Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-223

ISO Az országgyűlés képvisetőházúnak amit már a pénzügyminiszter úr is bejelentett, — éppen ezért csak megemlítem — hogy- a magánalkalmazottak kereseti adóját eltörlik, vagy na nem is törlik el teljesen, legalább is mérséklik. Már mindnyájan említettük itt, hogy nem igen vannak a kereső társadalomnak szomorúbb tagjai a magántisztviselőknél, akik közül a nők az első évben átlag 35, a férfiak pedig 55 pengőt keresnek a fővárosban. Kérdem, mit kereshetnek a vidéken? Ha tehát ilyen rossz viszonyok .között kell élniök, akkor nem lehet, hogy még különadót is fizessenek. Ugyanilyen szomorú a kisiparosság helyzete is. A kisiparosság is túl van terhelve adóval. Már számtalanszor igazoltam adatokkal, hogy a kisiparosságnak a mai súlyos közterhekkel való (megterhelése nem tartható fenn a nélkül, hogy össze ne ömöljék a kisiparosság. Mindenki ihirdeti, hogy a legutóbbi időkben sokkal több iparigazolványt vontak be, mint amennyit kiadtak. Mindez azt jelenti, hogy a kisemberek nem bírnak megélni és inkább elmennek segédnek, vagy egyéb foglalkozásra térnek át, mert önálló foglalkozásukat nem képesek megtartani. Mégis a^ helyett, hogy a pénzügyminiszter úr ibejelentése nyomán mérsékelnék az adókat, a múlt év végén utasítás mient ki az alárendelt pénzügyi hatóságokhoz, hogy iparkodjanak a kézműiparosságon töhb adót behajtani. Szép jelszó az arányos és igazságos adóztatás! A pénzügyminiszter úrnak és a pénzügyigazgatóságoknak ezt az intencióját helyeseljük, ezt követeljük is, de mert a pénzügyi tisztviselők mindig szeretnek felfelé szolgálatokat tenni, szeretik a vállveregetést azért, mert több adót tudtak (behajtani, tudjuk, hogy az adók sohasem kisebbek, hanem mindig nagyobbak lesznek. (Dinnyés Lajos: Ez igaz, sajnos!) Például £tz egy segédet foglalkoztató bádogosmesternél a végzett munka összértékét 10.000 pengőre becsülik és ez után róják ki az adót. A három segéddel dolgozó iparos kereseti adóját 18.000 pengőre becsült munka után róják ki, pedig ha ilyen adóalapot állapítanak meg, akkor az az iparosmester mindenét amije van még, adóra kell hogy -fizesse. A sütőipart például kinevezték kincsesbányának és ezen az alapon 50—400% adófelemelésnek van helye, a budapesti sütőiparosoknál. Nem akarok védőügyvéd lenni; helyeslem, hogy annak a sütőiparosnak, bádogosnak, vagy akármilyen más iparosnak, aki sokat keres és jövedelméhez képest kevés adót fizet, az adóját tessék igazságosan megállapítani, de lehetetlenségnek tartom az egész szakmára kiterjedő általánosítást. Ezeket az adófelemeléseket azzal indokolják, hogy eddig az adók nem voltak kellőképpen kimunkálva. Most mindig erőisebben és jobban fogják ezeket munkálni. (Dinnyés Lajos: Szép szó!) A kenyér, a sütemény árát hivatalos szerv, az árelemző bizottság állapította meg. Ez a bizottság pontosan számol minden fillérrel és számításai alapján a kenyérnél 3%-os haszonkulcsot engedélyezett. Az adóhatóságok viszont ugyanannál a kenyérnél 15— 20%-os haszonkulcsot állapítottak meg. Kérdezem, hogyan adódhatik a két hatóság megállapítása között ilyen nagy differencia. Amíg az árelemző bizottság, amely gazdasági tényezőkből van összeállítva, megállapítja, hogy a haszonkulcs nem több mint 3%, addig az adóügyi hatóság szerint 15—20%! (Dinnyés Lajos: Sok ott a szadista!) Kérdem, ki vállalja a felelősséget azért, ha a kenyér ára ennek követ$23. ütése 1937 június ê-dn, szerdarí. keztében megint emelkedik? Hiszen a budapesti sütőiparosok egyébként is túl vannak adóztatva, a liszt után őrlési adó címén egy év alatt pontosan 2,992.000 pengő adót fizettek, élesztőadójuk pedig 373.000 pengő volt; annyi sokféle adót kell fizetniök, s mindezt a sok adót a szegény nyomorult fogyasztó kell, hogy megfizesse. Általános a panasz ia túladóztatás ellen. Éppen ezért várják az emberek, különösen a kisiparosok, hogy a mai közterheket enyhítsék. Röviden foglalkozni kívánok még a vámpolitikával is. Sajnos, a pénzügyminiszter úr távol van, nem hallgatjia beszédemet. Vámpolitikánkat valamiképpen reformálni kell, mert nem sokáig tarthatók fenn azok a vámtételek, amelyek >ma a magyar határokat elzárják. Lehetetlenség iaz, hogy a kartel a maga árait a magas vámhoz és ne a termeléshez szabja, lehetetlenség, hogy mindig azt nézze, hogy egy ciknél mennyire van megvédve a külföldi kon'kurrenciától. Minthogy pedig itt níagas vámtételek vannak, magától értetődik, hogy árait is magasan szabja meg. Ezelőtt 3—4 évvel egy méter szövetre 3— 4—5 pengő vám volt, ma 10—12 pengő. Kérdezem, lehetséges-e ez? (Dinnyés Lajos: Ügy látszik, lehetséges!) Ha ez a fogyasztók érdekében történnék, akkor kalapot emelnék előtte; ha a nagy tömegek érdekében állna, akkor lazt mondanám, hogy helyes a mi vámpolitikánk. De azt látom, hogy a nagy vámok a lakosság nagy többségének rovására vannak és csiak egy elenyésző kisebbség előnyét szolgálják. T. Ház! Foglalkoznom kell a házadómentességgel minthogy a házadómentesség sok munkaalkalmat nyújt. Már az általános vitában tartott 'beszédemben is megemlítettem és kértem a pénzügyminiszter urat, hogy a házadómentességet terjessze ki a vidéki városokra, a vidéki területekre is és ki kell terjeszteni a főváros nagyobb területére is. Azt látjuk, hogy azokban a kerületekben, ahol a házadómentesség nagyobb, vagyis 25 éves, ott fejlődés, építkezés, pezsdülő élet van. Látjuk, hogy az új Lipótvárosban a II. kerületben, a Lágymányoson és azokban a városrészekben, ahol a 25 éves adómentességet megadták, pezsdülő élet van, ott új élet fejlődik, ellenben Budapest régi nagy kerületeiben, mint a Józsefváros, amelynek szerencsés vagyok, képviselője lenni, egyetlen ház sem épüL Miért? Azért, mert nagy telektömbök vannak és a mai építkezési szabályrendelet csak az utcai telekhatár »beépítését _ engedi meg. Természetesen senki sem bontatja le ócska földszintes, vagy egyemeletes házát, amely körös-körül van beépítve, hogy az új szabályrendelet értelmében majd olyan házat építtessen, amelyben, ha hatemeletes lesz is, akkor sem lesz^ több lakás, csak legfeljebb higiénlkusahb lakások lesznek, mint^ most. Éppen ezért változatlanul kellene a beépítési lehetőségeken és — mint már itka Házban említettem — vagy a kertes házépítkezést kellene engedélyezni, vagy pedig ahol széles nagy telektömbök vannak, megengedni azok kettéhasítását utcákkal, amelyek nem a közlekedés célját szolgálnák, hanem inkább azt, hogy levegős, napfényes lakásokat lehessen építeni., Ugyanez áll a tatarozási kedvezményekre is. A pénzügyi hatóságoknak köszönetet kell mondanom, hogy a tatarozás kedvezményt bevezették. Mi óta tatarozás folyik, millió és millió pengőt fordítanak tatarozásra; a múltkor ' például a kamarában kimutatták, hogy 88 mii-