Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-229

414 Az országgyűlés képviselőházának 229. ülése 1937 június 10-én, csütörtökön. vénytelenné válnék, az egész parlamentet félretolhatja, jégre teheti és az úgynevezett szükségrendeletekkel kezdhet el kormányozni, amelyek azonban ezzel a törvénnyel előre törvényes színezetet nyernek. . En tehát ezt a javaslatot nem tekintem egyszerű bizalmi kérdésnek, hiszen azt sem tudom, hogy kit tisztelek meg ezzel a bizalommal, mert ebben a pillanatban látom ugyan azokat, akik ennek a ibizalomnak letéteményesei, de továbbmenőleg arra a hosszú időre, melyre ez a bizalom szól, nem látom a ibizalom birtokosait és mindettől eltekintve olyan keret ez, amelyet nem tudunk pontosan tartalommal megtölteni. Amikor az appropriációnál bizalommal, vagy bizalmatlansággal viseltetem a kormánnyal szemben, akkor tudom, .hogy mire nézve vagyok bizalommal, vagy mire nézve vagyok bizalmatlan, hiszen a költségvetést többé-kevésbé ismerjük, itt azonban halvány fogalma nincs senkinek arról, hogy mire ad bizalmat a kormányzatnak. El sem tudjuk képzelni, hogy e törvény alapján mi szakadhat reánk esetleg. (Ügy van! Úgy van! a bal- és a üzélsőbaloldalon. — Dinnyés Lajos: Biancováltól) A miniszter úr méltóztatott még tavaly mondani, az ugyancsak hasonló tárgyban benyújtott törvényjavaslat vitájában, hogy a törvényhozás nem ér rá arra, hogy csip-csup dolgokkal foglalkozzék. Nem tudom, osztani ezt az álláspontot. Tudniillik csip-csup dolgokkal a törvényhozás nem is foglalkozhatik, mert amikor a törvényhozás hatásköre az alkotmányban ki van jelölve, természetes, hogy az országgyűlés nem csip-csup dolgokban határoz, hanem csak olyan dolgok felett, amelyek egyetemes nemzeti érdekeket elégítenek ki. Csip-*csup dolgokkal foglalkozik a falusi községházán a képviselőtestület, vagy esetleg a megyeházán a törvényhatósági bizottság. Már a kormány az ő törvényes rendeleteiben sem csip-csup dolgokkal foglalkozik, hanem országos érdekja, országos vonatkozású kérdésekkel. Tehát a törvényhozás még kevésbé foglalkozhatik ilyesmivel. Nem is jöhet a törvényhozás abba a helyzetbe, hogy jelentéktelen dolgokkal foglalkozzék, azonban az kétségtelen, hogy amikor a törvényhozás egy ilyen tágkörű felhatalmazást ad, akkor a legnevezetesebb, a leglényegesebb, legfontosabb jogát,^ a költségvetés jogát is átruházza, mert hiába hozzuk meg mi. a költségvetést akkor, ha a kormányzat ezt egyszerűen rendelettel felboríthatja. A törvényjavaslat az idén még egy második szakasszal is bővült, ez a második szakasz az úgynevezett rémhírterjesztésre vonatkozik. (Dinnyés Lajos: Rémhír-szakasz!) A magam részéről is arra az álláspontra helyezkedem ezzal kapcsolatban, amit Rassay Károly igen t. képviselőtársunk tegnap itt kifejtett, hogy tudniillik az 1921:111. te. és az 1931:XXVI. te, valamint a kihágási büntetőtörvénykönyv éppen elegendők ahhoz, hogy a szükséges rendszabályokat megállapítsák, mert a nemzetnek, a gazdasági életnek, a hiteléletnek, az államnak az érdekei ezekkel a törvényekkel biztosítva vannak. Itt most a köznyugalom és a közrend védelme érdekében akarnak rendelkezést hozni, azt hiszem azonban, hogy ez a szakasz abszolúte nem alkalmas arra, hogy a köznyugalmat és a közrendet megvédje. A szakasz 1. bekezdése, illetőleg első fele komolyan nem kifogásolható, mert tényleg, ha valaki valami gazságot kohol, igya meg a levét. Akármilyen szigorú büntetést állapítana meg ez iá szakasz, nem lenne közöttünk senki, aki ez ellen tiltakoznék, mert a koholás már magába abszorbeálja a rosszhiszeműségnek, a gonosz szándéknak a fogalmát. A szakasz második része azonban már nagyon veszedelmes. Veszedelmes azért, mert itt egyszerűen csak a hír továbbadásáról van szó, amit nem lehet megakadályozni semmiféle törvényes rendelkezéssel. Ahogyan nem lehet megakadályozni azt, hogy szélvész kerekedjék, vagy az elemek kitörjenek, az árvíz végiggázoljon valamin, éppúgy nem lehet megakadályozni azt, hogy valamilyen érdekesnek látszó hírt egyik ember a másiknak meg ne mondjon, meg ne súgjon bizalmasan, családi körben, barátilag és a jó Isten tudja, hogy hogyan, azonban 'kétségtelen, hogy amíg ember lesz a földön, addig ezt a tulajdonságot az emberből kiirtani nem lehet. (Ügy van! balfelöl.) Ha tehát valamit nem tudunk úgysem elérni, ha valamilyen célt úgysem tudunk a valóságban realizálni, tisztelettel kérdem, mire való ez ia szakasz? Mert egy pár szerencsétlen flótás horogra kerül, esetleg egy szerencsétlen kofa vagy egy szerencsétlen tudatlan napszámos, aki abban a pillanatban hallja valami tekintélyes férfiútól az érdekes hírt és a piacon rögtön tovább is mondja, a rendőr lefüleli, megbüntetik, az előkelő urat pedig, akire a hírterjesztés nem igazolható, nem éri bántódás. Vázsonyi János: Az egész folyosó ellen rögtön lehet eljárást indítani!) Ezzel tehát egy lehetetlen állapotot teremtünk, eltekintve attól, hogy a törvényjavaslat abszolúte nem preciziroz és nagyon tágan magyarázható. Helytelenek a feltételes módok is: »zavarhatja«, »veszélyeztetheti«, »érintheti«. Még tálán jobban meg tudnék nyugodni abban, ha nem feltételes módban lenne szövegezve. Mert, hogy mi »zavarhatja« a köznyugalmat, az a járásbírónak az elbírálására van bízva, akinek nem lévén áttekintése, könnyen tévedhet. Vagy hogy valami »veszélyeztetheti« a külügyi érdekeket? Nem hiszem, hogy akár a főszolgabírónak, akár a járásbírónak módja lenne ezt elbírálni; mert hogyan tudja megállapítani, hogy mi zavarhatja és mi nem zavarhatja a külügyi érdekeket, vájjon minden egyes esetben a külügyminisztériumhoz fordul ez. iránt kérdéssel? Vagy az ország gazdasági helyzetét valami zavarhatja? Sokszor előfordulhat az, hogy esetleg pont egy olyan hír, amelyről azt hiszi valaki, hogy rossz, ellenkezőleg, igen kellemes következményeket von maga után. (Dinynyés Lajos: Lemond a kormány és, ez valóra válik.) En ezt a szakaszt, illetőleg ennek a sza-' kasznak második felét csak úgy tudnám elfogadni, ha a miniszter úr méltóztatnék ezt az egyetlen szót: »rosszhiszemű«, .beiktatni. Aki már rosszhiszeműen terjeszti a hírt, ak^re rá lehet bizonyítani, hogy tudja, hogy valami nem igaz, mégis elmondja, azt már magunk sem akarjuk elvonni az igazságszolgáltatás keze alól. Azonban a rosszhiszeműséget a hír terjesztésénél is megkívánnám és pedig éppen azért, mert a legártatlanabb, a legszerencsétlenebb és a legtudatlanabh emberek fognak ennek a szakasznak áldozatul esni. Aki okos, aki ravasz, aki tulajdonképpen az aknát elhelyezi, aki az aknát elintézi, az mindig lesz olyan bölcs, hogy ő maga szépen visszahúzódik, hogy ő maga láthatatlanná válik, ellenben egy csomó