Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.
Ülésnapok - 1935-224
234 Az országgyűlés képviselőházának ' ît erősen szaporodó és nagy népsűrűségű, ország további életstandardjának fokozása szempontjóból nemcsak munkáskezekre, nemcsak: az áldott természetre, ihanem ugyanilyen mértékbeli — és ez gazdasági törvény, amely ellen semmit sem tehetünk — a tőke szerepére is szükség van. Ne igyekezzünk a könnyű népszerűség babérait azáltal megszerezni magunknak, hogy a tőke elleni agitációban részt veszünk, mert hiszen ezt el lehet indítani, megállítani azonban ennél sokkal nagyobb feladat. A következő ilyen nemzeti jövedelmet fokozó elv, amellyel foglalkozni kívánok, az ország egyes nagy termelési ágai egymás közötti harmóniájának kérdése. Káros a nemzetre, h'a az ipar és a mezőgazdaság egymással hadakoznak, mert egymás nélkül élni nem bírnak és az egyiknek prosperitása feltétele a másik prosperitásának. Egy olyan vitának, amelynek során az egyik a másikról mond rosszat és a másik az egyik ellen próbál vádaskodni, csak egy haszonélvezője van és ez — kimondom egyenesen — a kommunista propaganda. A kommunista propaganda ugyanis regisztrálhat j.a azt, hogy az egyik oldalon itt van egy átkos nagy tőke, a másik oldalon itt vannak a kisembert kizsákmányoló latifundiumok és mindezek az állítások végeredményben; csak a közvéleménynek clyan Fehlleitungját, rossz irányba való terelődését idézik elő, amely szintén gátlás nemzeti jövedelmünk fokozásának útján. A nemzet egyetemes érdéke — legyen szabad ezt itt megemlítenem — igenis kívánja az iparosítást, amiint ezt ma Bud János mélyen •t. képviselőtársam is kifejtette, mert az ilyen népsűrűségű oirszág, mint mi, mai életstandardját nem bírja kizárólag a mezőgazdaság által fenntartani. Ha mezőgazdasági kivitelünkkel szemben elzárkózó intézkedéseket látunk a mi természetes piacainkon, akkor erre azzial az őszinteséggel kell felelnünk, mint Olaszországra vonatkozólag Mussolini egyik legutóbbi beszédében, azt kell mondanunk, •hogy igenis az autarkia útján kell előrehaladnunk, mert erre az útra kényszerít _ reá bennünket — ha nem is tekintjük ezt jó útnak, sőt ha nagyon rossz útnak tekintjük is — a velünk gazdasági viszonylatban lévő államok gazdasági politikája. Az ipar, — s ezt az adatot a Nemzeti Bank legutóbbi jelentésebői veszem — az elmúlt évben is'14 százalékkal tudta felemelni az iparban foglalkoztatott munkások számát. En tehát azt állítom, egyes nézetekkel szemben, amelyeket itt a Házban hallottunk^ hogy az ipar igenis a munkapiacnak szükséges regulálója, mert hiszen a mezőgazdaság ezen ártéren igen hamar éri el a telítettségi állapotot és az olyan intenzívebb mezőgazdasági termelési rendszerre való áttérés, amely sokkal nagyobb számú munkáskezet venne fel a mezőgazdaságiban, kívánatos cél ugyan, haladnunk is kell feléje, de nagyon hosszú éveknek, sőt évtizedeknek lesz a munkája. További felétele annak, hogy a magyar nemzeti jövedelem fokozható legyen, egy pénzügyi természetű kérdés, az árszínvonal védelme, amelytől függ Magyarország versenyképessége a nemzetközi piacon. Figyelemreméltó az a szép fejlődés, amelyet az elmúlt években mezőgazdasági és ipari téren egyaránt láttunk kereskedelmi forgalmunk terén és meg kell említenem egy adatot, amely valóban Ör£'. ülése 19 $7 június 3-án, csütörtökön, vendetes. Ennek az évnek első négy hónapjában külkereskedelmi forgalmunk a&tív egyenlege majdnem annyi,, mint az elmúlt egész esztendőben volt. Ennek a feltétele micsodái Az, hogy olcsón termeljünk. Ennek lehetősége pedig csak akkor van adva, ha olyan pénzügyi politikát folytatunk, amely az árszínvonalat nem engedi kiugrani, mert az árszínvonal kiugrása bennünket exportképtelenné tesz es : megindítja a versenyt a termelési költségek és az árak között, ami végelemzésben az olyan : nehezen biztosított valutáris egyensúly veszélyeztetésével is járthat. Az ipari árak kontrollálását én konzervatív, sőt ha akarjuk, tőkés oldalról is szükségesnek tartom. Kívánatosabb természetesen a szabad gazdálkodás, ha lehet, de az adott esetben ez nem aggálytalan, mert nem szabad megengedni az ipari áraknak olyan további emelkedését sem, amelyet az ipari termelés tényezőinek emelkedése feltétlenül szükségessé nem tesz. Az államhatalom feladatát tehát ezen a téren elismerem és akceptálom, szemben az ellenkező nézetekkel. Ugyanígy van a ínezőgazr daságnál is. Itt azonban a következőket kell néznem. A mezőgazdasági árak segítése és istápolása csak addig a mértékig jogosult, amíg ezáltal egy szerény földjáradék, biztosítható, sőt merem állítani, hogy a gazdáknak sem érdeke, 'hogy ezen túlmejiőleg követeljék az istápolást és a segítséget a maguk részére, mert a gazdákra nézve is sokkal fontosabb az állandóság, mint a csúcsárak és sokkal fontosabb az, hogy ha a jelenlegi konjunktúra mégfordulna, egy kedvezőtlenebb konjunktúra esetén az országnak tartalékai álljanak rendelkezésre abból a célból, hogy eredményesen védje a mezőgazdasági árakat, nehogy mégegyszer olyan mély pontokra süllyedjünk a mezőgazdasági árak tekintetében, mint 1932-ben és 1933-ban süllyedtünk. Bölcs és higgadt külföldi közgazdák körében visszatérni látunk most bizonyos gondolatmeneteket, egy előremunkálást abban az irányban, hogy az elkövetkezendő krízis ne legyen olyan rettenetesen pusztító hatású, mint amilyenen éppen átmentünk, mert az a konjunktúra, amelybe a világ belejutott, részben — mint itt többen elmondották — mesterséges konjunktúra, függvénye a fegyverkezésnek; nem saját fegyverkezésünknek, hanem olyképpen, hogy a mi exportlehetőségeink összefüggnek azzal a külföldi ipari konjunktúrával, amely a maga részéről viszont függvénye az illető ország fegyverkezésének. Ez a konjunktúra a telítettség fokához közeledik és egyéb .olyan szimptómák is .mutatkoznak., — ezt nem a magam szakértelméből veszem, mert ez nem áll fenn ebben a tekintetben, hanem külföldi legelsőrangú közgazdák megállapításaiból — hogy a konjunktúra bizonyos fordulat előtt áll. Hogy mikor, egy vagy két év mulva-e, azt senki sem tudja megmondani, de általában véve az ipari- vagy konjunktúraciklusok nem ! szoktak tovább- tartani, mint hat—hét, vagy nyolc évig és ne felejtsük el, hogy a krízis mélypontja 1932-ben volt és attól kezdve már felfelé menő irányzat volt az egész világon, : amely nálunk, sajnos, csak egyikét évvel később mutatkozott., A külföldi megállapítások tehát azt mondják, hogy vigyázni kell és előre kell dolgozni a következő dekonjunktúra Veszélyeivel szem; ben és ennek következő néhány módszerét ajánli ják. Az egyik az árak olyan kontrollálása,