Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-224

212 Az országgyűlés képviselöházwiak 2í boldogulás útját. (Igazi Ügy van!) Hiba volna tudomásul nem venni, hogy régen volt a tör­ténelem annyira ütköző irányok harca, mint mostanában. Ilyenkor a .tisztánlátás ia fő. T. Ház! A történelem örökös folyamat. Vannak korszakok, amelyek a tűrhetetlenné vált kötelékek lebontásával, a lekötött és. rej­tett erők felszabadításával keresik az érvénye­sülést. Ilyenkor hatalmas eszmék a mozgató erők. Vannak viszont időszakok, amikor a túl­differenciálódást, itt-ott már az atomizálást a szintézis váltja fel. Ilyen időket élünk ma. Âz életet nem elvont gondolatok irányítják s a politikától tényleg aktivitást kíván az élet. Az igazi út a nemzeti, erők helyes megszer­vezésében s az élet követeléseinek felismerésé­ben van. A mai időkre nagyon ráillik Herder­nek QSJ szép mondása, mellyel a XIX. század elejét jellemezte. Azt mondotta tudniillik, hogy a kor még a gyermekkocsi időszakát éli. Mi is tulajdonképpen teljesen benne vagyunk a kí­sérletezések időszakában, amikor a kis nemze­teknek egy kötelességük van: elkerülni a gyer­mekkocsi veszélyeit és betegségeit. A XX. század végeredményben a XIX. szá­zadban kibontakozott irányok szintézise. Ezek vívják most közelharcukat. Az individualizmus tanaiból ki meri már kétségbevonni az egyén értékét és az egyéni kezdeményezés erejét? Még az orosz bolsevizmus is feladta a harcot ezzel a hatalmas tényezővel szemben. Kérdem, hogy nálunk, ahol az egyéni kezdeményezés mindig gyenge volt és gyenge ma is, van-e nagyobb fel­adat, mint az iskola padjaitól kezdve, végig az egész életen át az egyéni kezdeményező erőt fo­kozni? Nem megtörni, hanem megtámasztani,, nem elsorvasztani, hanem fokozni: ez a mi hi­vatásunk. Egy szóval úgy jellemezhetném' a mai idők kö vöt élményét, hogy meg kell tanul­nunk merészelni az életet. (Ügy van! Ügy van! jobb felől. — Propper Sándor: Ez Meesér And­rásnak is szól?) T. Ház! A szocializmusból a kollektív és a szociális gondolat tör elő. Ez azonban az uni­verzálizmus hajtása és nem a szocializmus mo­nopóliuma. Ennek a századnak nem lehet na­gyobb hivatása, minthogy a józan szocializ­must összeegyeztesse a morális és etikai erő­kön alapuló kapitalizmussal és mindkettőt okos ós helyes cselekvésre bírja. (Helyeslés jobb­felől.) Van egy új gondolat, amely mindjobban nyer erőben, mégpedig a társadalom organikus megszervezése. Ennek a gondolatnak a gyöke­rei messze évszázadokra visszanyúlnak és újra jelentkeznek a XIX. század közepén. Ezzel a gondolattal ma mint a korporációs elvvel talál­kozunk. Erről csak azt mondom, hogy a meg­szervezés tényleg elmehet addig, amíg a társa­dalomban u társadalmi rétegek között lévő el­lentéteket kiküszöböli és a szakadékokat be­tömi. Határozottan állíthatom, hogy csak ak­kor lesz ereje, ha letompít j éles érdek­ellentéteket, — amelyeket nem lehet az életből kizárni- mert másra, az élet is örök érdekellen­tét — Marxtól eltérőleg, aki a munkást nega­tívumként szembeállította a polgársággal, ha­nem hogy a munkásságot a polgársággal egyenlő értékű pozitív tényezőként formáljuk ki. Mert így fogjuk tulajdonképpen előbbre­vinni. T. Ház! Azt hiszem, ez az a szintézis, amely felé a kormányzat törekszik. Higyjék el, az élet tarkasága nem hiba. Azonkívül a tekintély és szabadság sem ellentétes elvek. A tekintély elve akkor lesz időállóvá, ha teret ad a józan sza­4. ülése 1937 június 3-án, csütörtökön. badságnak. Az okosan felfogott szabadság pe­dig nyer a szilárd tekintély elvével". A minisz­terelnök úr minden gondolatában a szintézis jut kifejezésre. Eat akarja kiélezni és arra törekszik, hogy amit a világ nagy. áldo­zatokkal, sok erőfeszítéssel akar elérni, azt mi is elérjük: organikus elgondolással. Ami fel­tétlenül erőt, ad a miniszterelnök úr programm­janak, az az, hogy e mellett mindig a történe­lem útján akar maradni. Nem ok nélkül hang­súlyozom ezt, mert vannak nálunk olyanok, akik a történelemtől elszakadni akarnak éö akik egyszerűen idegen tanok merev átültetésé­ben keresik az élet útját. Ezzel szemben fel­állíthatom a tételt, hogy nemzet idegen köntös­ben még sohasem lett naggyá. A történelemhez való ragaszkodás! a vitalitás útja. Még a bolse­vizmus is, amikor az orosz lélekre építette, fel a maga rendszerét a történelem útvonalán haladt. A fascizmus nem akar más lenni, mint többezeréves történelemnek a sűrítése, a német nemzeti szocializmusban benne van a németség dinamikus ereje. Ezért kérdem, hogy mi nem akkor járunk el helyesen,, ha szigorúan a történelem útvonalát keressük. Annál in­kább, mert a történelemtől való elszakadás a tehetetlenségnek és a kétségbeesésnek a for­mája. Ezekből az apostolokból nem kérünk. Az előbb a korporációs elvről beszéltem. Miért akarjuk mi mindig azt a korporációt megvaló­sítani, amely végeredményben a hibáknak csokrát jelenti, a (szembenállást, az egymás le­becsülését, az egyemás leértékelését? Ne a te­metőszagot hozzuk a történelemből, ne azt, ami mindig a nemzet romlását okozza, hanem az élet erejét és ezen keresztül teremtsük meg egyszer a nemzeti erők és erények összefogá­sát. Természetesen a múlt nem perpetuum mo­bile, amelyből örökre lehet élni. Az okos po­litika törekszik, az idejüket múlt életformák kiküszöbölésére; de sohasem rombolva, hanem mindig továbbépítve. A múlt az a hajtó erő legyen, amely rugalmassá, alkalmazkodóké­pessé és cselekvőképessé tud bennünket tenni a jelenen át, hogy kiképezzük a jövőt. T. Ház! Megvallom, sohasem voltam a jel­szavaknak valami nagy kedvelője. Mi e tekintetben talán túltermelésben is vagyunk. Hiszen sokszor születnek jelszavak, hogy az­után tiszavirág módjára ki is múljanak. Ha azonban azt a fejlődést nézem, amely r felé ha­lad a világ és amelynek következményeit le akarom vonni az egyes konkrét kérdésekkel kapcsolatban, amelyekre később majd rátérek, akkor merem állítani, hogy nem a mai gazda­sági rend feladásában van a jövőnek kulcsa, hanem a mai gazdasági rend átfinomulásában, — talán így fejezhetném ki — nemzeti gondo­lattól áthatott kapitalizmus kialakulásában. Jelenti pedig ez azt, hogy a kapitalizmusnak azt a nagy hibáját, hogy a múltban mindig .mindent áruvá tett, átformálja, értékeket ter­mel, és nz első isor'ba helyezi a morális és eti­kád értékeket. A múlt erősen hangsúlyozta az egyén jo­gait, a mai id&k a kötelességekre teszik a fő­súlyt, (ErŐdi-Harrach Tihamér: Helyes!) Me­rem azt hinni, hogy éppen ezért akkor jár el helyesen a kormány, ha az egyik oldalon az egyént megerősíti a maga cselekvésében, a másik oldalon pedig az egyén át van hatva . attól, hogy nemzeti funkciót teljesít. Vagyis ez nem jelent mást, mint kellő harmóniát az -állam és egyén közt. — úgy is fejezhetném ki magamat — az 'egyén és az állam kötelezett-

Next

/
Thumbnails
Contents