Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-210

Az országgyűlés képviselőházának 210. ülése 1937 május ll-én, kedden. 85 borfogyasztási adó mérséklésével megoldottnak. En más szempontból kívánnám a borfogyasztási adót kezelni, mégpedig abból a szempontból, hogy célját tévesztette ez az adónem akkor, amikor a kormány átengedte az állampénztárból a községek pénztárába, mert így ez az adó nem oda megy, ahová szánták. (Ügy van! balfelől.) Vannak például olyan bortermelő községek, ahol alig folyik be borfogyasztási adó, mert a bort kiviszik más községekbe és városokba, ott fogyasztják el, a termelő község tehát nem kap a fogyasztási adóból semmit sem. (Meizler Károly: Ez az egyik része a kérdésnek!) Azonkívül igen t. képviselőtársam, legyen szabad talán itt hazabeszélnem, az én községemben, ahol csupa kisgazda* kisbortermelő él, van egy nagybirtokos. Ennek a nagybirtokosnak van ott egy 40 holdas szőlőtelepe. Ez a nagybirtokos egy fillér borfogyasztási adóit sem fizet és ezen a címen most a községi pótadó alól is mentesítik. Itt is célját tévesztette tehát a borfogyasztási adó. Mondom, nem oda jut ez az adó, ahova szánták; éppen ezért szeretném, ha a borfogyasztási adót jelenlegi formájában eltörölnék és más formában hoznák be, olyan formában, hogy a községi pótadó szempontjából legyen jelentősége. Az utóbbi napokban sokat beszéltek t. képviselőtársaim a kartelek és a szövetkezetek kérdéséről. A szövetkezetek kérdéséről meg kellene kérdeznie Éber Antal t. képviselőtársamnak azt a nagy tömeget, amely az 1480 fogyasztási szövetkezetnek és az 1200 hitelszövetkezetnek a tagja, hogy vájjon szükség van-e szövetkezetekre vagy nincs; (vitéz Várady László: Szükség van rájuk!) ezek minden bizonnyal megadnák a választ. Igen t. képviselőtársaim — különsen Ebei Antal t. képviselőtársam — foglalkoztak azzal a kérdéssel is, hogy az a bizonyos egykézrendszer megbénítja a kereskedelmet. Ezt nem mi találtuk ki; ezt a,külföld találta ki. Bizonyos formában megvan azonban nálunk is. Én ezt nem egykézrendszernek, hanem kétháromkézrendszernek nevezem. A kőszénbánya részvénytársaságok között van néhány, amely nem egykézrendszert, hanem háromkézrendszert teremtett. Hárman összefognak, dominálják az árakat és olyan helyzetet teremtenek, 'hogy nem engedik meg másnak, hogy szenet szállítson oda, ahová egyikük vagy másikuk szállít. Kikötik mindegyik fél számára, hogy hová szállíthat. Ugyanígy vannak a nagyiparosok, a gyáriparosok is. Ök találták ki tehát az egykézrendszert, amelyet — mint mondottam — nem egykézrendszernek, hanem háromkézrendszernek lehetne nevezni. így vannak a kartelek is. A kartelek is ugyanazt csinálják, amit ezek a bányatulajdonosok. A kartelek is céljukat tévesztették tehát, mert a karteleket eredetileg a termelés irányítására rendelték, — és ma is ezt a célt kellene szolgálniuk — sajnos, azonban . ezidőszerint a fogyasztóközönség kihasználására vannak átformálva. Ne vádolják tehát a kormányzatot, ha a termelést és az értékesítést az egykézrendszer alapján akarja megvalósítani, mert ezt az idő szülte és nekünk ehhez alkalmazkodnunk kell. Mélyen t. Képviselőház! 'Fábián Béla t. képviselőtársam az ifjúság kérdéséről szólva nagyon érdekes és jellemző mondattal fejezte be tegnap beszédét. Sajnos, hogy mi keresztény emberek nem vettük eddig észre azt, amire ő most felhívta figyelmünket. Azt hiszem, nem veszi tőlem rossznéven, ha felekezeti mivoltában nevezem őt meg és azt mondom, hogy elég sajnos, hogy egy zsidó felekezetű t. képviselőtársam hívja fel a keresztény társadalom, de különösen a keresztény ifjúság figyelmét arra, hogy a keresztény ifjak ne menjenek nyugdíjas tisztviselői pályára, hanem menjenek gazdasági pályára. (Meizler Károly: Csak próbálják meg! Majd meglátják, hogy mennyire sikerül! — vitéz Várady László: Meg kell az útját csinálni!) Igen, meg kell az útját csinálni és ez is olyan probléma, amely mellett nem lehet elmenni. Azt mondom, amit a legutóbbi költségvetés tárgyalása alkalmával is mondottam: az, a véleményem, hogy amint a mezőgazdasági munkásság kérdését nem tudjuk megoldani, éppenúgy nem fogjok tudni ezt a kérdést sem megoldani. Ehhez a legnagyobbszabású előkészületre volna szükség, mert rengeteg sokan vannak az érdékeltek. Ha nem ás az összes városokat veszem, hanem csak a felét veszem azoknak a városoknak, amelyek évenként érettségivel, diplomával rendelkező fiatalembereket bocsátanak ki, akkor is azt látom, hogy a kihalási rendszer alapján sem lehetne őket elhelyezni. Hát még a fennmaradó másik résszel mi történnék, amely még most jön majd ki ezekből az iskolákból. Itt önkéntelenül megint egy kérdés tolul elém, vájjon lehet-e a nyugdíjazásokat tovább is forszírozni, holott alig 10 év alatt már duplájára emelkedett a nyugdíjterhek összege, tíz esztendő alatt mintegy 200 millió pengőre emelkedett. Tovább forszírozni már a nyugdíjazásokat sem lehet. Talán egy mód volna itt, ami tudomásom szerint a kormányzatnak is szándékában áll: az álláshalmozásokat megszüntetne. De még ez sem oldja meg teljes mértékben a kérdést, tehát nagyobb, szélesebb alapokra kell helyezni ennek a kérdésnek a megoldását is. Legyen szabad rátérnem a szélsőségek letörésének kérdésére. Ennek a krdésnek képviselőtársaim sok időt szenteltek. Én nagyon röviden csak azt mondom, — az előbb már említettem Meizler képviselőtársam közbeszólására — hogy igenis ott, azon a vidéken, ahol én lakom — nem mondhatom, hogy az én kerületemben, de az én vármegyémben — megtörténtek azok, amikről képviselőtársaim itt beszéltek. Megtörtént az, nem a nyilaskeresztesek részéről, de a független kisgazdapárt és párthíveik részéről, — sajnálom, hogy nincsenek itt független kisgazdapárti képviselőtársaim — hogy azt mondták: minden más párthoz tartozó egyént ki keU rúgni mindenhonnan; sőt tovább megyek, azt is mondták, hogy minden szolgabírót és jegyzőt el fognak csapni, (Zaj és ellenmondások a balközépen.) Sőt arról is tudok, hogy azt a bizonyos esküt is kiveszik egymástól. Nem azt mondom, hogy ne törjék le ezeket a szélsőségeket. Az ország és a nemzet békéjének érdekében ez kötelességünk s szükséges, hogy a kormány elejét vegye ezeknek a szélsőségeknek, amelyek izgatják kint a nagy tömegek gondolkozását. Azt a nyomorúságos gazdasági helyzetet, amelyben a vidék él s amelyre Balogh István és minden képviselőtársam hivatkozott, nem akarom megfesteni, ezt már megtették többi képviselőtársaim. Én köztük élek és látom, hogy milyen nyomorúságos helyzetben vannak, de higyjék el, hogy ha nem izgatják őket és nem mondják nekik mindig, hogy milyen nyomorúságban élnek, akkor nem fáj nekik annyira, ha nem 12*