Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-219

636 Az országgyűlés képviselőházának 219. ülése 1987 május 25-én, kedden. rint korszakából való» abból az időből, amelyből igen kevesen élnek már az akkori emberek közül és ennek végrehajtása során a községek önkormányzatát politikailag is teljesen elkobozták. Nem akarok hivatkozni és példákat mondani a községi képviselőtestületi választásoknál, a bíróválasztásoknál, általában a községig önkormányzati testületi választásoknál történt visszaélésekből, ezek mindenki előtt ismeretesek. Hivatkozhatom különben arra, hogyha a községi képviselőtestületek bármilyen jószándékú elhatározást mondanak is ki, azt a felsőbbhatóság, a belügyminisztérium nem hagyja jóvá. A vármegye pedig, a jelen esetben — azt mondhatom — nem egyéb, mint egy átjáróház^ amelynek az a szerepe, hogy közvetítse, tologassa az aktákat a belügyminisztériumtól le a községekbe, a vármegyénél végeredményben elintézni semmit sem lehet, csak megnehezítik, meghosszabbítják ott az ügyek elintézését. Ha példákkal illusztrálnám, akkor egész humoros esetek kerülnének ki abból, hogy a vármegyék milyen szerepet töltenek be a községi közigazgatásban. A belügyminiszter úr csak szóval mondja azt, hogy az autonómiákat védelmezni akarja, de egy szóval sem tett említést arról, hogy gazdaságilag és politikailag hogyan akarja és hogyan tudja biztosítani, hogy a jövőben .ne úgy legyen, ahogyan eddig volt. A belügyminiszter úr és a kormányzat nagyon fog hivatkozni ezzel az én kettős megállapításommal szemben arra, hogy nagyszerű szociális intézkedéseket fognak foganatosítani. Áttalában a kormányzat szeret úgy feltűnni, mint az amerikai nagybácsi, aki mondogatja, hogy csak várjátok tőlem majd a pénzküldeményt, azonban végeredményben várhatja az a szegény ember, hogy megérkezik a dollároslevél, mert nem érkezik semmi, levegővé foszlik az amerikai örökség. Éppen úgy a belügyi kormánynak, általában a kormányzatnak ígéretei is levegővé foszlanak és nem érkezik meg az a pénzeslevél, amelyben benne van az ő ígéreteinek valóraváltása. Azok a javaslatok, azok a propozíciók, amelyeket a belügyminiszter úr tett, szemre nézve elég tetszetősek. Nem akarom itt ismételni a belügyminiszter úr nagyszerű kijelentéseit, amelyeket sorra feljegyeztem, mint az alsófokú közigazgatási bíróság megvalósítása, azután a város és a vidék közötti különbség eltüntetése, — általában egész csomó gyakorlati dolgot említett meg beszédében— csak megjegyzem, hogy már ő maga hivatkozott arra, hogy nagynevű elődjéhez, Keresztes-Fischer volt belügyminiszterhez megy vissza, aki ezeket javasolta. Én Vissza tudnék menni esetleg húsz évvel előbbre is, amikor ezeket a dolgokat már mind javasolták és mindre ígéretet kaptunk, de egy sem ér-, kezett meg, egy sem teljesült. Éppen azért mondhatom, hogy a belügyminiszter űr programmja is olyanná válik, mint az amerikai nagybácsi öröksége, amely soha sem érkezik meg. Mélyen t. Ház! Sajnos, a beszédidőm igen rövid és nem tudok foglalkozni azokkal a kérdésekkel, amelyeket a költségvetési vitában el akartam mondani. Éppen azért magam is csak arra szorítkozom, hogy a belügyminiszter úr álláspontjával szemben az én álláspontomat leszögezzem és röviden összefoglaljam. Ezt pedig abban foglalhatom össze, hogy először nem látom biztosítva a belügyminiszter úr programmjában az alkotmányos szabadságjogokat, már pedig szabadságjogok nélkül a magyar nemzet élni nem fog tudni soha és szabadságjogok nélkül a legjobb úton vagyunk a diktatúra felé, másodszor nem látom biztosítva az ezeknek a szabadságjogoknak védelmére hivatott önkormányzatok anyagi függetlenségét. A belügyi programmban tehát a két leglényegesebb dolgot, az önkormányzatok politikai és anyagi biztosítását és a szabadságjogok biztosítását nem látván, éppen ezért a költségvetést nincs módomban elfogadni. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Vásárhelyi Sándor jegyző: Marastoni László. Marastoni László: T. Képviselőház! Mint a Budapest székesfőváros szomszédságában levő egyik kerület képviselője, első felszólalásomban szükségét látom annak, hogy hangot adjak a mérhetetlen sok panasznak és bajnak, amely a pestkörnyéki lakosság szívében és lelkében él, és amelyeknek orvoslását a belügyminiszter úrtól kérjük. Ne méltóztassanak ezt a kérdést kis jelentőségűnek, tekinteni, hiszen csonka hazánk kellős közepén a felebaráti szeretet másfélmillió magyarnak a lelkében már gyűlöletté kezd átváltozni. Másfél évtized óta kísérletezünk a békés egyesség megteremtésére, minden esztendőben ide kerülnek a panaszok és mégis az eredmény a mai napig is a nullával egyenlő. A reménység egy halvány sugarát láttuk legutóbb, amikor a fővárosi szanálás bejelentésének tárgyalásakor valamennyi felszólalt budapesti képviselőtársam egybehangzóan hangoztatta azt, hogy múlhatatlan szükséges, hogy a békés egyesség a főváros és Pest vármegye között újból nnie'gkíséreltessék. Sajnos, kevés remény fűződik ennek megvalósításához, mert valamennyi képviselő ferde szemszögből ítéli meg ezt a kérdést, és azon a véleményen van, hogy a fővárosnak minden egyes fillér engedménye ajándék és áldozat a főváros részéről és nem a környék jogos igényeinek kielégítése. Sok panasz hangzott el részünkről, hogy mennyi áldozatot kell hoznia a fővárosnak úgy az állam, mint a környék javára. Hogy csak egyet említsek meg a sok közül, itt van a budaörsi repülőtér területének megszerzése, amit az állam ráerőszakolt a fővárosra állításuk szerint és a költségvetésben előirányzott 600.000 pengő helyett több mint 3 millió pengőbe fog kerülni annak a területnek megszerzése. (Peyer Károly: így van!) Legyen szabad nekem ezt a kijelentésüket legenyhébb kifejezéssel túlzásnak és korai jóslásnak minősíteni, mert hiszen még bírói ítélet sem hangzott el és az egyedül rendelkezésre álló adat nem más, mint a bírói szakértők hozadéki becslése, amely szerint ez a terület nem egészen öt pengőbe kerül négyzetölenként. Már pedig Budapest székesfőváros közigazgatási területén, Budának legszebb fekvésű helyén, a balatoni műút közvetlen közelében 150 kat. hold ingatlannal^ gyarapszik a székesfőváros vagyona, nem egészen 4 pengős négyszögölenkénti áron, amit igazán nem lehet drága vételnek minősíteni, legkevésbbé akkor, amikor ez a vétel még nagy idegenforgalommal, munkaalkalmak teremtésével és adóalanyok keletkezésével függ össze. Ha áldozatról kell beszélnünk, akkor mérhetetlenül nagyobb áldozatot hozott Budaörs közönsége. Elsősorban is Budaörs község közönségétől elvették ingatlanát, a napi forgalmi áron jóval aluli értékben, bírói ítélettel, akarata ellenére.