Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-224

202 Az országgyűlés képviselőházának 22i. ülése 1937 június 3-án, csütörtökön. hogy támadásban volt részem a gyáriparnak, a Gyosz.-nak egy igen exponált egyénisége részéről. Fellner Pál igen t

% képviselőtársam a tegnapi napon valóban szívbemarkoló védőbeszédet mondott a Gyosz., illetve a Gyosz. keretébe tartozó gyári szeszipar érdekében, csak kár, hogy ennek a retorikai remekműnek a szerzője a Gyosz. egyik élharcosa volt. E védőbeszéd talán hivatva lett volna arra, — nem tudom, helyesen értelmeztem-e — hogy ezek után egy komitét kellene összehívni, amelynek a feladata az volna, ^ hogy -' a szegény, agyonsanyargatott és a csőd szélén álló ipari szeszgyárak részére országos gyűjtést rendezzen. (Derültség. — Buchinger Manó: Gyűjtési tilalom van!) Tudatában vagyok annak, hogy én egy diktatórikus, alkotmánysértő és hasonló jelzőkkel többízben megtisztelt, kifejezetten szélsőséges jobboldali ember vagyok, nem értem azonban, hogyan lehetséges az, hogy itt a Házban rajtam kívül annyi kőszívű ember ül? Hogyan lehetséges az, hogy ezeknek nem esik meg a szívük az ilyen nyomorban és a nélkülözések tömegében élő embereken, mint amely embertípusnak prototípusa Fellner Pál t. képviselőtársam és a többi Gyosz.-beli nagyság? Nekem sem időm, sem szándékom nincs hozzá, — és nem is tartozik ehhez a címhez — hogy részleteiben válaszoljak Fellner képviselő úrnak; tekintse Klein Antal t. képviselőtársam válaszát az én válaszomnak is. Én értem, hogy a Gyosz.-vezérek görcsösen ragaszkodnak azokhoz a do nációkhoz, amelyek bizony — nagyon szerényen szólva — az átlagon lényegesen felüli jövedelmekhez juttatták őket éveken, sőt évtizedeken keresztül, de ez az ő kívánságuk még nem lehet az államhatalomnak, a képviselőháznak és a közérdeknek szószólója és visszhangja. Én a gyáripar és a részvénytársaságok ezen kívánságával szemben igenis nagyon kérem a pénzügyminiszter urat, legyen rá gondja, hogy szűnjék meg az a helyzet, amelyben ezen igen t. urak a józan ész és az erkölcs ellenére, a köz kárára olyan összegű jövedelmeket tesznek zsebre, amelyekből százezreket lehetne ?negsegíteni, amely összegekből milliók könnyeit lehetne felszárítani. (Ügy van! Ügy van!) Elnök: Szólásra következik Drobni Lajos képviselő úr. Drobni Lajos: T. Ház! A helyes pénzügyi politika útját a jó gazdaságpolitikában látom. A helyes pénzügyi politikának az a része, amelyet adórendszernek nevezünk, szintén csak akkor lehet jó és a célnak megfelelő, ha egyszersmind gazdaságpolitikai célokat is szolgál. Nem abban látom a lényeget, hogy a mai, nehéz gazdasági viszonyok között mindenképpen az egyes adónemek felemelésével szivatytyúzunk ki pénzértékeket a gazdasági életből, hanem abban, hogy amennyiben a gazdasági életben ki nem termelt adótételek vannak, az onnan kitermelt többletbevétel a túlterhelt kategóriák adóin könnyítsen. De legfőképpen abban látom a célt, hogy a gazdasági életben nagy tömegek elhelyezésével emberi megélhetés jusson a tömegek számára, ezek fogyasztóképesek legyenek és így az egész gazdasági élet fellendülése, pezsgőbbé válása megszűntesse azt a szociális feszültséget, amely, hogy fennáll, kitűnik abból is, hogy ma már az or szagnak kiváló pozíciót betöltő tényezői nyilvános gyűléseken, beszámolókon hirdetik: vagy diktatúra vagy polgári összefogás és a polgári összefogás keretén belül gazdasági és szociális cselekvő politika. A tárgyalás során eléggé kialakult az a felfogás, hogy az agrártársadalom hajain könnyíteni kell, de hangot adtak egyes képviselőtársaim a városi lakosság súlyos gondjainak és óriási, immár elviselhetetlen megterhelésének is. Kifejezésre került az a szempont is, hogy a ivarosok annyira súlyos anyagi helyzetben vannak, hogy a városok pénzügyi helyzetének szanálása elengedhetetlen szükségesség. Nekem az az egyéni felfogásom, hogy sem az állami, sem a városi törvényhatóságot nem lehet másképpen szanálni, mint hogy először szanálni kell a városi polgárt, szanálni kell az adófizető alanyt. Ha ebből a princípiumból indulunk ki, akkor kétségtelenül el kell ismernünk, hogy a pénzügyminiszter úrnak az ebben a t költségvetésben is megnyilvánult kezdeményezései igenis feltétlen értéket képviselnek. En nem vagyok hajlandó arra az álláspontra helyezkedni^ hogy amikor küzdünk valamilyen cél eléréséért, s azt a célt nem 100 ^ százalékban, hanem csak egy kicsiny percentjében érjük el, ezt lekicsinyeljük, ezt pepecselésnek nevezzük, hanem .abból indulok ki, hogy semmit sem lehet máróLholnapra, egycsapásra megvalósítani, tehát csak részleteredmények útján lehet a kitűzött célt megközelíteni. Ebből a szempontból a házadó rendkívüli pótlékának leszállítását a városi lakosság szempontjából óriási eredménynek tartom. En az elmúlt esztendők során folytatott küzdelemmel és harccal szemben megnyilatkozott rideg álláspont megtörését és — a pénzügyminiszter úr ígérete szerint — ezen rendkívüli pótlék további fokozatos leépítésére a kezdő lépést látom a rendkívüli pótlék részbeni törlésében. Azt mondják, hogy ez lényegileg az egyes háztulajdonosokra csak szinte le sem mérhető könnyebbülést jelent, tehát összegszerüleg jelentéktelen. Igaz, nem sokat jelent összegszerüleg az adózó tárcája szempontjából, óriási jelentősége van azonban, morális szempontból, mert látja az az elcsigázott háztulajdonos, akinek jövedelme 50—60 százaléka ment el, adóra, hogy végre feléje fordult a gondos figyelem és végre elérkeztünk az ő bajai szanálásának első állomásához. Mondom, igaz, hogy ez például egy ezerpengős alapnál körülbelül csak 16 pengős adómérséklést jelent, ez pedig nem sok, ha azonban közületi szempontból nézzük a kérdést, mint ahogyan például én saját városom, Győr szabad királyi város szempontjaiból nézem, azt látom, hogy ez az aránylag csekély mérséklés is 75.000 pengő megkönnyebbülést jelent a városra, tehát általában, összefogó szempontból ennek már igenis jelentősége van. Ezen az úton kell tehát tovább haladni, és erre legyen szabad kérnem is a mélyen t. pénzügyminiszter urat. Mert ha igaz az, — pedig hát ez hivatalos statisztikai adatokon alapul — hogy az Összes egyenesadók 69%-át viseli a 11 törvényhatósági város és a 45 megyei város polgársága, vagyis az ország lakosságának egyhatod része, ugyanúgy igaz az, hogy az összes házadóknak 80%-át viselik a városok és 20%-át viseli a falu. Amikor ilyen óriási eltolódás van a városi polgárság hátrányára és amikor az elmúlt esztendőkben ilyen óriási áldozatot hozott a városi polgárság, merem mondani, anyagi erejének végsőkig való kiszivattyúzásával, úgyhogy annak a városi polgárságnak ma már szinte a csontváza zörög a túlzott adómegter-