Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-219

^^^^^^™ Az országgyűlés képviselőházának 219. nyos ez és nem is helyes. Ha az államnak van pénze arra, — ezt nem szemrehányáskép mondom, csak ténymegállapításként — hogy az állami alkalmazottak nyugdíjainál körülbelül 200—220 milliós terhet válaljon, akkor a legminimálisabb kötelessége, hogy a társadalom egy másik rétegénél is teljesítse ezt a kötelességet és fizesse be ezt a négy milliót az öregségi alapba. Nagy segítség volna a ma járadékot élvezők részére, ha például meg lehetne tenni, hogy azon öreg munkások részére, akik koruknál fogva, 65—70 éves emberek lévén, nem képesek már dolgozni, de nem tudták éppen a törvény késői életbelépése folytán elérni azt, hogy valamelyes járadékot kapjanak, a kormány külön alapot létesítene. Amíg ezek kihalnak, mennyi idő lehet ez? 5—8—10 év és ez az egész réteg eltűnik már koránál fogva is, tehát ezeknek valami járadékot kellene adni. Az alapdíj ma 10 pengő. Ha ehhez a 10 pengőhöz még 10 pengőt lehetne adni abból a négymillióból, amelyet az állam annakidején megigért és a törvénybe belevett, akkor az elindulási alap már 20 pengő lenne, a havi járadéka egy ilyen nyugdíjas munkásnak nem 11—12—16 pengő lenne havonta, hanem 22—24—26 pengő. Ez az összeg már valami kis pótlással lehetővé tenné azt, hogy igen szűkös életet folytathasson valami kis vidéki faluban és ott várja meg nyugodtan életének a végét. Miért nem méltóztatik lehetővé tenni azt, hogy az iparból a munkásságnak ez a rétege félre tudjon vonulni s hogy itt is lehetőséget biztosítsunk a fiatalok elhelyezkedésének? A kormány ezekből a szempontokból kiindulva hozta meg azt a rendelkezést, hogy a különböző közhivatalokban 60 éves életkorban 40 évi szolgálat után nyugdíjba kell menni. A munkásoknál ilyen rendelkezés nincs, az dolgozhat 80 éves korában is, feltéve, hogy tud. Pedig tudnia kell, mert valamiből kell élnie, nincs más exisztenciája. Ha volna itt valamilyen alap, amely lehetővé tenné azt, hogy 30 pengővel a munkás félre tudjon vonulni, gyermekeinek — nem tudom — valamelyes kis támogatásából meg tudna élni és nem lenne kénytelen elfoglalni egy munkahelyet, ahol fiatalok esetleg munkahelyet tudnának találni. Nagy megelégedéssel tölt el a miniszter úrnak az a kijelentése, hogy az öregségi alap tőkéjének elhelyezésénél az értékállóságot és a jövedelmezőséget figyelembe kell venni. Czirják képviselő úr beszélt a délelőtt folyamán Albertfalváról meg a többiekről és ki akarta mutatni azt, hogy az öregségi alapnak nincs meg minden ágazatban a 4%-os hozadéka. Persze, hogy nincs meg, annál az egyszerű oknál fogva, mert az Albertfalvába befektetett nyolcmillió 1%-ot jövedelmez. De kinek volt ahhoz köze? Méltóztassanak elhinni, hogy azok, akik vállalták annakidején, hogy ennek az intézetnek önkormányzatában valamelyes tisztséget töltsenek be, tudták, hogy ez a tisztség — ezt újból hangsúlyoznom kell — semmiféle díjazással, sem tiszteletdíjjal, sem jelenléti díjjal, sem semmi néven nevezendő illetménynyel nem jár. sem a munkaadó, sem a biztosítottak részéről. Akik oda bementek „úgy a munkaadók, mint a biztosítottak részéről, igen nagy áldozatot vállaltak a maguk érdekeltsége felé, mindenkinek a maga érdekeltsége felé szinte egy pajzsot kellett tartania azokkal a támadásokkal szemben, amelyeket az intézetnek szántak,

# amelyek azonban elsősorban őket érintették, mint olyanokat, akik ott ülnek az KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XHI. •^^^^^^^^™^^^^^^^™ ülése 1937 május 25-én, kedden. 641 igazgatóságban, de ezeken a bajokon nem tudnak segíteni, annál az egyszerű oknál fogva, mert hiszen a bevételeket fokozni nem volt módjukban és nem volt lehetséges a deficitet eltüntetni. Ma az intézet nagyjában deficdtmentes, mert ami deficit van, az annak tudható be, hogy az intézet taglétszáma az utóbbi időben több, mint százezerrel emelkedett. A taglétszám emelkedett, de ugyanakkor nem emelkedett az intézet bevétele, holott az első osztályú tagnak is éppen olyan orvosi kezelése, kórházi ápolási költsége és adminisztrációs költsége van, mint a nyolcadik osztályú tagnak. A béreknek ez a katasztrofális lemorzsolódása és letörése idézi elő ezt a válságot ennél az intézetnél is. Nagyon kérem a miniszter urat, hogy méltóztassék a jövőben azt az elvet a legszigorúbban keresztülvinni, hogy az értékállóságra méltóztassék súlyt helyezni. A pénzügyminiszter úrral volt már a múlt évben itt vitánk, hogy mi az az értékállóság? Az ő megítélése szerint ilyen értékállóság nincs, mert ma semmiféle olyan meghatározás vagy intézkedés nincs, amellyel a pénz értékállóságát biztosítani lehetne.. En hajlandó vagyok ezt így elméletben elfogadni, hogy tényleg olyan szabályt konstruálni amely az abszolút értékállóságot minden eshetőségre biztosítja, nem lehet. De mégis vannak a múltból bizonyos tanulságok, hogy mi volt az az érték, amely át tudta magát menteni. S mi az, amit a jövőben tenni kell? Azt látjuk, hogy két ilyen érték van, a ház és a föld. Ez a kettő tudta magát átmenteni, nem mondom, hogy százszázalékig, de mégis csak jobban, mint a hadikölcsönök. Azt méltóztatik mondani, hogy mi nem követeljük ezek visszatérítését. Kérdem, kitől követeljük? Éppen úgy követeljük, mint önök, hogy a hadikölcsönök után járó összeget térítsék meg az intézeteknek, mert ez a pénz nem az Oti. pénze volt, hanem a régi bányanyugbérpénztárak pénze. A bányatársulatok mindenkor előszeretettel jegyeztek hadikölcsönt és mindenkor biztosították maguknak a nagy elismerést; a Salgótarjáni, azután a Magyar Általános Kőszén, az. Urikányi, a Zsilvölgyi és a többi mind jegyzett hadikölesönt, azt azonban bölcsen elhallgatták, hogy a bányanyugbéralapból jegyezték ezeket a kölcsönöket, (Ügy van! Ügy man! a szélsőbaloldalon.) sőt voltak esetek, amikor a hadikölcsönöket utólag egyszerűen áttolták^ a nyugbérbiztosítási alap terhére. Arra kérem tehát a miniszter urat, hogy az öregségi alap elhelyezésénél ezeket a szempontokat (méltóztassék figyelembe venni. Legyen szabad még egy kérdésnél időznöm pár percig. Nagyon kérem a kormányt, ne méltóztassék ragaszkodni a fürdőkölcsönökhöz. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nem hiba az, ha beismeri a kormány, hogy ez hibás, téves elgondolás volt. Nem intézeti érdek és nem közérdek, hogy ezeket & pénzeket ilyen célra fordítsák és ha a kormánynak alkalma volna beletekinteni ezekbe a dolgokba — és remélem, a miniszter úrnak lesz alkalma rá, úgy amint nekem volt alkalmam beletekinteni —, akkor meg fogja látni, hogy ezekre a kölcsönökre nem szabad közpénzt adni, mert akkor ezek még csúnyább kölcsönök lesznek, mint a hírhedt fürdőkölcsönök. Ez a munkások nyugdíjalapja, nyugdíjpénze, amelyet tehát tényleg értékállóan és gyümölcsözően szabad csak elhelyezni. 89