Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-224

218 Az országgyűlés képviselőházának 2Ê4szellemi és lelki sajátságokon felépülve akarja ennek az országnak anyagi megerősödését előbbre vinni. Hogy mit lehet ezen a téren csinálni, arra nézve Mussolini példáját fogom idézni. Ismét egy adatot idézek, remélem, nem lesz unalmas. Mussolini elérte azt, hogy Olaszországban az 1914. évi fejenkénti fogyasztással szemben a húsfogyasztás 50%-kal emelkedett. (Friedrich István: Nálunk pedig lement! — Zaj.) De nemcsak a húsfogyasztás, hanem más termények fogyasztásának emelésével is'elősegítette a társadalom minden rétegének megerősödését. Alf öldy Béla és más t. képviselőtársaim nem egyszer rámutattak már arra, hogy ne főzni tanítsuk a magyar asszonyt, ment az tud jól főzni, hanem legyen neki mit főznieAzt hiszem, hogy amikor ezeket a szempontokat beszédeimben kidomborítottam, bebizonyítottam, hogy a^ kormánynak minden tevékenysége, 'minden ténykedése ennek a nemzeti népies politikának a jegyében áll. Remélem és biztos vagyok benne, hogy ezen az úton továbbhaladva, megtalálja nemcsak a válságból kivezető utat, hanem a nemzet megerősödésének útját is. Minthogy a legteljesebb bizalommal vagyok a kormány iránt, ezért a felhatalmazási javaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. A szónokot számosan üdvözlik. — Friedrich István: Nem lesz ez a Búd ellenzéki soha! — Derültség!) Elnök: Szólásra következik Eckhardt Tibor képviselő úr. Eckhardt Tibor: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Bud János t. képviselőtársam gazdasági fejtegetéseire ezúttal — sajnos — nem térhetek ki, mert hiszen gazdasági mondanivalóimat már költségvetési beszédemben elmondottam. Így kénytelen vagyok ezúttal a megszokott parlamenti illemtől is eltérni és Bnd Jánosnak egyébként gondolatokban gazdag, gazdasági kérdésekkel foglalkozó beszédével ezúttal nem •foglalkozom. Én a költségvetési vitának azzal a valóban eseményével akarok foglalkozni, amelyet Kánya külügyminiszter úr expozéja jelentett. Araikor a külügyminiszter úr beszédével foglalkozom, ezt nem azért teszem, mintha azon bármi módosítani, vagy kivetni valót találnék. Én azt egészében,, de minden árnyalatában is teljesen magamévá teszem s ezzel talán be is fejezhetném mindazt, amit a magam és pártom nevében itt mondanom kell. Ha mégis felszólalok, mégpedig a külügyi kérdésekhez, ezt teszem elsősorban azért, mert úgy érzem, hogy ebből a beszédből és főleg a beszédben foglalt külpolitikái elvekből szükséges kiemelnünk azokat a gondolatokat, amelyek a magyar külpolitikának állandó irányítást, állandó világító fáklyaként való útmutatást kell adniok, mert ma, mikor teljes joggal mondta a külügyminiszter úr azt, hogy az egyetemes bizonytalanság állapotában él Európa, különösen fontos, hogy tájékozott és külpolitikában helyesen nevelt közvélemény is álljon az ország rendelkezésére. (Ügy van! Úgy van!) Éppen ezért szeretném az általános érvényű és maradandó elveket itt ma leszögezni. Nem azért, hogy bármilyen oldalról, kormánypárti vagy ellenzéki oldalról választ kapjak, nem azért, hogy akár helyesléssel találkozzam, akár ellenmondásokba ütközzek, hanem kizárólag azért, mert meg akarnám erősíteni ezeknek az elveknek érvényét, mondjuk talán: mint egy ülése 19 37 június 3-án, csütörtökön. hang a közvéleményből, úgy szeretnék ezekről * a kérdésekről beszélni, teljes őszinteséggel, elsősorban a magyar közvélemény tájékoztatása és felvilágosítása érdekében. T. Ház! A külügyminiszter úr rendkívül helyesen mondta azt, hogy Magyarország külpoítikai célkitűzése a béke s ezt a békepolitikút bekes eszközökkel akarjuk szolgálni. Ez a lényeg. A magam részéről ezt a mondatot így formuláznám meg: Magyarország külpolitikájának legfőbb célja az igazságos béke, amely igazságos béke Magyarországnak is megadja azt, amit más népeknek megadott, az őt megillető helyet a nap alatt. Ezt a békés célt valóban bekes eszközökkel, Európával való egyetértésben, az európai népekkel való együttműködésben, nemcsak a magunk, de Európa érdekében is akarjuk szolgálni. (Helyeslés.) Nincs abban semmiféle ellenmondás, ha én a békét, mmt igazságos békét tudom csak elképzelni és Magyarország helyzetének megjavítását a béke erdekében kívánom, mert tartós béke csak igazságos alapokon nyugodhatik. (Ügy van! Ugy van! jobbfelöl.) Hogy ez mennyire így van, azt a békeszerződések megkötése óta elmúlt 17—IS esztendő világosan bizonyítja, hogy tudniillik az egyoldalú, túlnyomó erő minden erőfeszítése mennyire nem képes stabil, állandó viszonyokat teremteni igazságtalan rendezés alapján. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Az a szörnyű nyugtalanság és bizonytalanság, amelyről mindannyian beszélünk és amelyet valamennyien nap-nap mellett érzünk, az a folytonos mozgás, labilitás úgyszólván minden nap valamely tragikus és nyugtalanító eseményben robban ki, legyen az akár Spanyolországban, akár más részén a világnak. Nai» nap mellett úgyszólván a béke megmentésen fáradozik az európai diplomácia. Ennek a nyugtalanító helyzetnek okát kizárólag abban látom, hogy a békeszerződések nem igazságos alapokon épülvén fel, nem az erkölcsi világrenddel harmóniában, ez a nyugtalanság szükségszerű, elkerülhetetlen és nem küszöbölhető ki mindaddig míg igazi új béke, megfelelő erkölcsi alapokon nyugvó béke nem keletkezik. Ebben a rosszul megszervezett, rosszul elrendezett Európában a jogok és a kötelességek aránytalansága éppen Magyarországon a legnagyobb. Ha van ország, amelyre kötelességeket hárítottak, amelyet áldozatokra kényszerítettek és amelynek úgyszólván semmi jogot nem adtak, úgy az Magyarország. Ha azt mondom, hogy Európában a roszszul megcsinált béke az oka a nyugtalanságnak, akkor mint magyar embernek, kétszeresen jogom és kötelességem ráutalni arra, hogy ebben a rosszul elrendezett Európában a legrosszabbul éppen a magyar kérdés oldatott meg. (Ügy van! Ügy van!) Sőt nem is volt soha magyar kérdés. A magyar kérdést ez a békeszerződés teremtette meg és Mussolini nagyon jogosan mondhatta Magyarországot »la granda mutilata della guerra«-nak, azaz a háború nagy megcsonkított .iának, mert va] óban mi vagyunk a világháború legnagyobb károsultja. A világ eddig ebből nem azt a következményt vonta le, hogy ezen az igazságtalanságon változtatni kell, hanem megfordítva: a megcsonkított, lefegyverzett, gazdaságilag nehéz helyzetbe szorított Magyarországnak még azokat a jogokat sem adta meg, még azokat a jogainkat sem hajtotta végre a gyakorlatban, amelyeket ez az igazságtalan, a jogok és kötelességek tekintetében ilyen aránytalanságokat