Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-220

654 Az országgyűlés képviselőházának l történt meg. Es bár kértem a rendőrtanáesos urat» hogy a maga és az eljáró hatóság érdekében legalább utólag foglalják jegyzőkönyvbe, hogy mit vittek el az emberektől, ez utólag sem történt meg. Bár többek között elvitték a párt jegyzőkönyveit, a pátrszervezésre vonatkozó fontos utasításokat és étesítéseket, egyáltalában semmit sem foglaltak jegyzőkönyvbe. A rendőrtanácsos úr olyan tűrhetetlen dolgokat enged meg magának,, amik feltétlenül a belügyminiszter úr intézkedését kell hogy maguk után vonják. Egy Ambrus Albert nevű városi bizottsági tagra jelenlétemben úgy kiáltozott perceken keresztül, hogy ha nem lettem volna jelen, nem is hinném el. Azzal, hogy magából kik-elve, ordítozott egy városi bizottsági taggal, nemcsak saját, hanem a városi bizottsági tag tekintélyét is lejáratta. Mikecz János városi bizottsági tagra széket ragadott és úgy zavarta ki hivatalos helyiségéből. (Farkas István: És még mindig szolgálatban van?) A rendőrtanácsos úr tehát egészen különösen értelmezi azt az érvényben lévő belügyminiszteri rendelkezést, hogy a felekkel udvariasan kell bánni. Egy Vecseri Imre nevezetű szegény kubikosmunkást, akit nem is ő, hanem egy rendőrfogalmazó hallgatott ki, a kihallgatás alatt bemenve és teljesen megfeledkezve arról az állásról, amelyet betölt, arról a tisztességes hangról, amely őt kötelezi, az édesanyjával kapcsolatosan épúgy pocskondiázott és szidott, amint azt a csendőrök tették Mezőberényben. Döme János fiatal munkást kihallgatása során a rendőrtanácsos állandóan tegezte. Meglepően egyéni fogalma van ennek az úrnak a tisztességes modorról és arról, hogy mivel tartozik annak az állásnak, amit betölt. Reám egy idegileg teljesen elhasznált és azon túl egy sokat beszélő ember benyomását tette, ami rendőrnél nem egészen megengedhető, mert közben olyan dolgokat is elmondott, amiknek elmondására egyáltalában nem volt szükség. Annak, akinek az idegrendszere tönkrement, elhasználódott,, elkopott, annak el kell távoznia a hivatal éléről, annak nem hivatalban van a helye, hanem ideggyógyintézetben. Nem akarok most arról beszélni, hogy más városokban is,, így az én városomban is hogyan kezelik a rendőrhatóságok a munkások gyülekezési szabadságát. Ugyanakkor, amikor a munkások gyűlését betiltják, más társadalmi rétegek gyűléseit engedélyezik. Talán majd más alkalommal találok módot arra, hogy ezekről a kérdésekről beszéljek. Most csak a belügyminiszter úr azon tegnapi kijelentésére támaszkodva, hogy emberi hangot kell alkalmazni a szegény emberekkel szemben, akik a nyomasztó gazdasági helyzet következtében méltán és jogosan vannak elkeseredve, azt kérem tőle, hogy legalább ezeket a kirívó eseteket szüntesse meg és határozottan és egyenesen utasítsa az alantas közegeket, hogy nem szabad így bánni az emberekkel, akármivel vannak gyanúsítva, akármilyen körülmények közöfE kerülnek a hatóságok elé. Hiszen végeredményben tűrhetetlen dolog az, hogy csendőrök bíráskodjanak, hogy rendőrtanácsos embereket letegezzen és durván bánjon velük hivatalos helyiségében, különösen akkor, ha ezek a munkások, mint Ambrus Albert is egészen tisztességes, mérsékelt és udvarias hangon szólnak a rendőrtanácsos úrhoz, Ismételten kérem a bel0. ülése 1937 május 26-án, szerdán. ügyminiszter úr intézkedését. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Vásárhelyi Sándor jegyző: Törs Tibor! Elnök: Törs Tibor képviselő urat illeti a szó! Törs Tibor: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A belügyi tárca tavalyi költségve tési vitájában bátor voltam a t. Ház elé hozni a külföldön élő magyartság és a hazai magyarság kapcsolatának kérdését. (Helyeslés. — Csoór Lajos: Szép ígéretet kaptunk!) Méltóztassék megengedni, hogy ezt a kérdést ezúttal is a t. Ház elé hozzam, tekintettel arra, hogy rendkívüli jelentőségűnek tartom és hogy ezzel a kérdéssel azóta is gyakran és behatóan foglalkoztam. Külön iaktualitást ad ennek a kérdésnek a miniszterelnök úr költségvetési beszéde, amelyben a következőket mondotta (olvassa): »Az idegenben élő magyar állampolgárok gondozása igen nagy és súlyos feladat. Megnyugtatólag hat azonban, hogy igen sok jelenségből következtethetünk arra is, hogy a külföldön élő magyarokat hazai közviszonyaink megelégedéssel tölthetik el. Szükséges azonban az is, hogy itt bent olyan kormányzás, olyan közszellem és olyan gazdasági biztonság legyen, amely vonz és megbecsülést szerez.« Beszédének ehhez a pontjához mindenesetre hozzá kell fűznünk azt, hogy nemcsak ezen körülmények fontosak, amelyeket az igen t. miniszterelnök úr említett, hanem fontos az is, hogy a külföldön élő magyarság lássa és érezze azt, hogy sorsukkal a hazai magyarság nneleg szeretettel foglalkozik. (Helyeslés.) A miniszterelnök úr azután így folytatta beszédét. (Olvassa): »Az elmúlt évben alkalmam volt az amerikai fiatalabb magyar generációhoz tartozó leányokkal és fiúkkal beszélgetni és azt láttam, hogy valósággal lelkileg megfürödve és felüdülve távoztak el a mi körünkből vissza Amerikába, második hazájukba, amelynek hű polgárai kívánnak lenni, de a mellett azt a kapcsolatot, amely őket hozzánk, régi hazájukhoz kötötte, változatlan erővel kívánják továbbra is fenntartani. A külföldi magyarok szerepére kívántam rámutatni és arra, hogy nemzeti igazságunk és céljaink megismertetése szempontjából, hogy úgy mondjam, bizonyos kérdésekben rájuk hárul a feladat, hogy felvilágosítsák a külföldet nemzetünk igazságáról.« T. Képviselőház! A miniszterelnök úrnak ezekhez a szavaihoz voltaképpen igen keveset kellene hozzáfűznöm, hiszen a lényeg, amire tavaly is rámutattam, hogy tudniillik a külföldi magyarságnak rendkívüli propagandisztikus szerepe van minden magyar kérdésben, de legelsősorban a magyar revízió kérdésében, ezekkel a szavakkal tökéletes megvilágítást nyert. Mégis azért kívánok a kérdésről szólni, mert ennek a két és félmilliós magyarságnak az óhazához való kapcsolata a küszöbön álló események folytán különös aktualitást nyert. Amikor különben a két és félmilliós külföldön élő magyarságról szólok, akkor — amint tavaly is leszegeztem — természetesen mindig a történelmi Magyarország határain túl élő magyarságról szólok és sohasem azokról, akik az elszakított területeken élnek. T. Ház! A külföldi magyarság sorsával 8 esztendeje foglalkozik a Perényi Zsigmond báró vezetése alatt álló Magyarok Világkongresszusának Budapesti Állandó Szervezeti Irodája. Ez a cifranavü iroda nyolc esztendő óta valóban számba sem jöhető költségvetési kére-