Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-219

Az országgyűlés képviselőházának 219. ülése 1937 május 25-én, kedden. hatatlan, a történelem folyamán mindig megmaradt egy szikrája, amely átmentette a magyarságot a jövőbe. Ez a szikra most is megvan és ennek tüzét csak élesztgetnünk kell és akkor újra nagy és erős lehet a magyar nép. De ütötta^ cselekvés 24-ik órája. Nemrégiben jártam a viskókat és egy helyen betévedtem egy egyszoba-konyhás házba, ahol a szobában hat gyermeket találtam a földön játszva, piszkos, rongyos ingben. Az ágyban feküdt az anya, láttam, hogy ki van vérezve az asszony. Ismerem jól őket, hiszen szakember vagyok és huzamosan működtem közöttük. Szemrehányást tettem neki, hogyha ő ezen az úton halad és a művi abortuszokkal nem hagy fel, akkor előbb-utóbb elpusztul és itt fogja hagyni az ő hat gyermekét. Erre ő azt mondja: kérem, méltóztassék előbb gondoskodni arról, hogy legalább a betevő falatjuk meg legyen ezeknek a gyermekeknek és akkor lesz akár még hat gyerek, hisz én már most magamon tizenhatodszor végeztettem el ezt a művi beavatkozást. Tehát 22 gyermeket szült volna ez a magyar nő! Azt kérdezem, hogy csökkent-e a magyar vitalitás? Nem csökkent a magyar vitalitás, csak fel kell karolni a magyar anyák és gyermekek sorsát, a szegény magyar anyákat táplálnunk kell, a csecsemőket, gyermekeket hathatósabb védelemben kell részesítenünk s akkor ez a magyar nép, ez a magyar faj ismét egészséges és erős lesz. (Mózes Sándor: Megélhetési lehetőségeket kell biztosítani a munkások részére.) T. Ház! En itt egy új belügyminiszterrel állok szemben, aki a tárcája hatáskörébe tartozó ügycsoportok és igazgatási ágak óriási komplexusával behatóan talán még nem foglalkozott; feltételezem azonban róla,, hogy ő teljesen tisztán látja a helyzetet s hogy — ismerve az ő nagy magyar érzését — teljes erejéből fog a pusztuló magyar faj segítségére sietni. Mindenesetre megkönnyítették volna a dolgát, ha tárcájának az embervédelemre vonatkozó tételeit jobban dotálták volna. És legyen szabad itt hangsúlyoznom azt, hogy én ebbe a beruházásra szánt 91 millió pengőből. ezekben a súlyos történelmi időkben, a magyar faj pusztulása idején legalább 10—15 millió pengőt kihasítottam volna, hogy ezzel is a pusztuló magyar fajt megerősítsem, illetőleg a pusztuló magyar nemzeti erőt konzerváljam és átmentsem a jövőbe. Bármennyire is helyeslem a beruházás tételeinek fokozására való törekvéseket, hiszen ezekkel is munkaalkalmakat nyújtunk és nemzetépítő munkát végzünk, másrészt mégsem tudóit uelenyugodni abba a gondolatba, hogy a rengeteg milliókat felemésztő invesztációk gyümölcseit esetleg a jövőben valamikor, ha résen nem leszünk, majdan más, minden tekintetben jobban felvértezett, emberanyag tekintetében nálunk különb népek és nációk saedjék le. (Ügy van!) Legyen tehát a jelszavunk: fordítsunk mindent, amit csak lehet és amenynyit csak bárhonnan elvonhatunk, a magyar emberanyag megmentésére és fejlesztésére. (Helyeslés.) Kérem és sürgetem ezt törvényhozói felelősségem teljes tudatában, kérem és sürgetem ezt azért, mert minden bajért, mely a jövőben a nemzet ellenálló képességének csökkenéséből, tehát a nemzeti erők elhanyagolásából származik, elsősorban igenis mi, népképviselők leszünk felelősek. (Mózes Sándor: Ügy van!) Ezért érzem indíttatva magamat, hogy ezt a nagyjelentőségű kérdést magam is állandóan felszínen tartsam, (Helyeslés.) Mindezekből kifolyólag a következőkre kérném a belügyminiszter urat. Tekintettel a csecsemőhalandóságnak külföldi viszonylatban értett igen magas arányszámára és arra a körülményre, hogy a csecsemőhalálozások 40 százalékában az úgynevezett »veleszületett gyengeség« szerepel halálok gyanánt, mert gyöngék a magyar anyák, tegye a legkomolyabb megfontolás tárgyává az anya- és csecsemővédelemre előirányzott költségvetési tételek lényeges felemelését, ha másképpen nem megy, úgy esetleg póthitelnek vagy előirányzaton kívüli összegnek felhasználásával, mert nézetem szerint ezt a rendkívül fontos nemzeti ügyet intézményesen kell megoldani és annak sorsát nem szabad társadalmi, nagyon is kétséges eredményekkel járó adakozásokra és urnázásokra bízni. (Mojzes János: Ügy van! Állami feladat!) Ujabb idő óta különösen nagy veszedelem fenyegeti ezt a nagy nemzeti ügyet azzal, hogy az állam az anya- és csecsemővédelem költségeit a városokra és községekre hárította át, ámde kint járt legutóbb a miniszterközi bizottság és ezeket a tételeket, amelyeknek feladatuk volna az anya- és csecsemővédelem ügyét előmozdítani, vagy teljesen törölte, vagy pedig lényegesen redukálta és így tulajdonképpen kátyúba jutott az egész anya- és csecsemővédelem! Különben jelenleg ezeknek az intézkedéseknek terén, az embervédelem terén, káoszt látok. A Stefánia ügyét át akarják hárítani a Zöld-keresztre, viszont a Zöld-keresizt még sok helyen nem tud megindulni, mert nincsenek védőnői és így tovább. Az óvodák ügye sincsen rendben. Az óvodák létesítése terén rengeteg a teendő. Bölcsődékkel, napközi otthonokkal nem igen rendelkezünk, úgyhogy én, ismétlem, igen nagy hiányokat látok ezen a téren is, ami nemzeti életünkre nézve súlyos hátrányt jelent. Azt állítom, — amit itt nem egyszer mondottam és hangsúlyoztam — hogy a gyermekvédelemmel áll vagy bukik az egész nemzet! (Ügy van! Ügy van!) Amit a nemzet erre a célra ad, azt önmagának adja s azt a pénzt, amelyet erre a célra költ, a jövőben számokban ki sem fejezhető értékekben fogja visszanyerni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) T. Ház! Őszintén megvallva, nem tudok megnyugodni abban a gondolatban, hogy egy agrár országban tíz ezerszámra legyenek éhező, áldott állapotban lévő anyák, éhező gyermekek és éhező ifjúság. Lehetetlennek tartom, hogy egy agrárországban magyar anyák silány és hiányos táplálkozás miatt képtelenek legyenek ezt a nemzetet egészséges és életrevaló generációval megajándékozni. Tisztelettel kérem továbbá, a miniszter urat, hogy az említett indokoknál fogva egyúttal hasson oda, hegy az Oti.-nál bevezetett, de időközben nagymértékben redukált anyasági, illetőleg terhességi, gyermekágyi és szoptatási segélyek összegét emeltesse fel, azaz állíttassa vissza az eredeti, 1928. évi nívóra. (Helyeslés.) iDe kérem a minisizter urat arra is, karolja fel még intenzívebben az. állami gyermekmenhelyek ügyét, amelyekben elhelyezett gyermekek száma az 1928-as helyzethez képest csaknem a felére szállíttatott le a szanálási periódusban, tehát mintegy 30.000 anyagilag és erkölcsileg elhagyatott gyermek került az utcára, holott közben a nyomor egyre fokozódott. Kérném továbbá a miniszter urat, kísérje a legnagyob figyelemmel a bölcsődék és napközi otthonok létesítésének ügyét, valamint az