Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-219

Az országgyűlés képviselőházának 219. ülése 1937 május 25-én, kedden. 619 sara is mehet. Amikor örömmel kell üdvözöl­nöm azt, hogy a belügyminiszter úr az elmúlt évben a szakképesítések terén bizonyos irány­ban rendet tereimtett,, bizonyos mértékig mint hiányt 'kell (megemlítenem azt, hogy a falusi háziorvosi szükségletek ellátására nem alko­tott az általam előbb megjelölt szempontok szerint egy átfogó szakképesítést. Itt kell megemlítenem, hogy bármilyen kí­vánatosnak is látszik az orvosok minél maga­sabbrendű és minél tökéletesebb szakképesí­tése, a szakképesítésről szóló rendelet különö­sen a fiatalabb orvosi generáció részére szo­ciális és gazdasági, de tanulmányi tekintetben is meglehetős hátrányokat jelent. A mai vi­szonyok között rendkívül nehézségbe ütközik az, hogy akár egy jobb módban lévő közép­osztálybeli ember gyermeke is orvosi szakké­pesítéshez juthasson, amikor az egyetemen hat évet kell eltöltenie és ezután még négy évig kell teljesen ingyen működnie, hogy va­lamilyen szakképesítést nyerjen. A magyar orvostudomány fejlődésére és közegészség­ügyre egyaránt káros gazdasági szelekció megakadályozására kívánatos és keresztül­viendő a klinikákon és a kórházakban az in­gyenes orvosi munka teljes eltörlése. A mai szakorvosi rendelet szerint nem a tehetség, hanem az anyagi megalapozottság dönti el, hogy szakorvos lehet-e valaki. A mi­niszterelnök úr belügyminisztersége alatt ki­látásba helyezte a szakorvosjelöltek részére a lakást, az ellátást és a havi létminimumot, amire tisztelettel felhívom a belügyminiszter úr figyelmét, azt kérve, hogy támogassa ezt a felelős és nehéz pályán küzdő orvosi rendet. (Helyeslés.) A cél kétségtelenül az volna, hogy azok, akik vidékről kerülnek fel Budapestre vagy más egyetemekre, tanulmányaik befejeztével ismét visszamenjenek a vidékre és a falu or­vosaivá váljanak. (Helyeslés.) Ha a falusi be­tegellátás részére nagyobb igényeket támasz­tunk és azt mondjuk, hogy a falusi orvosnak jól kell értenie azokhoz az esetekhez, amelyek falun mindennap előfordulnak, akkor a szak képesítés újabb rendezése nem egészen felel meg a célnak, mert az egyetemi évek befeje­zése után négy évi szaktanulmány legfeljebb egy szakképesítést ad az illetőnek, de a falusi betegellátás igényeit nem elégíti ki. Bizonyos mértékig sérelem, — hangsúlyo­«om, különösen a fiatal orvosi generáció szá­mára — hogy az említett rendelkezés a szerzett jogokat nem akceptálta, átmeneti időt nem ál­lapított meg és azokat, akik a régi rendelki* *ések szerint valamelyik szakképesítés meg­szerzéséhez szükséges időt már megkezdték, vagy kitöltötték, de szakképesítésüket véletle­nül bármi ok folytán elfelejtették vagy elmu­lasztották bejegyeztetni, vizsgakényszer alá helyezték. Kívánatos és fontos a szakorvosok számá­nak évenkénti meghatározása, különösen sza­konként a numerus clausus szellemében a zsidó szakorvosok számának 5%-ban való meg­állapítása Az orvosi rendben, különösen a szűküs anyagi viszonyok között lévő fiatalabb réte­gekben a szakképesítési rendelet rendkívül nagy nyugtalanságot keltett, ezért arra kérem a belügyminiszter urat, hogy a kérdést az egyetemek orvostudományi karai és az Orsz.-'i­gos Orvoskamara véleményének meghallga­tása mellett tegye újabb tanulmány tárgyáva, s találja meg azt a módot, amellyel a sérelmek eliminálhatók lesznek, mert ezáltal a tökéle tesebb falusi betegellátás kérdése is közelebb jut majd a célhoz. Szükséges volna ezenkívül, hogy a honvéd­kórházak megfelelő osztályán eltöltött idő be­számíttassék a szakorvosság idejébe, (Egy hana jobbfelől; Megvan!) hogy a katonai szol­gálatot nem teljesítők ne élvezzenek jogtalan előnyöket a katonai szolgálatot teljesítőkké 1 szemben. (Ügy van! Ügy van! a középen!) Foglalkoznom kell még a trachomaorvosok kérdésével, akik a trachomas vidékeken havi 120 pengős fizetésért évek óta működnek. Te kintettel arra, hogy a trachoma-orvosok bel ügyi szolgálatban állnak, de véglegesítésükről, illetve elhelyezkedésükről nem történt gondos­kodás, fizetéses szabadságot nem kapnak és még járandóságaik kiutalásánál is hónapos késések vannak, az a kérésem a belügyminisz­ter úrhoz, hogy a községi, illetőleg a körorvosi pályazatoknál szíveskedjék ezeket a pályázókat bizonyos kis előnyben részesíteni (Helyeslés a középen.) Fel kell még hívnom a belügyminiszter úr figyelmét arra, hogy az orvosi rendnek igen nagy ellátatlan tömege van, amely kétségbe­esve néz jövője elé és a mai viszonyok közöti nem látja az útját és módját annak, hogy egy darab kenyérhez jusson és hogy egyáltalán családalapításra gondolhasson. Amikor a szel­lemi munkanélküliség csökkentésére a kor­mány a legnagyobb erőfeszítéseket teszi, szük­séges, hogy az orvosi szellemi munkanélkülivé­get is valami úton-módon enyhíteni tudjuk. Itt hívom fel a belügyminiszter úr figyelmét arra, hogy az Országos Társadalombiztosító Intézet­nél ma is kenyeret lehetne adni 150 fiatal or­vosnak akkor, ha azokat az idős orvosokat, akik jóval 65 éves korukon túl ma is működnek az Országos Társadalombiztosító Intézetnél, meg­felelő tisztességes és hosszú munkájukat meg­becsülő nyugdíjjal elküldené a miniszter úr pihenni. (Helyeslés a középen.) Ez által meg­szüntetné azokat az anomáliákat, amelyek ma is fennállanak azzal, hogy tisztviselői státus­ból nyugdíjazott orvosokat mint szerződéses orvosokat újból alkalmaznak. Közegészségügyi szempontból, a magyar nép élete és egészsége szempontjából fontos munkát végeznek a gyógyszerészek, akikről még külön meg kell, hogy emlékezzem. Első­sorban is sérelmük a gyógyszerészeknek az, hogy nincs önálló egyetemi gyógyszerészeti fakultás, holott ez külföldön a legtöbb helyen megvan, még Jugoszláviában és r Romániában is. A gyógyszerészképzés reformjáról Mozsonyi magántanár a felsőoktatásügyi kongresszuson igen értékes előadást tartott, és kimutatta, hogy ezen a téren 21 külföldi állam jár előt­tünk. Az idő rövidsége miatt nem foglalkosha­torn ezzel az előadással; különben teljes iner­tekben azonos álláspontot vallok Mozsonyi ma­gántanárral. Szükséges volna az egyetemen az assziszten­sek hosszabb időre való szerződéses alkalma­zása, vagy — ha egyáltalán lehetséges — vég­leges alkalmazása. Végtelenül súlyos és megoldandó feladat az alkalmazott gyógyszerészek helyzetén való se­gítés. Nem tudom, mi okból maradt el a gyógy­szerészeti törvényjavaslat benyújtása, de a gyógyszerésiz-alkalmazottak szociális helyzetén feltétlenül segíteni kell, addig is, amíg a gyógy­szerészetről szóló törvény meglesz. Az alkalma­86*

Next

/
Thumbnails
Contents