Képviselőházi napló, 1935. XIV. kötet • 1937. május 31. - 1937. június 22.

Ülésnapok - 1935-223

Az országgyűlés képviselőházuknak 223. ülése 1937 június 2-án, szerdán. Í2Í hálás vagyok ezért a felvilágosításért Dinnyés képviselő úrnak, aki olyan újságot mondott, amelyet a Házban — azt hiszem — egyetlen egy képviselő sem tud (Derültség. — Dinnyés Lajos: Sokan vannak, akik nem tudják, meny nvi volt a háború előtt!) A képviselő úr tudja? (Dinnyés Lajos Beszédemben elmondottam, ismertettem!) Legnagyobb sajnálatomra, azt a ta' karékosságot az időökonómia terén, amelyet magam elé tűztem, nem tarthatom be abban az esetben,_ ha a feltétlenül előadandó ismertetésemet ilyen reflexiókkal vagyok kénytelen megszakítani (Farkas István: Csak tessék folytatni!) T. Képviselőház! A magam részéről az előbb említett két szempontot: a nyugdíjasok szerzett jogainak^ itiszteletbentartását és az állástalan diplomások elhelyezésére irányuló követelményt helyesnek és feltétlenül érvényesítendőnek tartom, ebből azonban szerény véleményem szerint nem kövétkezhetik az, hogy a mostani valóban tarthatatlan helyzetet passzív rezignáeióval vegyük tudomásul. A nemzeti társadalomnak, az adózó közönségnek, amely a mostani nyugdíjterhek fedezetének előteremtése alatt valóban roskadozik, serkentésülés buzdításul legalább azt a bizonyosságot meg kell adni, hogy a nyugdíjterheknek növekedése egyszer véget ér és az egészséges csökkenési folyamat itt bekövetkezik (Farkas István: De évről-évre nagyobb lesz, ez a baj!), legalább a jövőre vonatkozólag. Ez a feladat szerény nézetem szerint elkerülhetetlen és minél később fogunk megoldásához, annál radikálisabb megoldásra, leszünk kénytelenek. Ez a véleményem az adóreform kérdésében is. Most harmadízben van szerencséra a pénzügyi tárca költségvetését a t. képviselőház előtt ismertetni. Minden egyes esetben felhasználtam az alkalmat arra, hogy innen az. előadói székből is kifejezzem azt a tiszteletteljes meggyőződésemet, mely szerint adórendserünk sok tekintetben nem felel meg a szociális igazságosság követelményeinek. (Farkas István: Brutális az adórendszer!) Ezért tehát az adók arányosításával járó adóreformra feltétlenül szükség van. A miniszterelnök úr szegedi beszéde nem hagy kétséget aziránt, hogy a kormány ebben a tekintetben is világosan látja a maga kötelességét. (Dinnyés Lajos: Miért nem csinálj a?) Ennek ellenére szóbahozom az adóreform kérdését megint, még pedig azért, mert az adóreform megoldására az időt most olyan alkalmasnak látom, hogy azt elmulasztani súlyos felelősséggel járó hiba lenne. (Ügy van! ügy van! balfelol.) Az állaimháztartás egyensúlyának megóvása igen fontos közérdek, olyan fontos, hogy érdekében a szociális igazság követelményeinek is esetleg időlegesen háttérbe kell szorulniuk. Ezzel teljes önértékben tisztában vagyok. Tisztában vagyok azonban azzal is, hogy amennyire áll ez a tétel, annyira következik belőle a gyors és határozott cselekvés kötelessége, abban az esetben, ha az államháztartásra nézve a gazdasági viszonyok bizonyos kockázat vállalását lehetővé teszik. A pénzügyminiszter úr nagyszabású expozéjában rámutatott arra, hogy a gazdasági helyzet javuló tendenciát mutat és rámutatott arra is, hogy ennek a javulásnak időtartama teljesen bizonytalan. Vagyis senki sem jósolhatja meg előre, mennyi ideig számolhat az államháztartás olyan pénztári fölösleggel, mint a múlt év zárlatával kapcsolatban számolhat és valószínűleg számolni fog a jövő esztendőben is. Természetes szükségesség, hogy az adóknak — mint ahogy a miniszterelnök úr magát kifejezte — a gyengébb vállakról a teherbíróbb vállakra való áthárításával kapcsolatos átcsoportosítás közben minden szakszerűség, óvatosság és lelkiismeretesség! ellenére is az államkincstár bevételei közül 10, 20, vagy 30 millió bizony kieshet. Ezt a kockázatot, amely elkerülhetetlen, a pénzügyminiszter úr sokkal könnyebben vállalhatja olyan időben, amikor bevételi feleslegei vannak, mint amikor a gazdasági helyzetnek lefelé menő irányzata foytán az állampénztár bevételeiben is hasonló tendenciára kell számítani. Teljesen tisztában vagyunk ázzak hogy a pénzügyminiszter urat mindezekre figyelmeztetni felesleges és hogy ő ismert energiájával és tehetségével igyekezni fog a miniszterelnök úr szegedi ígéretét minél előbb beváltani. Kötelességemnek tartom azonban rámutatni mégis arra, hogy ha nem indul el ezen az úton, abban az esetben is inkább késedelemben van, mint idő előtt cselekszik, amint azt éppen a folyó költségvetési év pénztári feleslege bizonyítja. A kormány pénzügyi politikája iránt teljes bizalommal, tudatában a pénzügyminiszter úr képességeinek, erélyének és tettekkel is igazolt jószándékának, abban a hitben, hogy az elkerülhetetlen adóreform megvalósítására most kínálkozó alkalmat kihasználatlanul nem hagyja, bizalommal ajánlom a pénzügyi tárca költségvetését a t. Háznak elfogadásra. (Élénk, helyeslés és taps jobbfelől és a középen.) Elnök: Andaházi-Kasnya Béla képviselő urat illeti a szó. Andaházi-Kasnya Béla: Igen t. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy az előadó úr által említettek közül két kérdésre felelhessek. Az egyik a magas nyugdíjteher, amelyet én szintén már megjelöltem, mint a mostani költségvetésben rendkívül magas összeget. Szerintem azonban egészen más bajai vannak a költségvetésben előirányzott nyugdíjterhek nagyságának, mert szerintem ma már túlhaladott álláspont az, amelynek alapján annakidején azokat a matematikai számításokat végezték, amelyeknek megfelelően a mostani nyugdíjterhek alapjául szolgáló rendszert felállították. Ha jól emlékszem, az osztrák-magyar monarchia N. S. G. 1886/96-os számításai alapján végezték akkor a nyugdíjterhek kiszámítását. Énszerintem ez ma már túlhaladott álláspont. Miután az orvostudomány is megállapította, hogy az emberek korhatára majdnem 50 százalékkal kitolódott, tehát természetszerűleg a nyugdíjasok élettartama is jelentékenyen megT növekedett, vagyis nem lehet számítani a nyugdíjterhek olyan mértékű csökkenésére, mint ahogyan ezt annakidején preliminálták. Szerintem tehát ezt a kérdést generális módon csak akkor lehetne elintézni, ha egészen új alapokra fektetnék le a nyugdíjterhek kérdését, illetve új számítások alapján határoznák meg a nyugdíjterheket. (Molnár Imre: Csökkenteni?) Meg van mondva! (Dinnyés Lajos: Sók a nyugdíj, nem bírja az ország, kedves képviselő úr!) A másik dolog pedig, amelyet az igen t. előadó úr volt szíves említeni, a szociális teher elosztása. Méltóztassanak megengedni, hogy az antiszociális teherelosztás két csúcspontját mutassam ki a jelenlegi pénzügyi költségvetésből. 17*