Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-221

4 Az országgyűlés képviselőházának haladja meg: a békebieli tételeket, a munkabér, » pedig

1 főként a mezőgazdaságiban lényegesen alatta maríaid a békebeli nívónak. Ez az árdisznarimóimia a krízis első évétől kezdve állandóian megmaradt, eiz tehát annyit jelent, hogy ez a f ogyialsztási Ikirjízis állandósult, krónikussá vált, és ez az állandósulása most már a mezőgazdasági termények fogyasztásának nagymérvű csökkenését is magával hozta. Ha az értékesítésben résztvevő termelő vidékek elosztási térképét nézzük, feltűnik az a jelentékeny aránytalanság, amely a békeidők kiegyensúlyozott rendjével szemben főként a legszegényebb agrárnépességet magukban foglaló keleti megyék hátrányára bekövetkezett. Oka ennek az aránytalanságnak, valamint annak, hogy egyes vidékek kimaradnak az értékesítésből, az, hogy a mezőgazda azoknak a segédeszközöknek magas árainál fogva, amelyeket a mezőgazdaságban felhasznál, drágán termel, és a drágán előállított mezőgazdasági termény áraiba, ha a fogyasztóp'iac távol van, a szállítási költség nem fér bele. Mezőgazdasági termelésünk egyik legnagyobb baja a mai időben a belső fogyasztási piac lehetőségének kihasználhatatlansága, illetőleg a belső fogyasztópiac elégtelensége. (Propper Sándor: Fokozni kell rendes munkabérekkel!) Az ipari j benépesülés az újabb időben túlságosan a főváros felé koncentrálódott, azonban a főváros | az olcsóbb, tehát szélesebb körű élelmezést behozatali vámokkal hárítja el magától. A legfőbb baj azonban az„ hogy az ország ipari benépesülése nem érte el azt a széles népxétegekre kiterjedő foglalkoztatási képességet, amelyet az iparfejlesztésre fordított áldozatok után joggal lehetett várni. Csonka-Magyarországon .a foglalkoztatott gyáripari munkások évi átlaga 1913-ban kevés különbséggel 200.000 volt, a maximális létszám pedig 219.000 fő. 1935-ben az évi nem érte el a 220.000-et, a maximális létszám pedig 275.000 volt. Ugyanezen idő alatt Csonka-Magyarország népessége több mint 1 millióval szaporodott, tehát a gyáripar nemcsak, hogy nem vette fel a népszaporulatnak legalább egy számottevő részét, hanem az egész népességhez viszonyítva ma aránylagos an kevesebb a gyáripari munkás, mint ugyanezen a területen 1913-ban volt. Ez annyit jelent, hogy egyúttal elmaradt a belső fogyasztópiac olyatén kiszélesítése, amely az egyoldalú szemtermelés felváltására a magasabb intenzitású, főként friss állapotban fogyasztandó termények szükségletét hozta volna magával, sőt a gyáripari munkásság vásárlóképessége még alá is szállott, mert gyáripari munkabérekre az 1913. évi 318 mil- i lió pengővel szemben 1935-ben már csak 243 millió pengő fizettetett ki. Ezzel van összefüggésben az az állandóan megoldást követelő probléma is, amelyei általában földproblémának nevezünk. Ha nincs mód a természetes népszaporulatot máshol elhelyezni, mint a mezőgazdasági termelésben, akkor a földeloszlás alakulására lesz állandóvá a népesség nyomása, s ezért van az, hogy a földkérdés talán sehol sem oly érzékeny pontja a gazdasági politikának, mint nálunk. A három holdon aluli törpebirtokosok száma majdnem 1 millió ember, 1,220.000 főt tesz ki a szorosan vett agrármunkás elem. Olyan széles kategóriája ez a népességnek, hogy ennek gazdasági felemelése s az újabb időkben rendkívül alászállott életnívója helyreállítása nélkül nem lehet Magyarországon 221. ülése 1937 május 31-én, hétfon. eredményes gazdasági politikát folytatni. Ennek a népességkategóriának jelentékeny részét tehát a dolgok természetes rendje szerint ott kell keresethez juttatni, ahol lakik, s nem lehet a népszaporulatot teljes egészében az ipari helyek felé mozgósítani, főként nem lehet akkor, ha az ipari benépesülés aránytalanul lassú tempóban halad. Eme rendkívül nagyjelentőségű probléma hozza magával a tárca költségvetésének azt a jellegzetességét, amely általában az egész költségvetésé, hogy tudniillik a gazdasági haladás, tehát a többet és jobbat termelés szempontjai mellett a közel két és félmillió szegény és életnívójában alászállott falusi magyarság gazdasági felemelése mint vezető törekvés vonul rajta végig. (Taps jobbfelől.) A pénzügyminiszter úr expozéja nagyon nyomatékosan és részletesen megjelölte azokat a költségvetési célokat és eszközöket, amelyekkel a beruházási javaslat hitelével együtt e népességkategóriának gazdasági felemelését, állandó munkához, keresethez való juttatását, gazdasági irányainak helyes mederbe való terelését, s ezekkel a kereseti viszonyok megjavítását kívánja a kormányzat elérni. A mai időkben nem tudnánk lényegesebb feladatot kijelölni az agrárérdekeltségek számára, mint h cl cl belpiac fontosságára terelné rá a figyelmet és az egész kérdéskomplexumot szakszerű megvilágításbar', mai gazdasági politikánk egyik leglényegesebb pontjává igyekeznének tenni. További nagy feladata az újabb idők agrárizmusának a magyar parasztság polgári öntudatra való nevelése. Nevezhetném ezt talán Széchenyiesen nemzetiségünk kiterjesztésének is, ami más szóval nem más, mintha nemzeti közösség tudatosságának a széles néprécegekre való átvitele, hogy egyúttal nemzeti kultúránk fenntartásának terhét — legalább részben^-— vállukra vehessék. A forradalom után nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzetszervezést a közép; osztályon túl a szélesebb népkategóriákra is ki kell terjeszteni, de bizonyossá vált az is, hogy úgy a parasztság, mint az ipari munkásság nemzeti irányú tudatosítása a régi demokrácia útjain alig haladhatott előre., (Buchinger Manó: Hát milyen utakon, ha nem a demokrácia útján? Talán a fasizmus útján? — Zaj a szélsőbaloldalon.) Sajnos, sok a pótolni való. A szabadelvű korszak parlamenti generációi, bár nagyobbrészben a földbirtokos osztályból kerültek ki, nemcsak egy mélyreható agrárszociális törvényhozási munkáig, de még az agrárvagyonok folytonosságát biztosító rendszabályokig sem tudtak eljutni doktriner liberalizmusuknál fogva. Jellemző erre az Alföld elhanyagolása és az, hogy az egykorú gazdasági munkák, főként a földmívelésügyi minisztérium akkori kiadványai, egyhangúlag hangsúlyozzák a magyar földmívesközönség gazdálkodásának elmaradottságát és rendszertelenségét. Ekként a magyar parasztság megmaradt a nagyobb öszszefüggéseket ignoráló primitív szemlélet határán, holott akkor, a századfordulón, már nyilvánvalóvá vált, (Farkasfalvi Farkas Géza: Mégis jobb volt akkor, mint ma!) ha más vetítésben nem is, de a szocialista-revizionista irodalomban bizonyosan, hogy a marxi szocializmusnak legbevehetetlenebb ellenfele a földjén biztos lábon álló paraszt. (Kolossváry László: Úgy van! — Buchinger Manó: Majd úgy jár, mint Knob Sándor! — Derültség. — Kolossváry László: A falun nincs annak talaja!) Gazdasági