Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-219

Az országgyűlés képviselőházának 21 tosításáról, egy szót nem szólt a szólásszabadságnak biztosításáról, még kevésbbé az egyesülési jognak biztosításáról. Sőt az egyesülési joggal kapcsolatban olyan húrokat pengetett, hogy az egyesületeket esetleg össze is akarja vonni. Ez az egyesületösszevonás politikai veszélyeket is rejt magában, (Ügy van! a baloldalon) mert hiába mondjuk azt, hogy az egyesületek ne politizáljanak, a mélyen t. kormány az egyesületek összevonásánál majd rá 'ogja sütni a neki nem tetsző, neki kellemetlen egyesületekre, hogy azok politizálnak és egyszerűen eltörli őket a föld színéről. (Ügy van! a baloldalon.) Mélyen t. Ház! Az úgynevezett liberális politikai világban, de még csak néhány esztendővel ezelőtt^is a 'belügyi költségvetés is, a belügyi élet vezérmotívuma a magyar alkotmányjogok és szabadságjogok biztosítása és ezeknek ihangsúlyozása volt. Sajnos, a belügyminiszter úr beszédében erről egy szót sem lehetett hallani. Pedig nagyon kellett volna a belügyminiszter úrnak erről nyilatkoznia, hiszen pár héttel ezelőtt hangzott el éppen az ő válasza egy politikai pártnak, a Nemzet Akarata Pártjának betiltása tekintetében. (Dujin Jenő: De az csintalan volt!) Függetlenül attól, hogy ez a párt csintalan volt-e vagy nem, hogy jogois volt-e annak betiltása vagy sem, szerintem nem lehet egy politikai pártot belügyminiszteri renlelettel betiltani és a föld színéről eltörölni, mert ez az egyesülési, a gyülekezési és a szólásszabadságnak olyan flagráns megsértése, amely nem egyeztethető össze azzal a felelősségérzéssel, amelyet a belügyminiszter úr politikája alapelvként hangoztat. A felelősségérzésnek mindenkiben kell élnie, bennünk is, a kormányban is, de ezt a felelősségérzést alkalmazni is kell és nemcsak azt a felelősségérzést kell alkalmazni, amelyet itt a képviselőházban a javaslatok megszavazásával vagy meg nem szavazásával gyakorolunk, hanem azt a felelősségérzést is, amelynek bennünk kell élnie a magyar nemzet ezeréves alkotmányának alapelvei tekintetében is. A szólásszabadság, az egyesülési és gyülekezési jog tekintetében tehát vártam volna a belügyminiszter úr nyilatkozatát, mert sajnálattal látom, hogy sajtótermékeket, lapokat csak úgy már ól-holnapra eltüntetnek a föld színéről, amire szintén nincs törvényes alap, mert erre sem az életben lévő sajtótörvény, sem a megfelelő alkotmányos rendeletek nem adnak módot. A belügyminiszter úr nagyszabású beszéde tehát politikai szempontból rendkívül hiányos volt és nagy aggodalmakat kelt különösen bennünk ellenzékiekben, mert ha az ellenzék jelenleg bizonyos barátságos közelségben és jó atmoszférában él is a kormányzattal, jöhetnek napok, amikor az ellenzéknek igen nagy szüksége lehet arra, hogy szólásszabadság, egyesülési és gyülekezési szabadság legyen és a kormányzat erőszakos intézkedéseivel szemben lépéseket tehessen. (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Vitéz Árpád: Hát most nincs meg? Most is megvan!) Hogy mennyire nincs meg, e tekintetben ismét hivatkozhatom a Nemzet Akarata Pártjának betiltására és hivatkozhatom a szolnoki választásra, amelyről majd holnap méltóztatnak hallani interpellációmban. Politikailag tehát a belügyminiszter úr programmja nem kielégítő. '. ülése 1937 május 25-én, kedden. 635 A belügyminiszter úr gazdasági kérdésekről, gazdasági vonatkozású ügyekről is beszélt. Olyan hosszú listát, olyan nagy étlapot terjesztett elénk, hogy azt hiszem, a kormány nem fogja megérni azt az időt, amikor ennek a

r bejelentett programúinak csak egy igen kis része is meg fog valósulni. De még ebben a hosszú listában sem találtunk olyan ígéreteket, amelyek a községek, a vármegyék és általában az önkormányzatok felsegítését jelentették volna. A belügyminiszter úr hivatkozott arra, hogy • ő a vármegyék szellemében nőtt fel és az autonómiákat meg akarja védeni. Ez nagyon szép kifejezés és nagyon szép ígéret, azonban gyakorlatilag kellene lehetővé tenni azt, hogy az autonómiák, a községek és a vármegyék gazdaságilag önálló alapra helyezkedhessenek és ezáltal tényleg autonómiák legyenek. A belügyminiszter úr pedig ahelyett, hogy a községeket és a vármegyéket, vagyis az autonómiákat gazdaságilag, anyagilag önállókká és függetlenekké igyekeznék tenni, ezzel szemben éppen ellenkezőleg még hatályosabb ellenőrzés alá akarja őket vonni, államosítja a számvevőségeket, fenn akarja tartani a belügyminiszteri községi ellenőrzési bizottságot, szóval mindenkép kezébe akarja venni az autonómiák pénzügyeinek intézését, már pedig onnan jön a parancs, ahonnan a pénzügyeket itézik. Nem ér semmit az olyan autonómia, ahol úgy kell táncolni, ahogyan az parancsolja, aki a pénzt adja. Ha a belügyminiszter úr az autonómiákat megerősíteni akarta volna, akkor elsősorban az lenne a kötelessége, hogy vegye le az autonómiák vállairól azokat a súlyos terheket, amelyeket az állam reájuk rakott és amelyeket az autonómiák ma nem tudnak elviselni. Az autonómiák tulajdonképpen azért volnának, hogy a közigazgatás Ifunkcióit végső fokon saját hatáskörükben intézzék. Ezzel szemben az önkormányzatok manapság már nem jelentenek mást, mint azt, hogy legutolsó végrehajtó közegei a központi és állami hatalomnak, de olyan végrehajtó közegei, amelyeknek nemcsak hogy önálló cselekvési joguk nincs, de még az ellenállási joguk sincs meg. Sőt, a helyzet az, hogy az autonómiák fizetnek, az államhatalom pedig a nyakukra küldi az ő tisztviselőit és intézkedéseit ezekkel hajtatja végre. így van az, hogy az orvosokat fizeti a község, kinevezi az állam; az állatorvosokat fizeti a község, kinevezi az állam, sőt még a községeken keresztülmenő állami vagy megyei országutakat is a községeknek kellene fenntartaniuk, az erre való pénzt azonban elveszi tőlük az állam. Még az adóügyi nyomtatványokat is a községeknek kell megfizetniök, minden egyes nyomtatványt, amelyeknek segítségével a község az államnak szedi be az adót. A községnek kell fizetnie az adóbehajtót, a községnek kell fizetnie a végrehajtót, szóval minden" egyes esetben a községek és vármegyék vannak megterhelve a kiadásokkal és állami funkciókat végeznek. Ha a belügyminiszter úr az autonómiákat akarja védeni, azt kellett volna ígérnie és azt kellene végrehajtania, hogy ezek az autonómiák anyagilag is függetlenek legyenek, bevételeikkel rendelkezhessenek és önállóan intézhessék ügyeiket úgy gazdaságilag, mint politikailag, mert ma a községek és a vármegyék sem politikailag, sem gazdaságilag nem intézhetik Önállóan a saját ügyeiket. Méltóztatnak nagyon jól tudni, hogy az 1886:XXII. tcikk, a községi törvény még a fo88*