Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-230

Az országgyűlés képviselőházának 230. zásba, amelyek számára valósággal áldás volt, hogy víz járta ezt a medencét és amelyek ma, a Kis-Balaton szabályozásának elkészülte után, valósággal kiszáradtak. Vannak földterületek, amelyek használhatatlan sívó homokká váltak annak következtében, hogy a Kis-Balatont szabályozták. A környéken fekvő községek évrőlévre előállnak a szörnyű panasszal, hogy mindaz a befektetés, amelyet eddig viseltek és mindaz a befektetés, amelyet a jövőben viselni fognak, nem hogy hasznukra volna, ellenkezőleg inkább káruk van a vízlecsapolásnak abból a rendszeréből, amely ott tapasztalható. A falu lakosságát tehát súlyosan érintette a Kis-Balaton lecsapolása, mert ma katasztrális holdankint 6^—7—8, sőt 9 pengőt is fizetnek. Be még mindig 5 millió pengős tartozása áll fenn ennek a Kis-Balaton Lecsapoló Társulatnak. Ezt az összeget külföldről vették fel és ennek kiegyenlítése 50 esztendeig fog tartani. Ha ezt az összeget hozzácsapjuk a földek árához, akkor csodálkoznunk kell azon, hogy mégis van ott a földeknek ára. Ha a földeket ezzel a 7—8 pengővel, esztendőnként megterheljük, akkor azt látjuk, hogy az a silány föld, amelyet megszabadítottak, megfosztottak a víztől, még annyit sem terem, amennyi adóra elegendő lenne és amennyit a lecsapolásért esztendőnkint fizetni kell. Ennek a vidéknek panaszát hozom tehát ide és nagyon örülök, hogy az államtikár úr ő méltósága is hallja tőlünk ezt a panaszt., Kérjük, — ha már az öntözőcsatornákról van szó — hogy azokat az égetően fontos kérdéseket, amelyek a már meglévő csatornázások körül felmerülnek, szintén rendezzék. Mi ott a KisBalaton környékén új földosztályozást kérünk. Azt alkarjuk, állapíttalssék meg, hogy melyik földterületnek milyen mértékben van haszna ebből a csatornázásból és azokat a földterületeket, amelyeknek nem hasznuk, hanem káruk van belőle, mentesítsék a közköltségek alól. Lehetetlenség, hogy attól a szegény 1—2 holdas kisgazdától, akinek ott volt egy homokos földje, amely alól elvezették a vizet és ezért termése nincsen, megkívánjuk, hogy még mindig esztendőnkint fizessen 6—7 pengőt azért, mert elrontották a földjét. Kérve kérem a kormányzatot, — amint képviselő elődöm, gróf Somssich Antal is többször tette ezt itt a Házban — nézzen bele már egyszer a Kis-Balaton tükrébe és ha meglátja abban magát, tűnjék fel szépnek az arca, de csak akkor, ha hajlandó is vállalni annak a népnek gondját, baját, terhét, iamelyet a • Kis-Balaton , katasztrofálisan nehéz problémája okoz. A földeknek a csatornázás szempontjából való új osztályozása elkerülhetetlen. Ha szabadna valamit szuggerálnom az igen t. kormánynak, akkor azt szuggerálnám, hogy a csatornázás, a kanalizáció kérdését visszamenőleg is meg kellene oldani, vagy ebben a kompelxumíban vagy pedig egy parallel törvényben, amelyet szeretnénk minél hamarabb a Házban üdvözölni. Olyanformán vélem rendezhetőnek a kanalizáció fennálló függő kérdéseit, hogy államosítani kellene az egész víziecsapoló társulati rendszert és az egész csatornázási rendszert az államnak kellene átvennie ezektől a társulatoktól. Ennek a terheit ki kellene vetni az országos közadókkal együtt, mert hiszen az országban mindenkinek van anynyi haszna ezekből a csatornázásokból, mint a kiskomáromi vagy komáromvárosi embernek, akinek földje alól elvitték a^ vizet, aki tehát csak ráfizet. Az ő kis terméséből elvégre az ülése 1937 június 11-én, pénteken. 459 egész ország közgazdaságának haszna van. Szuggerálni vagyok bátor tehát kormányunknak, hogy a csatornázások és a vízlecsapoló társulatok államosítását vegye szintén programmjába és minél hamarabb hozza az erről szóló törvényjavaslatot is a Ház elé. A osatornakérdés mezőgazdasági szempontból rendkívül fontos. Az öntözőgazdálkodás előnyeire előttem szólott t. gazda-képviselőtársam már rámutatott és statisztikailag, tudományosan bizonyította, hogy az öntözés sehol sem veszett kárba. A magyar nép valahogyan nem akar megbarátkozni az öntözési rendszerrel. Voltam száraz, sivatagszerű alföldi vidékeken, ahol azt mondják, hogy az uborkát nem jó öntözni, mert megragyásodik, megsárgul, (Huszár Mihály: Megkeseredik!) Más vidékeken nagyon jól tudják, hogy csak alapos, bő vízben termesztett uborkának jó az íze, csak ott fejlődik, csak ott nő. Mezőgazdasági pedagógiát kell kifejleszteni, almivel a felnőtt lakosságot megtanítják, kioktatják arra, hogy az öntözésnek feltétlenül megvan a haszna. Mert amint be tudjuk bizonytíani azt, hogy a műtrágya milyen iszédületes előnyö'kfkel jár és a gazda, aki okosan használta, arra még rá nem fizetett. éppúgy be lehet miatjd bizonyítani lalz olkos (magyar népnek azt is, hogy az öntöző csatornákra sem lehet ráfizetni, hogy az öntözés mindig kifizetődik. Ha a biológiának csak a legelemibb szabályait nézzük, kiderül, hogy minden egyes csepp víz, amit akár az egek öntenek, akár aï emberi kéz juttat el arra a talajra, áldást hoz és minden bőségesen terem. De ha az Alföldet kellőképpen öntözni tudnánk, széles fantázia nyílik meg előttünk arravonatkozólag, hogy mi mindent lehetne ott csinálni. Mert míg ma az Alföldet nem használhatjuk másra, csak éppen külterjesebb gazdálkodásra, gabonafélék és legfeljebb a szemes takarmányok termesztésére, addig a Dunántúlon, ahol a csapadék nagyobb, ahol a vízviszonyok kissé kedvezőbbek, a gazdasági helyzet is megváltozik, ott már nem a Tiszántúl és az Alföld külterjes gazdálkodása, hanem belter

jesebb gazdálkodás folytatható, amely sokkal eredményesebb és nemzetgazdaságilag is sokkal többet jelent, a jelen helyzetet nézzük, ha végigjárjuk. a Tiszántúlt, meg kell állapítanunk, hogy ott nagy a nyomor, nagy a szegénység, még az 5—10—50 holdas '

m gazdák sem tudnak boldogulni, mert a külterjes gazdálkodásnak az a rendszere, amely ebben a sivatagban ma dívik, nem elégségez ahhoz, hogy a gazda a maga kis földjéből ki tudja kaparni a maga és családja sízáímária szükséges kenyeret A Dunántúl azonban, ahol az öntözési rendszerek egészségesebbek, ahol a csapadék^ bővebb, olyan gyönyörű állattenyésztés virít, olyan gyönyörű eredményeket látunk, hogy boldogan jelentem, hogy kerületemben már az 5 holdas gazda is, méigamai viisizonyokközöttiselég szépen imeg tud élni, anertazöholdals gazda istállójában öt-tíz szarvasmarhát, óljában sertéseiket látunk, s ezeket olyan gyakran váltogatja, olyan szépen, olyan szakértelemmel neveli, hogy az állatvásárokon az ügynökök mindig magasabb áron vagonszámra szállítják el kerületemből a szarvasmarhát, és nem a nagygazdák, az ezerholdasok, hanem a kisbirtokosok állatjait szállítják el. A Dunántúl kedvezőbb helyzetében nagyrésze van a csapadék mennyiségének. Ha a csatornázás a Tiszántúli vidékeket bőven el-