Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-223

Az országgyűlés képviselöhá?jénak 223. ülése 1937 június 2-án, szerdán. 129 húzni és megszorítani az autonómiáikkal szem- j ben. Akárhányszor egyszerűen elveszi az állam azokat a bevételeket, amelyekre az auto- i nómia számítana és az állam használja fel j ezeket a bevételeket^, ^mint például ,a fogyasztási adókat. Nem siránkozom a főváros autonómiái ának financiális helyzete miatt, mert ott valóban nagyszerűen tudtak a viszonyokhoz alkalmazkodni és csakugyan tanúsították azt a rugékonyságot, amelyre feltétlenül szükség volt a politikai és gazdasági fejlemények következtében. Azt látom azonban, hogy az ország többi autonómiái financiális szempontból különösen rosszul állnak. Az olyan autonómiák, amelyek folyton a^ kezüket nyújtják az állani felé és védelmet kérnek, nem sokat jelentenek. (Meizler Károlv: Nem. függetlenek!) Nekünk nem szolgái autonómiák kellenek, hanem valóságos, élő autonómiák. (Tauf

fer Gábor: A fővárostól elveszik a pénzt!) olyan autonómiák, amilyenek például az angol politikai élet döntő tényezői és legnagyobb magyarázatai az angol politikai , fejlődésnek. Nekünk Magyarországon hasonlókép roppant nagy szükségünk van az autonómiai életre. Nagyon jól tudom, hogy a miniszter úrnak általános szempontból feltétlenül szüksége van a szuperrevíziókra a pénzügyi kérdésekben, de kérem, méltóztassék az autonómiákat szintén animálni és méltóztassék azon lenni, hogy az autonómiák finaneialiter is' megerősödjenek és képesek legyenek megoldani mindazokat a kulturális feladatokat, amelyeket át kell rájuk hárítani. Fontos azonkívül, hogy az autonómiákban csakugyan megfelelő nemzeti élet legyen, amely megfelel a mai körülményeknek, a mai nemzeti életnek, nem úgy, mint az 1848 előtti időkben volt az autonómiák helyzete az ország életében. Olyan nemzeti és politikai élet folyjék bennük, amely a magyar nemzet szempontjából nagy^ garanciát jelent. (Éber Antal: Az adósságcsinálásban is nagyon elől vannak!) Mélyen t. Képviselőház! Az ifjúság kérdését illetően a költségvetési vitában tettem egy megjegyzést és a kultuszminiszter úr azonnal érintve érezte magát. Azt mondottam, hogv én az ifjúság kérdését nem annyira a kultuszkormány keretébe helyezném, hanem a gazdasági miniszterek hatáskörébe adnám át. A kultuszminiszter úr azt mondta, hogy nevelésügyi szempont az egész. Ami a nevelési szempontot illeti, a nevelést addig kell elvégezni, amíg a doktori diplomát ki nem adják, de amikor ezen túl vannak, akkor mégis mint meglett, új generációval kell az ifjakkal a gazdasági életben számolni. Méltóztatott programmot adni az ifjúsági kérdésben és ez a programúi valóban enyhítőén hatott az egész országban és az egész társadalomiban. Nagyon jól tudjuk, hogy vannak a politikai életben divatos kérdések és ezek sokszor hihetetlen nagv szerephez jutnak, mert hiszen ezt a politikai élet hozza magával, másrészről azonban azt látjuk, hogy vannak igen súlyos és nagy kérdések. Mi ezt az ifjúsági kérdést roppant nagy horderejűnek tekintettük, azt gondoltuk, hogy ettől rengeteg sok függ Magyarországon és valóban mondhatjuk, hogv most is

1 a jövőre vonatkozólag rengeteg sok függ tőle. A pénzügyminiszter úr teljesen tisztában van gazdasági életünk legtöhb ágazatával, mert módjában volt a kereskedelemüs-vi minisztérium és a pénzügyminisztérium élén állnia. Mi azt kívánjuk, hogy először azok az ifjak jussanak okvetlenül valamihez, akiknek semmijük sincsen. Sok tekintetben izoláltan állok felfogásommal és haragszanak rám azért, mert én például a munkatáborokat is emlegetem. (Elénk helyeslés a jobb- és a baloldalon és a középen.) Ezt az álláspontomat fenntartom, mégpedig azért, mert okvetlenül kell valamit adni azoknak, akiknek semmijük sincsen. (Meizler Károly: Ez nem politikai kérdés!) Ha az illetőnek, aki ezt kapja, nem felel meg ez, az az ő dolga, de akkor mi a felelősségen már túlvagyunk. Természetesen mindig önkéntes munkatáborokra gondolok és nem kényszermunkatáborokra. A másik dolog az, hogy ezeket a szisztémákat amelyek ma az ifjúság foglalkoztatása tetekintetében fennállanak, — mint például a szellemi szükségmunka — nem tartom megoldásnak. Szeretném, ha elkészülne és világosan itt állna előttünk egy organikus Programm, amelyben az ijúság bízhatik. Látunk mindenféle kísérleteket Bulgáriában, Olaszországban, Németországban és az Északamerikai EgyesültÁllamókban. Mi azonban csináljuk azt, ami Magyarországnak a leginkább megfelel és maradjunk meg azon az úton, amelyen kényszert nem gyakorolunk és lehetetlen rendszereket nem alkalmazunk. Ne tömjük meg a fiatal emberfejeket lehetetlen ideákkal, mert ha későbben kiábrándulnak és ha történelmi nagy idő lesz, akkor furcsán fogják nézni mindazokat a kísérleteket, amelyek jelenleg Európában sokfelé vannak. (Tauffer Gábor: Sok az egyetem!) Ez is áll. . Ami a költségvetést illeti, én egy új dologgal jövök. Tudom, hogy ha az ember új dologgal jön, nem sok sikerre van kilátása és nincsen egyszerűbb, mint az, hogy a miniszter urak ilyenkor egyszerűen auctoratíve intézik el az embert indítványaival együtt. Rendkívül fontosnak tartom — amint már említettem is — a költségvetés rúgékonyságát. Méltóztassanak megnézni az angol módszert. Méltóztassanak megnézni, hogy az angoloknál hogyan készítik el évről-évre a költségvetést és — ha hizonyos bajok is voltak egyes esetekben, amint a legutóbbi események is mutatták — hogy a költségvetés mennyire új és meglepőbb minden esztendőben. Ez természetesen összefügg azzal a törekvéssel, hogy folyton azon vannak, hogy lehetőleg ruganyossá tegyék a költségvetést. Magyarországon ez nincs meg. Itt állandóan beszélünk arról, hogy az adózási rendszert meg kellene változtatni és beszélünk más kérdésekről is. de azért minden marad a régiben; a magas pénzügyminisztériumi urak mindig egy. és ugyanazon az álláspontom vannak és semilyen változtatást nem tudunk elérni. Tegnap például volt itt egy érdekes vita a borról és a szőlőről. Egészen világos, hogy a szőlőbirtokos s ág, ez a produeens réteg rendkívül súlyos helyzetben van, de amikor súlyos helyzetben van és amikor majdnem semmit sem ér az, amit produkál, akkor azt látjuk, hogy még mindig óriási adóterhek nehezednek reá. Ez nem rugalmasság és nem az aminek lenni kellene. (Ügy van! a baloldalon.) De éppen így voltunk akárhányszor az agrárkérdéssel is. Amikor az agrár-producens a legsúlyosabb helyzetben volt, akkor is ugyanazok az adók voltak, mint ma. Ez pedig nem az a rúgékonyság, amelyre feltétlenül szükség lenne. Itt valami nóvumra okvetlenül szükség van, azt látjuk azonban, hogy ez a novum a miatt a praxis miatt, amely a pénzügyminisztériumban meghonosodott és megerősödött, nem tud boldogulni, 18*