Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-219

Az országgyűlés képviselőházának 219. óvodák ügyét, amelyekre tudvalévőleg a hároméves koron felüli gyermekek gondozása van bízva. Továbbá nagyon melegen ajánlom a miniszter úr figyelmébe az iskolaszanatóriumok ügyét. Számos képviselőtársam tette itt már szóvá a tuberkulózis rombolását. Ennek részben úgy tudunk gátat vetni, ha a tüdőesúcshurutos iskolásgyermekeket iskolaszanatóriumokban helyezzük el., (Ügy van! Ügy van!) Iskolaszanatóriumunk azonban mindössze csak egynéhány van. A tavalyi költségvetési vita kapcsán kértem legalább hat ilyen iskolaszanatórium felállítását. Rendkívül fontos ez akkor, amikor köztudomású, hogy az iskolásgyermekek az ország különböző vidékei szerint 20—45%-ig tüdővésszel vannak fertőzve, illetve erre a legnagyobb mértékben prediszponálva. Végül kérem a miniszter urat, hogy a legmesszebbmenő módon támogassa a szegény gyermekek étkeztetési, üdültetési és nyaraltatási akcióját és gondoskodjék egyúttal arról, hogy váratlanul bekövetkezett elemi csapások esetén a nyomorba döntött vidéken mindenkor haladéktalanul indítsák meg a legintenzívebb gyermekmentési akciókat és gyermekvédelmi intézkedéseket. Itt visszagondolok arra a helyzetre, amely 1935-ben volt, amikor Csongrád vármegyét — mint méltóztatnak tudni — súlyos elemi csapások érték, amikor olyan aszály volt ott, hogy egy fűszál sem termett a vármegyében. (Ügy van! Ügy van!) Akkor a törvényhatósági bizottság a főispánnal az élén felhívást intézett 12 leggazdagabb textilgyároshoz, kérve őket, — ez 1935. év novemberében volt — hogy a megfagyás előtt álló gyermekeknek küldjenek valamit s ezek a milliomos, gazdag textilgyárosok alig mozdultak meg, (Végváry Jóasef: Zsidók!) a 12 közül kettő válaszolt, az egyik 50 pengőt küldött, a másik pedig 10 kiló hulladékszövetet. (Mozgás.) En tiltakozom a magyar faj ilyen lebecsülése ellen! (Végváry József: Chorinék hol vannak ilyenkor? — Takács Ferenc: A kormánypárton! — Mózes Sándor: Hol vannak a kartelvezérek? Hol ülnek?) Kérem az igen t. miniszter urat arra is, hogy méltóztassék visszaállítani a községek úgynevezett egyénenkénti segélyezésre vonatkozó költségeit, illetőleg a költségvetésnek ezeket a tételeit. A miniszterközi bizottságit, i. törölte az úgynevezett egyénenkénti^ segélyek nagy részét. Mik ezek az egyénenkénti segélyek? Szegény 70—80 éves becsületes magyar munkások, akik 500—600 pengős hadikölcsönökben, bankbetétekben elvesztették az utolsó filléreiket és akik sem rokkantság, sem öregség esetére biztosítva nincsenek, ha a teljes yagyontalanságot beigazolták, kaptak a községtől havonkint 4—5—6 pengőt. Valóságos áldás volt ezekre az emberekre nézve és volt határszéli szegény községem, ahol bizony százszámra kellett segélyezni ezeket a 'szerencsétlen embereket. Jött a miniszterközi bizottság és ezeknek a tételeknek nagyrészét törölte. Engedelmet kérek, ez ellen az antiszociális intézkedés ellen a leghatározottabban tiltakoznom kell. Nagyon kérem a belügyminiszter urat, méltóztassék egyúttal megfontolás tárgyává tenni azt, hogy nem lehetne-e az 500—600 korona névértékű kötvénnyel bíró kis hadikölesönkötvénytulajdonosoknak valami segélyt, évenként 20—30 pengőt nyújtani? (Helyeslés.) Ezek a szegény emberek egész vagyonukat hadikölKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XIII. ülése 1937 május 25-én, kedden. 625 csönbe fektették, ez a pénz volt egész vagyonuk. Ezeknek a szegény embereknek az az 500 —600 korona annyi volt, mint a Vida Jenőknek és a Weisz Manfrédoknak a milliók. (Ügy van! Ügy van! — Drozdy Győző: De most van is rá 100.000 pengő!) Egyáltalán keveslem ezt az összeget, amely a hadikölcsönjegyzők segélyezésére szolgál. En láttam azokat a jeleneteket, amelyek a hadikölcsönsegély-ügyeket rendező, kitűnő, ügybuzgó Antal József miniszteri titkár előszobájában lejátszódnak;^ én láttam száz és száz esetben, hogy ő lelkéből segítene, (Ügy van! Ügy van!) de képtelen rá, mert nem áll rendelkezésére elég pénz. Kérem a miniszter urat, hogy erre a célra bárhonnan is, teremtsen elő egy nagyobb összeget és — ismétlem — különösen a kis liadikölcsönjegyzőkön, az 500-^-600 koronás hadikölcsönjegyzőkön méltóztassék segíteni, amennyiben azok szegénységi bizonyítvánnyal igazolják, hogy vagyontalanok. (Helyeslés.) Végül a kórházi költségekre vonatkozólag magam is, mint többi képviselőtársaim, tisztelettel kérem a miniszter úr jóindulatát, mert ezen a téren úgyszólván lehetetlen helyzet áll fenn. Az én vidékemről szegény ember úgyszólván már alig megy kórházba, mert ha neki semmije sincs, akkor elárverezik még a szüleinek egy-tkét hold földjét is. (Ügy van! Ügy van!) Nem mer tehát kórházba menni. Könnyen megoperálható betegségekkel nem megy he a kórházba, holott lehetne rajta segíteni, de minthogy kórházba nem megy, kénytelen otthon nyomorultan, segítség nélkül elpusztulni és sokszor nagy családját a legnagyobb nyomorban magára hagyni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Azonkívül kérném a belügyminiszter urat, hogy legyen szíves támogatni azokat a társadalmi egyesületeket, amelyek minden erejüket megfeszítve dolgoznak a magyar nép érdekéhen. Sok ilyen egyesület van, nem kívánom ezeket felsorolni, de egy ilyen kiváló egyesületnek, az Országos Népesedésügyi és Erkölcsvédelmi Szövetségnek a támogatását nagyon melegen kérem a belügyminiszter úrtól, mert ez az egyesület olyan társadalmi feladatokat, olyan tennivalókat vállalt magára, mint például a családi erkölcs, az anyaság, a népszaporodás ügyének védelmét, hogy .a legmeszszeb'bmenő támogatásra minden körülmények között érdemes. Végül >még valamire kérném a miniszter urat. A nemzet jövőjét mi nemcsak azzal biztosítjuk, ha ezt a nemzetet» ezt a népet fizikailag 'megerősítjük, hanem erkölcsileg is olyan színvonalra kell helyezni, hogy helyt tudjon állni a nagy népek, a nagy nemzetek sorában. Ezért tehát igen nagy gondot kell fordítani a nép és ifjúság nevelésére és van is egy propagatív eszköz, amely erre különösen alkalmas, de amely 'abszolúte semmit sem tesz ebben a tekintetben és ez: a film. Engedelmet kérek, miért nem lehetne lelkesítő^ a nemzet öntudatát emelő szép magyar történelmi filmeket beállítani, az Árpádházi királyok és nagy szabadságharcok korából, miért kell mindig csak holmi »Dumaparti randevú«, meg »Hetenkint csak egyszer« és más ilyen darabot adni? (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Igaz, hogy szórakoztatnak ezek, de nem nevelnek, erkölcsileg nem emelik fel, ' hauem ellenkezőleg, erkölcsileg züllesztik a társadalmat. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a 87