Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-223

ÀZ országgyűlés képviselőházának È2È. ülése Î9Û7 június 2-án, szerdán. ié9 kamatokat fizet, amelyeknek összege egy évben, számításom szerint, 4—5 millió pengőt tehet ki, ugyanakkor a zsirószámlán 196 milliója fekszik, amely még ha az államnak nagy mobilitást is kölcsönöz, —' helyesen, feltételezem, mint szükségletet — de 100 millió erejéig legalább is felesleges, akkor őszintén megvallva, ez az a [pénzügyi politika, amelyet nem vagyok képes megérteni. Először is a kamatfizetés .miatt, ami felesleges, másodszor pedig azért, 'mert a Nemzeti Bank kimutatása ezáltal olyan feszültséget mutat, ami nem helyes, mert hiszen a jegyforgalomhoz a zsiróköveteléseket mintegy virtuális jegyfcrgalmat mindenki hozzáüti és ezáltal a jegybank helyzete kedvezőtlenebbül tűnik fel, mint amilyen, végül pedig árt is az állam hitelének, mert gondolom, nemcsak nekem, hanem sok pénzintézetnek is, a Hisz. vezetőségének, a földbirtokosoknak, akik ezt a zsirót alárták, úgy kell magunkat éreznünk, mintha a magyar állam még mindig inzolvens volna, amilyen inzolvens talán volt vagy amilyennek talán gondolták akkor, amikor ezeket a tranzakciókat végezte. Őszintén megvallva, nem értem, -nem helyeslem ezt, de ,fel tudom tételezni, hogy a pénzügyminiszter úr rosszabb időkre gondol, olyan időkre, amikor az állami .bevételek talán megint kisebbek lesznek, bár az adóbehajtásnak emellett ta technikája mellett, amelyet az ember imanapság lát, nagyon nehéz elképzelni, hogy a hevételek valaha is csökkenjenek. Mondom, ezt nem is lehet feltételezni emellett a modern, fejlett adótechnika mellett, amelyet a pénzügyminiszter úr korszaka valósított meg, amikor már az tadókulcs emelése is feleslegessé válik a technika kifinomítása következtében. (Derültség.) Ha a pénzügyiminiszter úr szkeptikusan nézi a saját — ebben az irányban mutatkozó — tehetségét, mégis csak azt kell neki mondanom, hogy ha az állam egyszer egy gesztust mutatna és az olyan pénzeket, amelyeket úgyis ki kell fizetnie, visszafizetné, akkor a jövőre nézve hitelképességét az ilyen szomorú esetekben, amilyenek voltak a néhány évvel ezelőttiek, sokkal jobban fenntartaná, mint úgy, hogy ezeket a csodálatos váltónyargalásokat fenntartja,, amelyek uem iméltók ahhoz a magyar államháztartáshoz, auielynek egyensúlyát a pénzügyminiszter úr nagy erőmegfeszítéssel és igen nagy önmegtartóztatással helyreállította. Ez az egyik észrevételem. A másik pedig az, amit a pénzügyi bizottságban már voltam bátor elmondani. Csodálkozom tudniillik azon, hogy a mélyen t. pénzügyminiszter úr nem appreciálja kellőképpen azt a szomorú tényt, amelyet a pénzintézeteknél való tőkeképződés, betétképződés stagnálása jelent az ország egész gazdasági életére., Nem akarok itt reasszumálni, csak röviden annyit mondok, ami köztudomású, hogy az 1930-ik év végén mutatkozott betétállománnyal összehasonlítva a helyzetet, ma is még kereken 25%-os visszaesés ; jelentkezik, hogy a betétállomány a pénzintézeteknél teljesen stagnál és még a hozzáírt kamatok mellett sem emelkedik, (Rakovszky Tibor: A bankok 2%-ot fizetnek!) vagyis a tökéletes tőkenélküliség állapota állott be. (Csoór Lajos: Ez a Nemzeti Bank politikája!) Egy pillanatig sem kétséges, (hogy itt a kamatláb terén olyan beavatkozás történik, hogy 2—2"5 —3%-os betéti kamatláb van azon a tőkepiacon, ahol a budapesti házak építése még mindig 6—7% -os kamatot jövedelmeznek és amikor legjobb befektetésű. papírjaink ma is 6—6'5%-os kamatot jövedelmeznek. A hitelügyi tanács által, — ami csak egy név, egy cím — valóban az állam által gyakorolt politika a betéti kamatlábat 2—2'5%-ra szorította le. Ez annyi, mintha a pénzügyi kormány nem akarná azt, hogy ezután betétek képződjenek, ki akarná üldözni a betéteket a hitelintézetekből és lehetetlenné akarná tenni, hogy a hitelélet Magyarországon újból meginduljon. Ez ellen azután nem segít semmi és ezek az apró pepecselések, az intervenciónizmus apró beavatkozásai nem jelentenek semmit, csak a munkát megindítani, a munkanélküliség árnyékait eltávolítani nem képesek, mert tőke nélkül, hitelélet nélkül teljesen lehetetlen a gazdasági élet megindítására még csak gondolni is. Már a pénzügyi bizottságban is elmondottam ezt. Azt értem, hogy ha valaki aggodalommal viseltetik abban az irányban, hogy tegyük fel a városoknak, a kommunitásoknak, annak idején függő állapotban felvett kölcsönei, amelyeknek kamatlába tehát variál, vagy pedig a földbitokosoknak, illetőleg egyes kategóriáknak ilyen adósságai gondot okoznának az államnak, a kormánynak abban a tekintetben, hogy ha a betéti kamatláb felemelésének szabad utat enged, akkor a hitelkamatláb emelésének is utat kell engedni és így egyes olyan tényezőknek kellene magasabb kamatot fizetni kényszerűségből, akik azt nem bírják el. Sokkal kisebb bajnak tekinteném azonban, ha pontosan és lelkiismeretesen nem egyéni protekció alapján, hanem kategóriák szerint elvállalnánk egy kamatkülönbözetet az államháztartás terhére és azután a tőkepiac fejlődésének szabad utat engednének, mint azt, ami ma van, hogy ezt az elenyészően csekély betéti állományt, amely a pénzintézeteknél és a hitelintézeteknél van, örökre petrif utáljuk és semmi lehetőséget nem nyitunk a jövőre arranézve, hogy a betétképződés valaha meginduljon, új tőkék kerüljenek a forgalomba és megint fejlődhessék ezáltal a hitelélet az országban. T. Képviselőház! Mesterségesen fenntartani egy 2—2'A%-os betéti kamatlábat abban az országban, ahol minden szabad tőkeképződés kamatlába 6 és 1% körül mozog, ez szerintem olyan teljesen elhibázott pénzügyi és gazdaságpolitika, amely súlyosan meg fogja magát bosszulni. Azért is elhibázott gazdaságpolitika ez, mert nem azzal kell segíteni az egészségtelen tőzsdei hosszokon, mint amilyenek itt hónapokon keresztül lejátszódtak, hogy panaszkodunk azon, hogy túlságosan sok építkezés folyik a városnak egyik, vagy másik részén, hogy ezeket mint egyéni panaszokat adjuk elő, hanem ehelyett helyre kell állítani a tőkepiac rugalmasságát, be kell látni, hogy a tőkepiac végre is a kereslet és kínálat törvényeinek van alárendelve ebben az országban, ahol a mobil tőkeképződés amúgy is nagyon kevés hajlandóságra talál a lakosságban, nem szabad a kamatlábnak ilyen mesterséges, semmi által meg nem indokolt leszállítását állandóan fenntartani a hitelélet kifejlődésének akadályául. (Egy hang balfelől: Mi az oka annak, hogy nincs tőkeképződés?) Ennek oka az, hogy a 2— 2V2%-os betéti kamatláb mellett hiányzik az indítóerő abban a tekintetben, hogy a takarékbetétek szaporodása, a tőkeképződés meginduljon. T. Képviselőház! A harmadik dolog, amit rövidre szabott felszólalásom keretében nem kifogásul, hanem a mélyen t. pénzügyminiszter úr pénzügyi politikájával szemben ellen23*