrol, amely nálunk Magyarországon alig-alig ismeretes. Pedig ha van valahol szükség öntözéses gazdálkodásra, akkor a nagy magyar Alföldön van erre szükség. Az igen t. előadó úr előadását Széchenyi Istvánnal kezdte, aki közel 100 évvel ezelőtt ismerte fel annak a gondolatnak nagy jelentőségét, amelyet most egy pár év óta az Alföld gondolatának nevezünk. Széchenyi István ismerte fel annak szükségességét, hogy nemcsak társadalmilag, hanem az állam szempontjából is fontos, hogy intézményesen történjék gondoskodás a magyar Alföld népének életéről, sorsának jofobátételéről, Mi volt 100 évvel ezelőtt a nagy magyar Alföld? Talán, ha szabad röviden kifejeznem magam, röviden, egy mondatban, azt mondhatnám, hogy éppen fordítottja a imái állapotnak. A kanyargó Tisza a maga mellékfolyóival, lassú folyásával, folytonos kiöntéseivel hosszú hónapokon keresztül víz alatt tartotta a megművelhető földek legr nagyohb részét. Jött Széchenyi István és megindította aJTiisza-szabályozást, felvetette a Vaskapu kérdését, amely örök akadálya volt annak, hogy a víz gyorsabban folyhassék le a Nagy Magyar Alföldről. Évtizedek alatt Síziéchenyi gondolatát folytatták mindazok, akik csatornákkal, átvágásokkal folytonosan rövidítették a vízmennyiség útját, amely a íiagy magyar Alföldön keresztül lefolyt. Alig van vidék, amely ne rendelkeznék valamelyik melléklyónak egy holt ágával, ahol a kevés víz nyáron pang» és még közegészségileg is ártalmas. Megállapíthatjuk, hogy Széchenyi István gondolata, az ármentesítés, kitűnően sikerült. Azok az ármentesítő társulatok, amelyek alakultak és amelyek ma is működésiben vannak, a legtökéletesebben megoldották azt a problémát, hogy lehet minél gyorsabban elvezetni az Alföldről a vizet. Itt van most a baj. A víz .gyorsan elfogy, hamar keresztülfolyik az Alföldön, nincsenek többé árvízveszélyek, vagy csak inagyon ritkán és nagyon kis vidékekre, ellenben itt van a másik veszély, az éghajlatnak majdnem, mondhatnám, megváltozása és az addig vízbe Alföld ma részben Szahara jellegű ég-