Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-220

Az országgyűlés képviselőházának &2 O

t amely több szabadságért, a magyar állami eszme függetlenségéért, az idegen befolyás ellen harcolt. Az az ifjúság az emberi jogok nagyobb szabadságáért küzdött, ez volt a mi példánk, ez volt az az eszme, amelyet mi mindnyájan követni akartunk és ugyaniakkor szomorúan kell látnunk, hogy megindult egy olyan áramlat éppen az ifjúság körében, amely a kevesebb szabadságért, az elnyomatásért és az elszolgaiasodásért kezd harcot indítani, legalább is olyan eszmekor indul el, amely felett kétségbe kell esni; ahelyett, hogy függetleníteni igyekeznénk magunkat és az önállóságot és a magyar állameszmét domborítanánk ki minél jobban, olyan ideákat látok, amelyek feltétlenül az ifjúság lelkének megmérgezéséhez vezetnek. Mélyen t. Képviselőház! Még azt is előre kell (bocsátanom, hogy én azok közé a képviselők közé tartozom, akik — de azt hiszem, majdnem mindnyájan ezen a nézeten vagyunk — azt tartjuk, hogy a magyar—német barátság ápolása az egyik legfontosabb feladatunk és â

f magyar-énemet barátsági kapcsolatok kiépítése mindenkinek fokozottabb mértékben kötelessége, mint azelőtt. Éppen ezért látok aggodalommal bizonyos tüneteket, amelyek ezt a barátságot nemcsak hogy nem. fokozzák, hanem egyenesen annak megrontásához vezethetnek. Tanakodtam azon, hogy általánosságban mondjam-e ezt a dolgot, nem szeretném azonban, ha úgy tűnnék fel, mintha ez általános, organikus jelenség lenne s ezért ha talán kellemetlen is, megnevezem az illető iskolát. Ne méltóztassék azt gondolni, hogy személyeskedni akarok, de mondom, nem akarom, hogy bárki is általános jelenségekre gondoljon. Egy gimnáziumról van szó: a Fáy András gimnáziumról. Amíg az egyetemi polgárság politizál, nincs különösebb baj, hiszen ahhoz végeredményben megvan a joguk, hogy a maguk felfogása szerint ítéljék meg a dolgokat ' és a iszerint politizáljanak; a dolog azonban ott kezd súlyossá válni, amikor a gimnázium VII. és VIII. osztályában kezdenek politikát csinálni, amikor titkos egyesületeket alakítanak és abba eskü alatt veszik fel a tagokat, (Fábián Béla: Követik a felnőttek példáját.) amikor olyan szervezkedéseket látunk megindulni, amelyek semmiesetre sem segítik elő, hogy a diákság tanuljon és még kevésbbé alkalmasak arra, hogy rajtuk keresztül a diákok között szolidaritás és kollegialitás fejlődjék ki, mert e szervezkedések nyomán azonnal megindul közöttük a hasadás és a szelekció a különböző pártállások szerint. (Fábián Béla: Gittegylet.) Hozzáteszem, hogy ezt ártatlan dolognak tartom és nem tulajdonítok ennek nagy jelentőséget, (Ellenmondások a szélsőbaloldalon. — Fábián Béla: En igen! — Farkas István: Felülről csinálják!) hiszen mindig volt az ifjúságban romantika, a különbség talán csak az, hogy a mi gyermekkorunkban gittegyleteket csináltak, most pedig ilyen szörnyű titkos társaságokat. Akármennyire is komolytalan azonban a dolog és akármennyire nem tulajdonítok ennek fontosságot, nem lehet tudni, hogy ez hogyan fogja megmérgezni a fiatal gyermekek lelkét és milyen hatást fog kiváltani belőlük később. (Fábián Béla: Kérdés, hogy mire veszik rá a végén?) Igen t. Képviselőház! Hogy a konkrét esetre rátérjek, a Fáy András-gimnáziumban müköülése 1987 május 26-án, szerdán* 661 dik egy egyetemi hallgató, akinek az a felaüata, nogy a VII. és Vili. osztályt megszervezze. (Farkas István: Hallatlan!) Nem akarom az egyetemi hallgató nevét kiadni, mert nem akarok belőle nagy fiút csinálni. (Fábián Béla: Nagyon helyes!) A dolognak ez a részé teljesen jelentéktelen, a pontos személyi adatokat azonban át fogom adni a belügyminiszter úrnak, hogy ha el akar járni, legyen arra módja. : A lényeg tehát az, hogy egy egyetemi hallgató jár a diákok között és ennek működése következtében ma már ott tartunk, hogy a diákok kétféle jelvénnyel járnak, amelyéket beleié a kabát alatt hordanak. Az egyik a hitlerista, tehát a horogkeresztes jelvény, a másik pedig a »Sólyom«-jelvény, — mert magukat sólymoknak hívják — (Dulin Jenő: Vércsék nincsenek? — Fábián Béla: Azok fölöttük keringenek!) egy háromszögalakú jelvény, amelynek felírása: hűség, titoktartás és engedelmesség. Hozzá kell még mindehhez tennem, annak jellemzésére, hogy ez milyen egészségtelen tü

: net, hogy a diákságnak van egy szervezési programmja. E szerint a szervezési Programm szerint kvalifikálják a beszervezendőket és pedig két szempont szerint pontozzák őket. Egy^ részt a szerint pontozzák a diákokat, hogy ki tud minnél több német vérségi kapcsolatot kimutatni, (Fábián Béla: Szép!) tehát akinek az apja vagy anyja németeredetű, vagy legalább is a rokonságában van németeredetü, az előnyt jelent a szervezetbe való felvételnél, — a másik szempont pedig, amelyet a szervezési Programm kimond, az, hogy lehetőleg magasabb állású, illetve magasabb társadalmi osztályhoz tartozó szülők gyermekeit kell beszervezni, hogy ha valami baj volna, a szülőik esetleg ki tudják húzni őket a bajból. A harmadik dolog, amelyet itt meg kell említenem, a kultuszminiszter úrral kapcsolatos és ez ellen a leghatározottabban tiltakozom, mint aki ismerem a kultuszminiszter úr egész egyéniségét, mint aki ismerem a kultuszminiszter úr szellemi felfogását. A kultuszminiszter urat olyan furcsa beállításban szerepelteti itt az ifjúság előtt ez az egyetemi hallgató, mintha a miniszter úrra, mint svábra számítani lehetne: nem kell aggódni, akármi történik, ott áll mögöttünk Hóman kultuszminiszter úr, aki ebben az érzésben szintén együtt van velük. (Zaj.) Tudom, hogy ez igen otromba inszinuáció, olyan otromba állítás, amelyet a miniszter úr meg fog cáfolni; illetőleg nem is kell megcáfolnia, úgysem hiszi el senki. (Fábián Béla: De ki pénzeli ezt a szervezkedést? Ki adja ki ezeket a röpiratoka«) A másik oldalon mi történik? Amikor az ifjúság látja, hogy az egyik oldalon kifejezetten hitlerista alapon szervezkednek, megindul az ellenkező irányú szervezkedés. Hozzáteszem még, hogy természetesen körleveleket is köröznek, hogy Hitler már itt van Törökbálinton, nemsokára bejön Budapestre é§ ezeket a körleveleket úgy indítják el titoktartási eskü mellett, hogy azoknak az első kézbe kell visszajutniuk, ahonnan elindultak. A röpcéduláknak egész gyűjteménye van. Mi diákkorunkbán számolócédulákat, oélyeget és villamosjegyeket gyűjtöttünk, a mai ifjúság, sajnos, izgató röpcédulákat gyűjt, — ezekkel vannak tele a gimnáziumok — amely röpcédulák a fennálló társadalmi rend, az osztály- es felekezetelleni izgatás minden kritériumát kimentik.