Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-229

412 Az országgyűlés képviselőházának 229 Ezzel ezeknek a szükségrendeleteknek a törvényes, alkotmányos jellege megadódik. Egyébként az olyan kormány, amely magát alkotmányos kormánynak tartja, semmi körülmények között sem sodorja magát az esküszegés súlyos helyzetébe. Amely kormány minden körülmények között követni akarja a törvénynek ís. az alkotmánynak a parancsait, az szükségrendelettel természetesen csak a végszükség esetében operál, szükségrendeletet csak oly esetben hoz, ha az élet gyors üteme tényleg lehetetlenné teszi, hogy a parlament közreműködését igénybe vegye; ilyen esetben szükségrendeletet hoz, ezt azonban a törvényhozással később jóváhagyatja. Nyilvánvaló, hogy a kormány nem fog arra törekedni, hogy minél több szükségrendeletet hozzon, mert hiszen a legmesszebbmenő jóindulat fűti, szükségrendeletet csak szükség esetében hoz és nagyon Jól tudja, hogy ha arra a szükségrendeletre tényleg nincsen sürgősen szükség, akkor célját sokkal jobban eléri úgy, ha a képviselőház elé törvényjavaslatot terjeszt és annak rendje és módja szerint törvényerőre emelteti. Egyébként, ha szigorúan vesszük, a parlamentnek erkölcsileg jogában sem áll a maga hatáskörét, szuverenitását, hatalmát akár a kormányra, akár pedig a parlament valamely bizottságára átruházni. A képviselőház végeredményben a népképviselet szerve, a képviselők közvetlen megbízást kapnak a törvénynek meghozására, ezt a jogukat semmiféle formában másra át nem ruházhatják, semmiféle közvetítő kapcsot be nem iktathatnak. A képviselőháznak vannak bizottságai, ezek a bizottságok csak afféle véleményező vagy megszűrő fórumok, amelyeknek az a feladatuk, hogy a törvényhozás elé kerülő anyagot lehetőség szerint előkészítsék a részletes tárgyalásra. Egyetlen egy olyan bizottságunk van, amely határoz is az összeférhetlenségi ügyekben, ez azonban a törvény erejénél fogva autonóm körben a képviselők összeférhetlenségi eseteit bírálja el. Törvényalkotási joga azonban egyetlen egy bizottságnak sincs. Nyilvánvaló, hogy a parlamentarizmus gondolatának ez egyáltalában . meg sem felel. Különösen vigyáznunk kell most és óvatosaknak kell lennünk ebben az időben, amikor a parlamentarizmus a parlament falain kívül olyan sok kíméletlen és alpári támadásban részesül és amikor olyan képviselők részéről, akik itt ülnek közöttünk a parlamentben, napnap mellett a leglesujtóbb kritikákkal illetik a képviselőházat. A képviselőket közönséges hernyóknak titulálják, amelyek begubózkodnak (Surgoth Gyula jobbfelől: Kik azok?) és többé sem a választóik, sem az ország érdekével nem törődnek. (Fábián Béla: A másik oldalon keresse képviselőtársam!) Nap-nap mellett cikkek jelennek meg különböző sajtóorgánumokban arról, hogy a parlament elaggott, kivénült és, közeledik a halálához. Kétségtelen, vannak bizonyos szimptómák, amelyek elöregedésre engednek következtetni, szerény vélemény szerint azonban, ha mi nem osztjuk ezt az álláspontot, ha azt hisszük és valljuk, hogy a parlament még mindig élő valami, az esetben mindent el kell követnünk arra nézve, hogy ezeket a szimptómákat, amelyeket azután a parlamentarizmus ellen rosszhiszeműen kihasználnak, a lehetőség szerint kiküszöböljük. (Fábián Béla: Azok vannak a parlament ellen, akik nem. akarnak elszámolni a pénzekkel!) . ülése 1937 június 10-én, csütörtökön. Nem lehet itt azzal érvelni, amit egyik képviselőtársunk érvként előhozott, hogy az alkotmány is ki van téve bizonyos fejlődésnek, hogy az alkotmány nem megjegecesedett, nem megkövesedett intézmény, amelynek az idők és a nemzeti élet változásaihoz ne kellene idomulnia. Ez kétségtelenül így van, szerény véleményem szerint azonban akármennyire is fejlődik valami, soha sem fejlődhetik a halálig, mert hiszen akkor azt is mondhatnók, hogy a kisgyermek legmagasabb fejlődési pontja akkor van, amikor meghal; ez pedig nem igaz, mert a gyermek egy darabig fejlődik, azután elkezd öregedni és végre elpusztul. (Fábián Béla: Közben gyerekeket hoz a világra!) Ha a törvényhozás úgy fejlődik, hegy bizonyos fokokon túl kezdi a saját szuverenitását, hatáskörét kiadni a kezéből, ez kétségtelenül a pusztulási felé vezet. Túl^ vagyunk már azon a vonalon, amit fejlődésnek lehet nevezni. Amikor a törvényhozás az alkotmány szerint az őt megillető jogkört, akár ideiglenesen, akár véglegesen kiadja kezéből és átruházza a végrehajtó hatalomra, ez bizony tagadhatatlanul aggsági tünet. (Fábián Béla: Képviselő úr, miért nem öregszik Angliában a parlament?) Ha a törvényhozás annyira nem törődik az életérdekeivel, hogy megadja magát a fátumnak és nincs már benne életerő, küzdőképesség, hanem elgyengülten odakínálja saját életét, saját hatalmát a kormányzatnak, ez már a vég kezdete. Hivatkoznak arra, hogy a kormányzat mindig hazafiasán és becsületesen élt a felhatalmazási szakasszal. Ezt nem vitatom egy percig sem. Külön szerencse, hogy olyan urak ültek a bársonyszékekben, akik ezt a rendkívüli hatalmat nem használták fel az alkotmány összetörésére, hanem azzal mérsékelt módon éltek és csak akkor, amikor azt tényleg szükségesnek találták. Ez azonban nem jelenti azt, mintha ebben a törvényjavaslatban nem volna veszedelem. Ebben a törvényjavaslatban veszedelem van. Azonban eddig még mindig szerencsénk volt, hogy a veszedelem nem isujtott le. Az kétségtelen, hogy odaadjuk a kormánynak az élesre fent bárdot, odahajtjuk a nyakunkat és a végrehajtó hatalom akkor sújthat le ránk, amikor neki tetszik, vagy amikor a végrehajtó^ hatalom végrevalahára enged a folytonos csábításnak, amelyben a törvényhozás részéről folytonosan részesítik. Ha igaz az, már pedig azt hiszem, igaz, hogy a fegyvertelen nemzetek állandóan valósággal provokálják a körülöttük levő fegyveres nemzeteket a támadásra, akkor úgy hiszem, a kormány is állandóan ilyen kísértésnek van kitéve azzal, hogy a törvényhozás a imaga hatalmát átengedi és pusztán a kormány akaratától és belátásától teszi függővé, hogy mikor akar élni vele. Amikor első ízben alkottak kivételes felhatalmazási törvényt, konkrét indokokat sorakoztattak föl, amelyekkel ennek szükségességét megmagyarázták. 1931-ben nem általános indokokra hivatkoztak, hanem arra, hogy egy gazdasági pánik tört váratlanul az országra. 1931-ben egy nagy választási diadalmáimor után szörnyű kiábrándulással tudatára ébredtek annak, hogy óriási deficit nyomja az államkasszát, hogy százmilliós kinntlevŐségek vannak, hogy az országban lévő pénz igyekszik az országból megugrani. Az országból menekülni igyekvő tőkét tehát gyorsan le kellett