Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-223

lÖÜ Az országgyűlés képviselőházának nak egy egykézrendszert. Miután azonban az egykézrendszer általában bialkézrendszerré szokott fajulni, ez nem megoldása a tűzifakérdés- / nek. (Éber Antal: Ezért fogják ezt választani!) Nemi tudom azonban <a szabaddá tett tűzifakereskedéímet sem helyeselni, mert a nagykereskedelem nagy tőkeereje folytán már rendelkezik a belföldi tűzi famennyiséggel, tehát nem fog önként az ár leszállításába belemenni, viszont a külföldi tűzifa behozatala tekintetében is vannak olyan szerződések érvényben, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a külföldi tűzifa importjával letörjék ezeket az árakat. (Kertész Miklós: A vámot kell eltörölni és a fuvardíjat csökkenteni!) Nem a termelőknek és nem a kereskedőknek, hanem végre már a fogyasztóknak a szempontjából kell megoldani a tűzifakérdést. (Ügy van! Ügy van! Helyeslés half elől.) Amikor ilyen szervet látok magam előtt, önkéntelenül is arra gondolok, hogy a legnagyobb tűzifafogyasztó Magyarországon Budapest székesfőváros, amely az ország körülbelül 130.000 vagóhos tűzifaszükségletének felét fogyasztja el. Telve tem a kérdést, hogy miért nemi gondoltak már Budapest székesfőváros megfelelő közegei arra, hogy a székesfőváros polgárait, akik a tűzifafogyasztás ötvenszázalékát felveszik, harmadik személyek támadásaival szemben megvédjék. Nem lehet megelégedni ök azzal,

; hogy egy beadványban forduljanak a kormányhoz, és panaszkodjanak a tűzifiaárak emelkedése miatt, hanem intézményes megoldást kell keresniök. Ezért tiszteletteljes kérésem a távollévő földmivelésügyi miniszter úrhoz az, hogy további kijelentések helyett méltóztassék tárgyalásokat kezdeményezni a fogyasztókkal, elsősoirh"an Budapest .székesfővárossal, amelynek a financiális megoldás tekintetében is rendelkezésére áll a Községi Takarékpénztár. Méltóztassék (megpróbálni, nem lehetne-e a tűzifaértékesítés hasznát ilyen módon a fogyasztókhoz viszszajuttatni, vagy egyáltalában nem lehetne-e mérsékelt árpolitikával lehetetlenné tenni azt, hogy a tűzifaértékesítésből milliós hasznok keletkezhessenek, s hogy nem lehetne-e ilyen módon megnyugtatóan és hosszú évekre előre mieigoldani a tűzifa prohlémát. Tisztelettel várom a földmívelésügyi kormányzatnak errevonatkozó válaszát és intézkedését. Elnök: Az interpelláció kiadatik a földmivelésügyi miniszter úrnak

% Következik Béldi Béla képviselő úr második interpellációja — a kereskedelemügyi és közlekedésügyi miniszter úrhoz. Kérem, a jegyző urat az interpelláció szövegének felolvasására. Szeder János jegyző (felolvassa): »Interpelláció a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úrhoz a magán-autobuszvállalatok engedélyeinek meghosszabítása tárgyálban.« (Csoór Lajos: Szép téma!) »Hajlandó-e a miniszter úr a magánautobuszvállalatok lejáró engedélyeit méltányos időtartamra meghosszabbítanil? Amennyiben erre nem volna hajlandó, hajlandó-e a miniszter úr ezen magán-autobuszvállalatok engedélyeseit befektetett tőkéik és a forgalom értékének erejéig — az általános emberi és a jogi méltányosságnak megfelelően — kártalanítani

1

? Béldi Béla s. k.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Béldi Béla: T. Ház! A pécskörnyéki magán23. ülése 1937 június E-án, szerdán. autobuszvállalkozók érdekében szeretnék kérdést, illetőleg kérést intézni a kereskedelemügyi miniszter úrhoz. Pécskörnyék hat autobuszvállalatának engedélyidejét a kereskedelemügyi miniszter úr úgy tempírozta, _ hogy azok körülbelül ennek az évnek derekán járnak le. Ügy egységesítették az engedélyek lejárati idejét, hogy minden engedély most egyszerre fog lejárni, holott eredetileg különböző időpontokban járt volna le. (Mozgás és zaj a baloldalon.) Most arról van szó, hogy a Mávauí. fogja ezeket az üzemeket átvenni. Előrebocsátom, híve vagyok annak, ^hogy a közlekedés bizonyos centrális irányítás alá kerüljön s híve vagyok a közlekedés^ államosításának is, tehát helyeslem a magán-autobuszvállalatok államcsítás át, illetve álla/mi szerv által való ikezelésibevételét is. Én tehát nem ennek a helyes közlekedéspolitikai elvnek megtagadására kérem a miniszter urat, hanem csupán a minden államipolgárnak kijáró egyenlő elbánás^ és a kötelező emberi méltányosság gyakorlására. A helyzet ugyanis az, hogy amennyiben most a Mávaiíit. ezeket a vonalakat tényleg átvenné, az engedélyesek úgyszólván kárpótlás nélkül egyik napról a másikra elveszítenék egész vagyonukat és jövedelmüket, miután sem a törvény, sem az engedélyokirat nem kötelezi a kormányt, illetőleg az átvevő vállalatot arra, hogy kárpótlást adjon a megváltásért. Azonban még ebbe az elvileg helytelen álláspontba is belenyugodnának ezek az engedélyesek akkor, ha eddigi működésük folyamán alkalmuk lett volna olyan vagyont szerezni, vagy legalább olyan méltányos keresetre szert tenni, amely ezekért a veszteségekért kárpótolná őket. Sajnos azonban ez a 10—12 évi működés csak súlyos ráfizetést és súlyos adósságokat jelentett ezeknek az engedélyeseknek, annak ellenére, hogy rendkívül értékes közlekedéspolitikai, kulturális, úgyszólván úttörő tevékenységet fejtettek ki. Bekapcsoltak egy csomó kicsiny, a világ háta mögött lévő községet a közlekedésbe, közelebb hozták azokat a pécsi piachoz, ezáltal bizonyos árkiegyenlítő tevékenységet végeztek és mindezt állami támogatás nélkül. Állami támogatás nélkül egy 420 kilométer hosszú vonalhálózatot tartanak üzemben ezek a vállalatok. Évekig tartó, nehéz és áldozatos munkával — mert anyagi áldozatba került ez a kitartás — közönséget neveltek maguknak, illetőleg a Mávaut. számára, amely természetesen most minden kárpótlás nélkül ingyen kapna egy hatalmas üzleti stoekot. Azoukívül ezek a vállalatok a hazai gépkocsik, gumik, alkatrészek vásárlásával támogatták azt a magyar ipart, amely állami szubvenciókkal dolgozott és fejlődött ki, de miután már kifejlődött, senki sem gondol arra, hogy az állam egyszerűen, kárpótlás nélkül, kisajátítja, mint az lautobuszvállalatokat., Hatalmas tőkét is fektettek a vállalatok ezekbe a vonalakba. Ennek a tőkének Összege körülbelül 550.000 pengőre rúg. A kisipari foglalkoztatás terén is igen értékes közgazdasági tevékenységet folytattak, hiszen évente körülbelül 45.000 pengőt hagynak Pécsett és a környező községekben motor- és karosszériajavításért és hasonló kisipari foglalkoztatás révén. Szociális értékükre jellemző, hogy sofőrök, kalauzok, ellenőrök alkalmazásával körülbelül 60.000 pengőt fizet ki ez a hat vállalat munkabér címén évente. Mindezt a legmostohább körülmények között végezték ezek a vállalatok. Éveken át