Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-210

Az országgyűlés képviselőházának $. Többször kijelentette, hogy nem akart!) Én olvastam azokat a kijelentéseket is, amelyek cáfolták a diktatórikus törekvéseket, de nem mulaszthatom el igen t. képviselőtársaim figyelmét felhívni az 1935 június 13-án elhangzott beszédre, amikor is a vezér azt mondotta (olvassa): »Bevallom, rajtam nem múlik, egy partrendszer híve vagyok, egy vezért ismerek el«. T. Ház! Az egypártrendszer nem jelent mást, mint diktatúrát, különösen ha a magyar választási rendszert vesszük figyelembe. Es láttuk Németországban is bizonyos pártok leépítését, pártok feloszlatását, láttuk a centrumnak, hogy úgy mondjam, önkéntes feloszlatását, lett belőle egy pár trendszer és az egy pártrendszerből természetesen nem lehetett más, mint diktatúra. A mai időkben, amikor a nemzet a nagy fejedelem emlékét ünnepli, szinte kínos rágondolni, hogy volt idő, amikor a magyar nem; zetnek egy része vagy annak egy politikai pártja, vagy ennek exponensei a szabadságról önkéntesen és szabadon akartak lemondani. A magyar nemzetet nem faji közösségnek mondják, hanem sorsközösségnek nevezik. Ez a sorsközösség csak akkor állhat fenn és ez a magyar nemzet csak úgy érhet meg egy új ezerévet, ha hű marad múltjához és tradíciói hoz. Ennek a nemzetnek a múltja, mint ahogy előttem szólott t. képviselőtársam is említette az ifjúság kérdésével kapcsolatban, a szabadságért való hősies küzdelmeknek egész sorozatából áll. A magyar ember jelleme nem az angol ember jelleme. Az angol ember jelleme a nemes individualizmus és az együttműködés szelleme. A magyar embernek ennél több kell, a magyar ember vérében lüktet állandóan a nemzet múltja, ennek folytán él benne egész történelme. Éppen ezért talán én, aki Felvidéken is működhettem, állíthatom, hogy a magyar nemzettől lekapcsolt részeken is, az úgynevezett nemzetiségekben a Szent Koronán kívül elsősorban a magyar nemzetnek történelme, annak szimpatikus küzdelme a szabadságért az a hatalmas asszimiláló erő, amely a nemzetiségeket is a magyarsághoz vonzza. Én magam, mint soproni fiú, német anyanyelvű vagyok. Meg kell nyíltan mondanom, hogy ahhoz a küzdelemhez, amelyet később a Felvidéken kellett végeznem, belém és a többi ifjakba is tulajdonképpen a mi nem magyar anyanyelvű, hanem horvát tanítómestereink, akik azonban ízig-vérig magyarok voltak, oltották a magyar nemzet ezeréves történelmét. A szabadságharcok küzdelmei voltak azok, amelyek bennünket, német anyanyelvű fiúkat, a magyar nemzet mellé állítottak és állítottak évtizedes munkánkba is. Szerintem az, aki diktatúrát akar, az tulajdonképpen a kis magyar politikának a híve. A nagy magyar politikát, az ezeréves határokkal rendelkező nagy magyar nemzet politikáját az támogatja, 4 aki a régi tradicionális alapon áll, aki a szentistváni gondolatot és a szentistváni Magyarországot akarja és támogatja. De a diktatúrával egészen természetesen szemben áll a nagy ellenpólus, a demokrácia. Azok a korszakalkotó eszmék, amelyek a klaszszikus ókorban Athénben születtek és amelyeket később Anglia a világ egynegyedében is széthintett, a szabadság, az önkormányzat, a .szociális egyenjogúság és az állampolgári patriotizmus voltak. Igaz; hogy később a demokrácia Í3 kilengett; igaz, hogy a klasszikus ókorban, Aristoteles és Plato idejében is a gazdákat, iparoKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XIII. 10. ülése 1937 május 11-én, kedden, 75 sokat kiemelték és nem ismerték el egyformának; igaz, hogy a szabadságból nagyon sok helyen szabadosság lett; igaz, hogy sokan a * zabadságról beszéltek és jobbágyaik munkájából tartották fenn magukat; igaz, hogy a francia forradalom idejében a francia forradalmárok legyilkolták egymást, csak azért, hogy egyenlőséghez jussanak, de ahogyan a demokráciának megvoltak és megvannak a maga hibái és bajai és ahogyan a demokráciának sem sikerült 100%-ban olyan embereket állítani a közéletbe, akik minden körülmények között megfelelnek, éppen úgy hangsúlyoznunk kell, hogy a multak diktatúráinak és a jelen idők diktatúráinak sem sikerült szentéletű em! berekét a közéleti pályára állítani. Vájjon a I moszkvai és a berlini perek az igazság és sza^ \ badság jegyében folynak-e le? A demokrácia őshazájának, Angliának i egyik vezetője, Baldwin azt mondotta errevo! natkozólag, hogy: »Ideálok, amelyek még nem | valósultak meg teljesen sem a múltban, sem a modern időkben, sem Angliában, sem Ameri; kában«. A demokrácia szerinte még mindig egy kívánság és »nem realitas. De minden államj nak az az érdeke, hogy vezetői és tömegei köj fcött szoros kontaktus álljon fenn és Friedrich ; István t. képviselőtársam tegnap beszélt itt a I parlamentarizmusról és rávilágított arra, hogy I a mi parlamenti életünk, de főleg a mi parla| menti munkánk és az élet között óriási nagy űr j tátong. Ez nem érdeke az államnak és a nemi zetnek, mert a népnek, az adófizető polgároknak együtt kellene lenniök a törvényhozásban és az együttérzésnek minden vonatkozásban kifejezésre kellene jutnia. De én azt mondom, hogy ez az űr, amely a tömegek és a parlamentarizmus között fennáll, tulajdonképpen nem űr a parlamentarizmus és a tömegek között, hanem űr a tömegek ós a parlamentarizmus munkája között. Kérdem, vájjon a diktatúra ezt az űrt elsimítja-e, vájjon Oroszországban és Németországban a tömegek közelebb állanak-e ahhoz az uralmi rendszerhez, amely ott divatban van® Én ezt kétségbe vonom, mert nincs véleményszabadság, nincs gondolatszabadság, nincs sajtószabadság, ahol pedig ezek nincsenek meg, ott megvan minden ok arra, hogy földalatti munka kezdődjék ós a föld alatt szervezkedjenek azok, akik a rendszerrel nincsenek megelégedve. Éppen azért azt mondom, hogy igaz, hogy a kommunizmus az egyik legnagyobb ellensége a demokráciának és azok a kísérletezések, amelyek egyes országokban a népfront elnevezése alatt történnek és a polgári társadalomnak az a lépése, hogy esetleg a népfronthoz csatlakozik, semmi más ok, mint annak a felgöngyölítése, a demokrácia hívei azonban jól és helyesen teszik, ha úgy a nácizmussal, mint a kommunizmussal szemben erélyes akcióba lépnek. T. Ház! A mélyen t. jobboldal részéről több alkalommal, így ma is arról volt szó, hogy szociális Magyarországot kívánnak. Marton Béla igen t. képviselőtársam gyűléseken többször bessélt erről, vitéz Bánsághy György t. képviselőtársam ma szintén szociális Magyarországról beszélt. Mint keresztény-szocialista, egészen természetesen százszázalékban aláírom azokat a törekvéseket, amelyek szociális Magyarországot akarnak. Sietek kijelenteni, hogy én ez alatt nem szocialista Magyarországot értek, (Csoór Lajos: Helyes!) hanem egy szociális Magyarországot. Szociális államok érdekében nagynevű férfiak is nyilatkoztak. Hiszen 11