Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-229

iUÍ Az országgyűlés képviselőházának èê, badság törvényeinek követése hozhatna orvoslást a létező bajokkal szemben. Márpedig mély sajnálattal kell megállapítanom azt, hogy a jelenlegi kormány nemcsak nem számol azokkal a világjelenségekkel, amelyek azt mutatják, hogy széles e világban a szabadabb kereskedelem, a szabadabb gazdálkodás felé irányul a legújabb gazdaságpolitika, hanem ellenkezőleg azt látjuk, hogy mi fokról-fokra, lépésről-lépésre jobban merülünk el a gazdasági kötöttségekben és az elzárkózottságban s egyetlenegy lépést sem teszünk; abban az irányban, amely a szabadság felé vezet, hanem a jelenlegi kormánynak mintegy külön, specifikus politikája az, hogy tovább kell folytatni, tovább kell szőni, tovább kell kiépíteni a létező és szerintem veszedelmesen káros korlátozásokat és megkötöttségeket. Ismételten szóba hoztam a t. Házban azt, hogy a kis nyugati államoknak azt a kooperációját, amely Oslóban és Ouchyban kialakult egy szabadabb kereskedelempolitikai rend létesítése irányában, vonzó példaként kellene nekünk követnünk és elismernünk és az országnak már régen keresnie kellett volna a módját annak, hogy ehhez a kooperációhoz mi is csatlakozzunk. (Farkas István: Ügy van!) Most legutóbb újból összejöttek Oslóban az úgynevezett oslói hatalmak, a három skandináv ország, Finnország, Belgium és Hollandia és egy igen jelentős, új megállapodást létesítettek, amelynek jelentősége nemcsak abban áll, hogy sokkal messzebb megy, mint az első oslói megállapodás, hanem abban is, hogy — eltérőleg a multaktól — Anglia most tudomásulveszi ezt az oslói megállapodást, tehát nem tesz az ellen kifogást, a legtöbb kedvezmény elve alapján. Továbbmegy ez az oslói megállapodás a régi megállapodásnál annyiban, mert most már nemcsak az a megkötöttség és kompromisszum létesült az oslói hatalmak között, amely-a régebbi oslói megállapodásban volt. tudniillik, hogy minden in peius való változtatás eseten a megállapodásban részes hatalmak azt egymással közölni és letárgyalni tartoznak, hanem most már konkrét és pozitív előnyöket és kedvezéseket is nyújtottak egymásnak ezek az országok egy részletesen kidolgozott szerződésben. Hollandia és Belgium között olyan megállapodás jött létre ennek a megállapodásnak keretében, hogy. azok a kontingensek, amelyeket egyébként ez a két ország másokkal szemben megállapít, egymásközti viszonylatban nem nyernek alkalmazást és semmiféle új kontingenst sem fognak az egymással való viszonylatban megállapítani, az összes oslói hatalmak egymás között pedig bizonyos árucikkekre vonatkozólag teljes forgalmi szabadságot biztosítanak egymásnak. Hollandia korlátlan behozatali engedélyt ad például bútorokra, kályhákra, bizonyos cipőkre, Belgium bútorokra, parkettekre, eipőneműekre, Dánia vámmegkötést enged vegyiszerekre, szőnyegekre, vasfélékre, Norvégia rádiókra, szőlőre, paradicsomra, stb. Azokat a példákat hozom fel, amelyek Magyarország szempontjából is jelentőséggel bírnak. Az oslói megállapodásnak az az alapelve, hogy ahhoz más országok is csatlakozhatnak. Természetesen ebhen a megállapodásban a csatlakozás nincs úgy szabályozva, ahogy a régi oslói vagy az ouchyi megállapodásban volt, hogy egyszerűen, mechanikus jelentkezéssel bármely ország csatlakozhatott hozzá, mert hiszen most speciális megállapodások ennek az . ülése Í937 június ló-én, csüiöriökou. oslói paktumnak a tárgyai. De az egész szelleme a megállapodásnak, az egész tárgyalási módszer igazolja azt a meggyőződésemet, hogy amennyiben Magyarország jelentkeznék, hogy kooperálni akar a művelt, kultúrában és gazdasági fejlődésben elöljáró nyugati országoknak ebben a működésében, akkor — mondom, meg vagyok róla győződve — ezt a jelentkezést szívesen fogadnák, ebből a jelentkezésből gazdasági előnyök származnának Magyarországra, mindenekfelett pedig Magyarország gazdasági kultúrájáról és műveltségéről tenne tanúbizonyságot azzal, hogy nem a tőlünk keletre fekvő országok barbár kereskedelempolitikai megkötöttségeit és korlátozásait, hanem a sz-abad levegőt tekinti annak, amiben Magyarország gazdasági jövője kereshető. ' T. Ház! Nyomát sem látjuk annak, hogy ebben az irányzatban akarna itt valami fejlődni, aminthogy alig van olyan ország, amelyben világosabban lehetne látni, mint nálunk, — amit a közgazdasági tudomány Smith Ádámtól elindulva, a kötöttségek, a protekcionizmus legnagyobb átkának minősít — hogy miként alakulnak, miként rétegeződnek külön gazdasági érdekek a kötöttség és protekcionizmus nyomában. Ezek az érdekek azután nagyhatalmakká növik ki magukat az illető országban és ezek a hatalmak azután súlyuknál fogva megakadályozzák a szabadságra való visszatérést. Nálunk a kereskedelemügyi minisztériumban, sajnos, 1920 óta, amikor az önálló, autonóm vámtarifa alkotása tervbevétetett, egészen mostanáig, napjainkig a kereskedelempolitikai osztályban változatlanul az ia vezető, aki kizárólag a gyáripar megteremtésében és megerősítésében látta Magyarország gazdaságpolitikai feladatát. Hozzájárult ehhez a Külkereskedelmi Hivatal, amely úgy érzi, hogy léte, boldogulása, hatalmi pozíciója, az ott elhelyezettek exisztenciája attól függ, hogy minél tovább és minél teljesebb mértékben maradjanak fenn a korlátozások, sőt minél jobban lehessen ezeket a korlátozásokat kiépíteni. Ha hozzávesszük, hogy az úgynevezett szövetkezetek működése is átterelődött ezeknek ; a korlátozásoknak, ennek a megkötött gazdasági rendnek üzletileg nagyon alapos kiaknázására, akkor egyszerre látjuk, hogy itt az intézményeknek, a berendezett hivataloknak, a bürokráciáknak egész hálózata van titkos, csendes és nem nyíltan kooperáló szövetségben egymással és a gyáriparral, amely természetesen legelső haszonélvezője a korlátozottságoknak s legnagyobb vámszedője a megkötöttségeknek. Ezek együtt olyan hatalmi gyűrűt jelentenek, amelyen csak olyan kormány volna képes áthatolni, amelynek az volna a gazdaságpolitikai meggyőződése, hogy Magyarország jövője a gazdasági szabadságban keresendő. Ezt iá meggyőződést pedig a jelenlegi kormánynál valóban lehetetlen szupponáln i A Külkereskedelmi Hivatalt beosztották a külügyminisztériumhoz s a külügyminiszternek, amikor az első kérdést intézték hozzá, mint a Külkereskedelmi Hivatal felett az irányzást intéző felelős miniszterhez, a legsürgősebb dolga volt kijelenteni, hogy ő nem törődik a Külkereskedelmi Hivatallal, ő hozzá csak adminisztratíve tartozik, ő kereskedelempolitikával nem foglalkozik, ^ imint ahogyan, sajnos, a külügyminisztérium és külföldi hatóságai nagyon keveset foglalkoznak kereskedelem- és gazdaságpolitikával. (Farkas István: Elég baj!) A magas diplomáciát, valószínű,