Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-227

366 Az országgyűlés képviselőházának 2 tendőben másfélmillió pengő gyártási jövedelmet mutathat ki mérlegében, abból 661.000 pengő az üzleti költség és 321.000 pengőt értékcsökkenési alapra fordít, ami azt is jelentheti, üzleti költségekről lévén szó, hogy ezekből a költségekből vígan megél az egész igen t. Kammer vállalat, lévén az egy család. Ha pedig tovább méltóztatik nézni ezeket a gyönyörűen mérlegkozmetikázott részvénytársaságokat, például az Egyesült Tejkereskedelmi Részvénytársaságot, látjuk, hogy 2044 pengő veszteséget mutat ki, hogy ne adózzék, pedig ugyanakkor maga bevallja azt is, hogy nem volt képes a jövedelmeit másképpen elszámolni, mint hogy 108.000 pengőt fordított értékcsökkenési tartalékra 50.000 pengő alaptőke , mellett. Felháborítóak ezek az esetek, amelyek napról-napra napvilágot látnak. (Béídi Béla: Ezért kell a részvény jogi reform!) Amikor a közönség fogcsikorgatva fizeti adóját és instanciázik, hogy valami kis csökkentést érjen el, ugyanakkor viszont felháborító módon vágják az arcukba ezeket a lehetőségeket, sőt miniszteri védelemben is részesítik, pedig szerintem ezeknek a mérlegeknek ilyetén való kimunkálása teljesen erkölcstelen. A Fővárosi Tej üzemi Részvénytársaság — hogy néhány pillanatig a tejnél maradjak — 1936-ban már 33.000 pengő nyereséget mutat ki az 1935-ben elért 14-5 ezer pengővel szemben. Kétes követelésekre 14.000 pengőt, tartalékalapra pedig 62.000 pengőt fordít, tehát 110.000 pengő nyereséget ért el 1,045.000 pengő bruttó forgalom mellett. Ez ismét lelkiismeretben kérdés, mert ha megengedik, hogy 10—12 filléres tejárak mellett a főváros 28 fillért fizessen egy liter tejért, amikor # múlt évben éppen az bizonyult be, hogy a tejáraknak 32 fillérről 28 fillérre történt leszállítása mellett horribilis emelkedése mutatkozott a tejfogyasztásnak, (Müller Antal: 24 millió literrel több!) akkor a szegény ember, a proletár, de a gyermekek szempontjából is lelkiismeretlenség megengedni ezeket a horribilis nyereségeket a tej forgalmi, a tej üzemi részvénytársaságoknak, amelyeknek abszolúte semmiféle rizikójuk nincsen, hiszen tudjuk, hogy a vaj alakjában kivitt tej után olyan visszatérítés jár ezeknek a vállalatoknak, hogy ott veszteségről sohasem lehet szó. (Rupert Rezső: Kilogrammonként 1 pengő 80 fillér!) Ügy van. Aszerint, hogyan tudják azt értékesíteni. Ezt csak példának említem, hiszen általános a mérlegkozmetikának ezi a brilliáns technikája. A példának felhozott két sörélésztőgyár arra ragadtatja az illetékeseket, hogy a sajtóban, — miután a sajtó természetesen csak nekik áll rendelkezésükre és nem a fogyasztóknak; és itt legyen szabad azt a szerénytelenséget mondanom, hogy a fogyasztókat én. képviseltem — megállapítsák, hogy a képviselőházban nem is kísérelték meg az adatok helytálló voltáról meggyőződést szerezni. Folyton mellébeszélve állapítják meg, hogy nekik volna igazuk. Ezek a védekezések majdnem olyanok, mintha Fellner Pál azt írná, hogy Czirják azt mondotta* hogy az erdő zöld, pedig az ég nem is piros. Valami ilyen mellébeszélésekkel próbálkoznak az adatok tekintetében. Az ember szinte arcpirulással olvassa, amikor kezébe veszi ugyanezeknek a vállalatoknak mérlegét, — itt hivatkozom arra, amire már volt szerenÈ7. ülése 1937 június 8-án, kedden, csém interpellációm során hivatkozni és amely interpellációban foglalt adatok közül egyetlenegyet sem tudtak megcáfolni, de nem is lehet — hogy ez a hatalmas vállalat, amelynek evi nyeresége talán két és félmillió pengőt tesz ki, képes volt 94.000 pengővel operálni. Megállapítható ezekután még az is, hogy ha a 2*5 millió pengőt csak 94.000 pengőre teszem, ahogyan ők mondják, akkor is 10%-ot kerestek az alaptőkéjük után és azonkívül egy horribilis összeget írtak át abból -a nyereségből a különféle alapjaikra, amely összegeket természetesen már elvontak az adózás alól, a pénzügyminiszter úr szerint törvényesen. Nagyon kérem a t. Ház lelkiismeretét, hogy azt az atmoszférát, amely igyekszik a helyes irányba terelni Magyarország gazdasági és a hitelélet .rendjét, méltóztassanak alátámasztani azzal, hogy ne tűrjék ezeket az én szerintem erkölcstelen és eléggé el nem ítélhető mérlegmunkálatokat, magyarán adócsalásokat. Megvan ennek a módja és pedig az, hogy ha másképpen nem, sürgősen tessék viszszamenni a mérlegek munkálataiban a múlt esztendőkre. Hiszen a Kúriának ez az ítélete, amely magának «a Mák.-nak. tehát a legnagyszerűbbnek tartott vállalatnak mérlegéről mondott súlyos kritikát, bizonyítéka annak, hogy mindenegyes vállalatnál megtörténhetnek ezek a csalások. Megfelelő intézkedést követelünk annál is inkább» mert mérlegeink szomorú volta miatt egyetlenegy lehetőség van itt Magyarországon, az, hogy a kisembereket^minél súlyosabban sújtják a kimunkált, mindenfajta elképzelt adók egész tömegével. A gyáripar adólaapja 856 millió pengő, amely után 125 millió pengő közterhet, visel. a kisipar adóalapja pedig 560 millió pengő, amely után azonban 145*5 millió pengő a közteher. Ez azt jelenti, hogy közel 300 millió pengővel kisebb értéket képviselő adóalap után 90 millió pengővel többet fizet a kisipar» mint a gőgös, nagy vagyoni tehetségű s folyton orotestáló és síró gyáripar, amely elmegy Makóra, szintén »melléheszélni« és amely képes maga mellé állítani mindazokat a tényezőket, amely tényezőknek világosan látásától reméltük volna azt, hogy ezeket a hihetetlen állapotokat megjavítsák. A továbbiakban még az is érdekes, hogy az állami önkormányzat terhéből és egyéb egyenesadók terhéből is a kisipar 25 millió pengővel fizet többet, mint a gyáripar. Én tehát nem találom indokoltnak ezeket a sirámokat, nem találom indokoltnak a Knob-féle jeremiá dákat és nem találom indokoltnak azt a védelmet, amelyet valóban nem a bársonyszékből vártunk volna a gyáripar javára, illetőleg a kisipar terhére. (Az elnöki széket Kornis Gyula foglalja el.) A gazdasági élet rendjéhez tartozik még az a baj is, hogy Magyarországon hogyan megy tönkre a tőkegyűjtés. Többször voltam bátor már konkrét javaslat kapcsán is előterjeszteni, hogy méltóztassanak törődni a kisemberek összegyűjtött pénzének irányításával, konzerválásával és megvédésével. Csak példának említem meg a következőket és csupán csak azokra az életbiztosító társaságokra hivatkozom, amelyeknek nimbuszát már a napilapok is kezdik megtámadni. A múlt esztendőben, tehát amióta a Fhőnix Biztosító botránya, ez a világraszóló botrány kifakadt, amióta a Pliő-