Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-223

Az országgyűlés képviselőházának 2 23. ülése 1937 június 2-án, szerdán. 131 lek meg is fogják haladni az előirányzatot és tekintélyes költségvetési feleslegekkel fogunk számolhatni. A költségvetési feleslegek előállása természetszerűleg felveti a pénzügyi politika minden alapvető kérdését és módot ad nekünk arra, hogy az állami adórendszer egészét rekonszideráció tárgyává tegyük és megvizsgáljuk azt, nem lenne-e szükséges vagy indokolt az adórendszer bizonyos irányú megváltoztatása és az adóterheknek a teherviselőképességgel jobb arányban való elosztása, egyes adónemek megszüntetése, mások lefaragása vagy csökkentése. Utalok arra, hogy a t. Háznak úgyszólván minden oldaláról többízben és hatalmasan megkritizálták már adórendszerünket, felpanaszolva annak állítólag nem elég szociális szellemét, a forgalmi és a fogyasztási adóknak széles néprétegeket sújtó jelentőségét. Ez az adórendszerünk antiszociális volta tekintetében vallott felfogás szerény nézetem szerint egyike azoknak a babonáknak, amelyek nemzedékrőlnemzedékre öröklődnek, és egyike azoknak a tételeknek, amelyek oly ténymegállapításokon alapulnak, amelyek régen elvesztették tárgyi igazságukat. Az 1935, évi adóstatisztika — amelynek időben való előterjesztéséért a pénzügyminiszter úrnak köszönetet mondok — éppen az ellenkezőjét bizonyítja. E szerint az adóstatisztika szerint az ország közterhei 1935-ben 1,078,984.000 pengőt tettek ki. Ebből az összegből az egyenesadó jellegű szolgáltatásokra és illetékekre, — amelyek ugyancsak a. fogyasztástól függetlenül fizeten dők — összesen 573,545.000 pengő, azaz kereken 53 százalék esett. Míg 1928-ban pl. az 1.293,000.000 pengő közteherből egyenesadókra és illetékekre csak 596,824.000 pengő, vagyis csupán 464 százalék esett, a szociális fejlődés tehát egyenesirányú és céltudatos. Ma egyetlen európai rendszer sincs nagyob mértékben az egyenesadó jellegű — és így a vagyonos társadalmi rétegeket fokozottabb mértékben sújtó — szolgáltatásokra alapítva; nem is beszélve az orosz adórendszerről, amely egészen a fogyasztási adót veszi alapul, nagyobb dicsőségére a szovjetnek, amely a fogyasztási adókat mindenkor nemcsak antiszociálisnak, hanem egyenesen a kapitalista kizsákmányolás eszközének szokta feltüntetni. Ha például a félszocialista, sőt a kommunistát közreműködésével is kormányzó francia kormány 1936. évi költségvetési eredményét veszszük figyelembe, akkor a kereken 40*5 milliárd francia frank összes állami bevételből egyenesadókra, illetékekre és tárcabevételekre, vagyis egyenesadó jellegű szolgáltatásokra csak 14 milliárd, azaz 37 százalék esett. Hol van tehát a magyar adórendszer antiszoeialitása és ha van ilyen, akkor milyen mértékben antiszociális a félszocialista kormányú Franciaország adórendszere, ahol a közvetett adók, tehát a forgalmi és fogyasztási adók a közterhek 63 százalékát, teszik ki, amivel szemben nálunk csak 47 százalékát. De tévesnek kell minősítenem azt a felfogást is, amely az általános forgalmi alót antiszciálisnak állítja be. Igen, ez súlyos adónem, de nem antiszociális, mert hiszen a lakosság vásárlóképessége éppen a fogyasztásban nyilvánul meg a legjobban, (Dulin Jen«: Akinek tíz gyermeke van, annak tízszer kell vennie mindent!) a forgalmiadó pedig minden fogyasztást arányosan ragad meg, tehát simul a lakosság vásárlóképességéhez; azonfelül ped;" a fényűzési cikkeket luxusadóval is sújtja, ennélfogva antiszociálisnak egyáltalában nem nevezhető. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy adórendszerünk minden kifogástól ment lenne. Tökéletes alórendszer el sem képzelhető és mert a mienk sem az, tehát egyes vonatkozásaiban kétségkívül reformra szorul. (Andaházi-Kasnya Béla: Hogy lehet ezt megfogni"í Láthatatlan! — Br. Vay Miklós: Látszatadót kell kivetni! — Bárezay János: Meg lehet azt fogni!) Ha azonban valaki azt hiszi, hogy a nemzeti jövedelem 80 százalékát a lakosság 20 százaléka élvezi — amit igen alapos vizsgálat után a leghatározottabban kétségbe vonok — és hogy ez az aránytalanság adóztatás útján kiküszöbölhető, annak téves fogalmai vannak az állami pénzügyi lehetőségekről, az adórendszer útján a jövedelemeloszlásra gyakorolható hatásokról de téves fogalmai vannak a forradalmin, innen maradó törvényhozás lehetőségeiről és hatóképességéről is. Adórendszerünk reformja kérdésében állandóan sok szó esik^ és^ ma is sok szó esett a társulati adóról. Kétségtelen, hogy társulati adótör vény ünik sem tökéletes. De itt is a társulati adó, például 1935-ben 16,800.000 pengőt kitevő eredményét az egyéb adóforrások eredményeivel összevetni és ennek relatíve alacsony voltát mint egyes társadalmi rétegeknek adózatlanul hagyását beállítani: szerintem egyenesen a demagógiával határos túlzás. A társulati adó tudvalevőleg a részvénytársaságokat és a szövetkezeteket terheli. A részvénytársaságok, és a szövetkezetek jogi személyek, melyek mögött emberek, egyének állnalk. A társulati adó jelen mivoltában nem érinti a társulatoknak azokat a jövedelmeit, amelyeket rezsi címén fizetnek ki fizetésképpen vagy más járandóságban. De a rezsi keretében kifizetett járandóságok után külön meg vannak adóztatva azok az egyének, akik ezeket a járandóságokat élvezik. (Dulin Jenő: Vagy az osztalékot!) Az más, azt nem rezsi címén fizetik ki.^ Az osztalék már nyereség, viszont a rezsi címén kifizetett összeg fizetés, vagy járandóság, szóval illetmény. (Csikvándi Ernő: Például remuneráeió ! így tehát ezen jövedelmek előzetes külön megadóztatása azoknak különleges és súlyosabb megterhelését jelentené. (Andaházi-Kasnya Béla: A tapasztalat azt bizonyítja» hogy az adót sokszor a társulat viseli!) Kedves képviselőtársam, sajnos, a házszabályok: nem teszik lehetővé, uogy ketten egyszerre mondjuk el beszédünket. Elnök: Hálás vagyok a képviselő úrnak, hogy ezt megállapítani szíves volt! (Derültség.) Br. Vojnits Miklós : A társulati adó tulajdonképpen a társulatoiknak a rezsi levonása után fennmaradó nyereségeit van hivatva megadóztatni. Ezek a nyereségek kétszeres megadóztatással vannak: sújtva, mert viselik a jövedelemadók terheit akkor, amikor káosztásra kerülnek és egyéni jövedelmek alkotó részeivé válnak ezt megelőzően és ezenfelül azonban az állam azok^ egy részét — és pedig a magas adókulcs folytán igen tekintélyes részét — társulati adók formájában inkamerálja. A társulatoknak azok a nyereségei, amellyek nem kerülnek kiosztásra, hanem a társulatok különféle tartalékalapjaiba kerülnek és a nemzeti tőkegyűjtést vannak hivatva emelni, szintén nem mentesülnek az (adóztatás alól, bár ez az adó a tőkeszaporodást csökkenti és a