Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-219

618 Az országgyűlés képviselőházának 2l nek arról, hogy a falu szegényeinek betegellátását a községi és körorvosok teljesítsék közgyógyszerellátás sal, a súlyosabb betegeknek pedig kórházba utalásával. / Amikor ez >a törvény megszületett, nem számolhatott azzal, hogy jön majd idő, amikor a falu lakosságának zöme kénytelen, lesz igénybe venni a községi és körorvosok ingyenes betegellátó tevékenységét. A szegénybetegek és cselédek kórházi ápolásáról később kiadott rendelkezések természetesen nem vehettek tudomást a mezőgazdasági népességnek arról a tekintélyes részéről, amely ma kétségtelenül a szegény sorba tartozik, de minthogy van egy kis földje, nem vehető fel a szegénykataszter.be és az ingyenes betegápolásra, a közgyógyszerellátásra semmi igényt nem tarthat. Az ebbe a kategóriába tartozó kis- és törpebirtokosok viagy falusi háztulajdonosok ki vannak rekesztve a szociálpolitikai gondoskodás mindennemű ágazatából és ha történetesen megbetegszenek vagy családjukban valami megbetegedés fordul elő, ha az véletlenül hosszabb ideig tart és hosszabb kezelést vagy kórházi ápolást igényel, iákkor ez teljes mértékben felemészti még a megmaradt kis vagyonukat is. (Alföldy Béla: Még a szülőkét is!) Ennek az a következménye, hogy ez a réteg nem szívesen keresi fel az orvost, vagy ha már fel is keresi és azt a minimális díjazást, amelyet az orvos kér, meg is fizeti, rendszerint sem az orvosságot nem veszi meg, sem pedig a kórházi ápolást nem tudja kifizetni. Ennek folytán egy tekintélyes részük mindennemű orvosi kezelés és kórházi ápolás vagy gyógyszerellátás nélkül húzza át a betegségét mindaddig, amíg vagy erős természete meggyógyítja, vagy pedig meghal. Ez a réteg iaz, amely tápot ad a kuruzslás elterjedésének, vagy amely azokba a szektákba menekül, amelyek a betegséget és a halált a földi kíntól való megszabadulásnak tekintik, amiből egyes helyeken már egészen kiterjedt kultuszt űznek. Mindaddig, amíg valamilyen más megoldás be nem következik, a szegénykérdést, a szegénységi bizonyítványok kiadását ezekből a szempontokból feltétlenül revízió alá kell venni, mert nem lehet tűrni azt, hogy a mezőgazdasági népességnek ez a kitűnő rétege anyagi tehetetlenségébea a betegségek martalékává legyen s a törvényes rendelkezések szigorúsága és rugalmatlansága folytán elveszszék. Ez az oka annak, hogy ez a réteg nem veszi igénybe a kórházi kezelést, mert nemcsak, hogy a közkórházi ápolási díjat megfizetni nem tudja, hanem még annyi pénze sincs, hogy a beteg kórházba szállításáról gondoskodjék. Ez az oka annak, hogy a falun a súlyos tüdőbetegeket otthon ápolják, — ha ugyan ezt egyáltalán ápolásnak lehet nevezni — mivel nemcsak a betegek gyógyulási lehetőségei csökkennek ilyenkor, hanem a fertőzés által rendkívüli módon veszélyeztetve van a többi családtag egészsége is. A kórházaknak juttatott eddigi átalányöszszeg semmiképpen nem elegendő a községekben az egész év alatt felmerülő kórházi kezelést igénybe vevő betegek ellátási költségeinek fedezésére. Ebből következik egyrészt az, hogy a falvak kórházi ellátása — amint már említettem — igen tökéletlen, másrészt pedig az, hogy amikor rengeteg beteget kellene elhelyezni, a vidéki kórházak ágyai csak kis részben vannak betegekel ellátva. Mindaddig, amíg ez a helyzet fennáll, természetesen kétes eredményű ez a törekvés is, amely a betegségek megelőzését i 9. ülése 19B7 mái'as 25-én, kedden. tűzte ki céljául, ha már a bekövetkezett betegségek gyógyítására ennyire tökéletlen és minden tekintetben a mai falusi gazdasági helyzet függvénye, (líácz Kálmán: Ügy van! Ez szociális' kérdés!) Tökéletes betegségmegelőzés csak olyan területen érheti el célját, ahol a betegek tökéletesen el vannak látva, mert különösen a népbetegségek elleni küzdelem, így a tuberkulózis ós a venereás betegségek elleni harc együtt halad a betegségek gyógyításával; azaz a fertőző betegeknek szanatóriumokban, kórházakban való elkülönítésével. Amikor régien azt mondották, hogy Magyarországon a közegészségügy egyenlő a kórházi ápolás ügyével, akkor az volt a kívánság, hogy a mezőgazdasági népesség részére elegendő kórházi ágy legyen biztosítva. Ma már a helyzet megfordított» mert ma már kórházi ágyak elegendő számban vannak, sőt azok egy része üresen is áll, miután nincs, aki a kórházi ápolási díjakat fedezze. Ugyanez áll a falusi tuberkulózis kérdésének megoldására is^ Ma, amikor úgy tudom, hogy a belügyi kormány a tuberkulózis elleni védekezést új alapokra kívánja fektetni, fel kívánom hívni a belügyminiszter úr figyelmét arra, hogy a tuberkulózis elleni preventív intézkedések és az intézmények működése mindaddig nem érhetik el céljukat, amíg a fertőző és kórházi, vagy szanatóriumi ápolást igénylő súlyos tüdőbetegeket nem emeljük ki családjaikból. Mert akármilyen kitűnően működik is egy tüdőbeteggondozó intézet, bármilyen nagy mértékben derítheti is fel a reá bízott néprétegekben elterjedt kóros fertőző gócokat, ha azoknak a betegeknek,, akik súlyos fertőző voltuknál kórházi elkülönítést és, ápolást igényelnek, azt nem biztosítjuk, az egész működés akkor légüres térbe kerülhet és csak félig szolgálja a jobb egészségügyi viszonyokra törekvő nemzetmentő munkát. Nézetem szerint a diszpanzer-munka rendszeresítését és a kórházi elhelyezés kérdését csak együtt lehet megoldani. Az említett 200.000 pengőt, amelyet a belügyi kormány ennek a célnak megközelítésére kíván felhasználni, nem tartom elegendőnek,, azonban mégis egy lépés ez, abban az irányban, hogy a súlyos, kirívó esetek megoldást nyerjenek. Szükségesnek vélek néhány szót szólni a falusi betegellátással kapcsolatban & falusi orvosok kérdéséről. A falu egészségügyi problémái rendkívül széleskörű követelményeket állítanak fel a falusi orvossal szemben. Az az érzésem, hogy feltétlenül meg kell találnunk a módot arra, hogy egy olyan orvostípust fejlesszünk ki, amely a falusi egészségügy ellátátára teljes mértékben adaptálódik. A preventív intézkedéseken kívül a betegellátás ténykedésében a falusi orvosnak szerintem teljes mértékben tisztában kell lennie az orvostudomány négy nagy ágazatával. Ezek a csecseesemő- és gyermekgyógyászat, a szülészet és nőgyógyászat, a belgyógyászat és a kisebb esetek ellátását szolgáló sebészet. Szinte elkerülhetetlennek látom, hogy a falusi egészségügyi kívánalmaknak megfelelő egy ilyenfajta szakképesítést megvalósítsunk. A képesítésről szólva, nem tartom, helyesnek a túlzott szakképesítést, mert ez részben egyirányúvá teszi az orvos tudását és igen sokszor arra szorítj illető ovost, hogy a szakképesítésen kívül az orvostudomány más ágazataival kevésbbé foglalkozzék, ^ami kétségtelenül a gyógyítás tökéletességének rová-