Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-228

Az országgyűlés képviselőházának 2 21 zásére vonatkozik. Ha ez, a szakasz életbelép, tág teret nyújt majd .a besúgásoknak, az ugratásoknak, az agent provocateur-ködésnek, aminek éppen eléggé bővében vagyunk az országban és azonkívül a pletykákat, a suttogást nem szüntetni meg. Mint ahogy az 193Ï:XXVI. te. sem szüntette meg a kémkedést, — mint arra leszek bátor majd rámutatni — ugyanúgy ez a törvényszakasz sem fogja a suttogást, a pletykákat megszüntetni, legfeljebb kockázatosabbá teszi, tehát óvatosabbá teszi azokat, akik ilyen felelőtlen híreket terjesztenek, általában azonban, ha ez a törvénytervezet életbe lép, egyetlenegy polgárnak egyetlen nyugodt éjszakája nem lesz, örökké rettegnie kell, mit mond embertársainak, sőt tovább megyek, odahaza még családi körben sem beszélhet hangosan, mert nem tudhatja, hogy a szomszéd mikor árulja be. A miniszter úr a fejével int, én pedig a miniszter urat emlékeztetem arra, hogy amikor az állam hatályosabb védelméről szóló, ha jól emlékszem, 1921:XVII. tcikk (Lázár Andor igazságügyminiszter: 1921:111.) életbelépett és első virulenoiájában volt, mindenki felfedezte magában, hogy ő Sherlock Holmes és neki meg kell védelmeznie a társadalmat a rendbontóktól és a titkos bolsevikiektől; a följelentések valóságos áradata ment a törvényszékhez nemzetgyalázás, kormányzósértés és egyéb panaszok miatt. En akkor ambicionáltam, hogy elmenjek ezekre a tárgyalásokra és helyszíneli győződjem meg arról, hogy milyen hangnemben folynak ezek a tárgyalások. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy ez a törvény mennyire lezüllesztette elsősorban a polgári középosztályt. Tudjuk, Magyarországon az épületek kívül nagyon szépen vannak megépítve, de belül annál gyatrábbak. A vékony falak a hangot nemcsak áteresztik, hanem még meg is erősítik és így nem egy esetben meg- i történt» bogy ha valaki a szomszéd szobában beszédbe elegyedett a feleségével és talán még y alám olyik rokonával, egy pohár bort megittak és kissé élénkebben beszélgettek, három nap alatt 'már ott volt a törvényszéken a feljelentés és a polgárt vallatóra vették, hogy 1922 május 23-án délután 3 és 4 óra között mit is mondott. Szegény elkövülten állott. »Na majd én a fejére olvasom« — mondja a bíró — és fejére olvasta, hogy mit mondott ő a szobájában. Ezeket az időket idézi majd vissza ez a szakasz. (Propper Sándor: Igazi denuneiáló-szakasz!) A denunciálásnak zsilipjeit nyitja fel, az agent provocateur-ködést fogja kifejleszteni a nélkül, hogy i ezeket a szállongó rémhíreket, suttogásokat a gyakorlatban megszüntetné. T. Képviselőház! Ne tessék egy pillanatig sem gondolni, hogy mi szociáldemokraták véd- ; jük azokat, akik ilyen suttogó híreket terjesztenek, amelyeknek háromnegyedrésze badarság és amelynek ostobaságáról az első pillanatban meg lehet győződni. Mi olyan, párt vagyunk, amely teljesen nyíltan, őszintén szokta ^ megmondani a véleményét. Semmiféle suttogó agitációra szükségünk nincs, mert mi a nyilvánosság előtt dolgozunk, mindenkinek ellenőrzése mellett. De ba nem is mesterségünk a suttogás, meg tudjuk érteni az egyszerű polgárt akkor, ha érzelmeinek suttogásban ad kifejezést. Magyarországon nincs meg a szabadságnak az^a mértéke, amely megvan akár Belgiumban, akár Franciaországban, akár Angliában, hogy a polgár szabadon megmondja véleményét arról, amit. lát. Sohasem felejtem el a következő dolgot. 1927-ben — «ha nem tévedek az év tekintetében I '. ülése 1937 június 9-én, szerdán. 391 — Párizsban voltam és a kormány akkor, azt hiszem, féléves fennállását ünnepelte, ami Franciaországban meglehetősen ritka dolog. • Ebből az alkalomból a miniszterelnök bankettet adott a kormány tagjainak tiszteletére és a bankett utáni jó hangulatban ki cigarettával, ki szivarral ^, szájában, — sőt az egyik miniszter elragadtatásában a konyakospoharat is kezében tartotta —• lefényképezték az egész társaságot. Ezt a fényképet felnagyítva kifüggesztették az egyik nagy francia újság kiadóhivatalában és a polgárok arra járva, nézték ezt a képet. Az egyszerű francia polgárok, egészen jól öltözött emberek, csoportokba verődve nézték a képet, s olyan bírálatot mondtak arról a kormányról, hogy ha azt itt Budapesten mondják el, nem hangosan, hanem suttogva, a 3—4—5 évi fegyházak csak úgy röpködtek volna nemzetgyalázás címén és egyéb címeken. Ott senki sem ütközött meg rajta, a rendőr mosolyogva hallgatta a közönség dühkitöréseit. Akkor ugyanis Franciaországban dekonjunktúra volt, mindenki el volt keseredve, az amerikaiak kezdtek elmaradozni, nem Ömlött mar Amerikából az aranyi'olyam Franciaország felé, úgy mint azelőtt, tehát az emberek el voltak keseredve és az elkeseredés még fokozódott, amikor a miniszterek, mint jól táplálkozó és jó hangulatban lévő emberek álltak a fényképész masinája elé. Düh fogta el őket és ami bennük volt, az kijött belőlük. De aztán vége lett a dolognak, senki sem törődött tovább a dologgal. (Propper Sándor: Az volna a szép, ha a kor mányt sem lehetne szidni. Hová jutnánk?) De micsoda suttogás keletkezett itt, amikor például az olasz király Magyarországon járt, s egy halálesetről beszéltek. Az egész város, az egész környék tele volt azzal, hogy szörnyű haláleset, történt, amelyet azonban el kell titkolni, mert nem szabad az olasz királynak,megtudnia. Pedig semmiféle súlyosabb dolog nem volt és nem kellett volna más, mint hogy a kormány elég bő számmal lévő hivatalos lapjaiban leadott volna egy nyilatkozatot, hogy kósza hír van forgalomban, hogy nem igaz az. hogy X. Y. úrnő meghalt; él, vidám, egészséges. Ezzel aZ egész pletykának, véget vetettek volna. De a kormány nem ezt a konzekvenciát vonta le ebből a pletykából, (Propper Sándor: Sietett kodifikálni, rohant kodifikálni!) hanem rögtön azt a következtetést vonta le, hogy rohanvást összeültek a törvénygyártó urak, a törvényelőkészítő osztály urai összetették becses kobakjukat és kiderítették, hogy a pletykaáradat megszüntetése csak egy módon lehetséges: törvényt kell hozni a pletykálkodás ellen. Erről eszembe jut az a borkereskedő, aki halálos agyán odahivatta gyermekeit és azt mondotta nekik: gyermekek, elárulom mesterségem titkát, jegyezzétek jól meg magatoknak, szőlőből is lehet bort csinálni. Itt is az a helyzet, hogy a pletykák ellen nem kell mindjárt törvényt hozni, nem kell mindjárt hamisítani, nem kell mindjárt csűrni-csavarni, hanem a legegyszerűbb módszert kell alkalmazni a pletykák ellen: a szabadságot. A szabadságot nemcsak a sajtóban, hanem az egész közéletben. Ebben a tekintetben legyen szabad rámutatnom arra, hogy nemrégiben járt itt Franklin Knox úr, az amerikai republikánus párt egyik vezére, és ezt az urat az egyik hírlapíró meginterjúvolta, azt kérdvén tőle, hogy milyen is az az amerikai ideál? Erre Knox ezt mon-