Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-223

Az országgyűlés képviselöhámnak $23. ülése 1937 június 2-án, szerdán. 179 lis politika!) a fogyasztóknak ez a 75%-a körülbelül 9—11 millió pengőnyi teherrel van sújtva. Ha azt nézem, kik azok, akik ezt megkeresik, akkor egy sajnálatos névsor áll rendelkezésemre, amelyet kénytelen vagyok felolvasni (Olvassa): »Honig Mór, Winter Hermann, Propper és Borsai, Vágó Keaső, Vágó Jenő, egy másik Vágó Jenő, Alberti Ervin, Grosz és Singer, Rottmann Dezső.« (tir. Festetics Domonkos: Csupa keresztény ember!) Ezekhez tartoznak azok az erdőbirtokosok, akik együtt mentek a spekulációval, a tűzifanagykereskedelemmel és- így a i&aját f elősegítésükre életrehívott intézményt, .a Faforgalmi R.-T.-ot saját maguk segítették megkontreminálni. Amikor azt látjuk, hogy Honig Morék 12r—15 milliót keresnek egy évben, amikor azt látjuk, hogy egymás után építenek nagy palotákat Budapesten, ugyanakkor azt látjuk, hogy a kis tűzifafogyasztó nem tudja megfizetni az embertelenül magas tűzifaárat. A kormány is látta ezt és annakidején nem hosszabbította meg a Faforgalmi rt. konceszszióját, bár az érdekeltség mindent elkövetett, hogy az meghosszabbíttassák. Nem ugyan az úgyszólván nullára zsugorodott belföldi üzlet, hanem inkább az importmonopólium nagy hasznának biztosítása céljából kívánták a koncesszió meghosszabbítását. A kormány végül is, ismétlem, nem hosszabbította meg a koncessziót, ellenben kidolgozott egy új tervezetet, amelynek lényege a következő* Alakíttassák 500.000 pengős alaptökével egy részvénytársaság és ennek az 500.000 pengőnek a 70 százalékát jegyezzék az erdőbirtokosok, 30 százalékát a nagykereskedők és mások. Ez az egyik pillére ennek a koncessziónak, a másik pedig az, hogy a tüzifaár irányítására évente legalább 25-000 vágón tűzifát kell hivatalosan előírt áron forgalomba hozni. Ez a konstrukció egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a tűzifa kérdést megoldja '(Éber Antal: Nemzeti ajándék!), nem alkalmas azért, mert ezek az intenciók nyilván azt célozzák, hogy a belföldi és külföldi tűzifa értékesítéséből eredő haszon 70 százalékát az erdőbir. tokosok, 30 százalékát pedig a nagykereskedők élvezzék. Kérdem: szükség van-e az erdőbirtokosok további megsegítésére? Kérdem: szükség van-e a nagyekereskedők védelmére, de miért nem találunk ebben a konstrukcióban védelmet a kisfogyasztók számára? (Éber Antal: Ez a szociális politika!) Másodszor pedig: 25.000 vagon fának hivatalosan előírt áron való forgalombahozatalától árnivellálást várni, enyhén szólva közgazdasági naivitást jelent és pedig azért, mert 6Zi EL 25.000 vágón tűzifa a jelenleg is még 130—140.000 vagonnyi fogyasztásnak mindössze 18—20 százalékát teszi ki. Ennyi áruval árnivellálást végezni nem lehet, különösen akkor, amikor nincs előírva, hogy milyen részletekben és milyen időközökben kell ezt a 25.000 vágón tűzifát forgalomba hozni és hogy milyen áron kell annak a fogyasztóig eljutni. El tudom képzelni azt, hogy minden két hétben 1000 vagonnal fognak forgalomba hozni ilyen ú. n. olcsó tűzifát, amely az ötszörösen nagyobb tüzifaszükséglet mellett természetesen árcsökkentő hatást kifejteni nem tud. De amellett az sincs megállaptva, hogy az a tűzifa, amelyet így olcsó áron hoz forgalomba az új Faforgalmi, hogyan kerül el a fogyasztókhoz., Ha ugyanis olcsón, mondjuk 300 pengős vágónonkénti áron fogják eladni a pincéseknek, ihol van ] az kikötve és megírva, hogy az a pincés nem fogja megdrágítani a 420 pengőért vásárolt fájának nívójáig ezt az olcsóbban engedélyezett tűzifát? Egyáltalában hogyan lehet elképzelni azt, hogy annak a pincének egyik sarkában lesz az olcsóbb tűzifa, másik sarkában lesz a drágább tűzifa s a közönség box-meccseket fog vívni azért, hogy az olcsóbb tűzifából adjanak neki és ne a drágábból? Ez a konstrukció tehát abszolút alkalmatlan arra, hogy a tűzifakérdést megoldja. Amellett, ha jó is volna ez a 25.000 vagónos megoldás, akkor is a következőket kérdezem: hol van a szankciója annak, hogy amennyiben a társaság ezt a 25.000 vagont nem fogja olcsó áron forgalomba hozni, akkor ezzel szemben a kormány bizonyos represszáliákkal élhet? Ennek sehol semmiféle szankciója nincs a tervezetben. Miután az 1936—37. évi fa már a nagykereskedőknél van, a koncesszió tulajdonosa joggal hivatkozhatok arra, hogy most már nem tud felvásárolni az 1936—37. évi termésből 25.000 vagont. Az 1937—38. évi termést pedig egészen 1938 végéig vásárolhatja a koncessziótulajdonos, tehát a kormány legkorábban csak 1939 elején lesz abban a helyzetben, hogy megállapíthassa a mulasztást, iha a koncessziótulajdonos a 25.000 vágón tűzifát nem hozta forgalomba. Két évig iműködlheUk tehát a társaság a mulasztás szankciója nélkül és csak két év után következhetik be az egyetlen szankció és pedig az, hogy megvonják a koncessziós társaságtól az engedélyt. Két évig tehát újabb nemzeti ajándékot fog kapni egy társaság anélkül, hogy megfelelő ellenszolgáltatásokat adna. Megjegyzem, hogy ez a társaság mindezideig nem tudott megalakulni, mert az erdőbirtokosok vonakodtak annak a 70%-nak lejegyzésétől, amelyre a tervezet szorítja őket, így tehát előtérbe nyomulnak a strómanok és a nagykereskedők. (Ügy van! a baloldalon. — Gr. Festetics Domonkos: A díszgójok?) vagyis újból ! egy spekulációs bázist létesít a kormány ennek a szervnek feállítására. Amikor azt halljuk a földmívelésügyi miniszter úr részéről, hogy amennyiben az érdekeltek nem fogják az igényüket mérsékelni, akkor ő kíméletlenül lecsap rájuk, erre azt kell válaszolni, hogy már két vagy három év óta folyton lecsaphatna rájuk ezen a címen. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Béldi Béla: Kérek nyolc perc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Méltóztassék folytatni. Béldi Béla: Ami ugyanis most folyik s ami tavaly és tavalyelőtt folyt, az már nem egyéb, mint^ súlyos és minősíthetetlen faáruuzsora. Ha így haladunk, akkor őszre feltétlenül 7 pengő vagy még ennél is magasabb lesz a fa ára,, amit aztán lehetetlenség lesz megfizetni. Ár vizsgálattal letörni ezt az áremelkedést azért nem lehet, mert egy tudományos lelkiismerettel végzett érvizsgálathoz hosszú bónapokra van szükség s akkor már régen túl leszünk a problémán, mint ahogy mutatja ezt az^ az érvizsgálat is, amelyet 1935 október 5-én kívánt a kereskedelemügyi miniszter úr az Árvizsgáló Bizottságtól s amely körülbelül 9 hónapra rá készült el. Ha most azt, vizsgáljuk: hogyan kell kizárni a spekulációt, a következőket válaszolhatjuk. Elvileg ki lehetne zárni úgy is, hogy a tűzifafelajánlás kényszerét hozzák be, tehát csinál-