Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-219

Az országgyűlés képviselőházának 219. ülése 1937 május 25-én, kedden. helytelenül felfogott racionalizálási, takarékossági elgondolás szült olyan eredményeket is, amelyek megbénítják a közigazgatás zavartalan menetét. Ilyen például a községi alkalmazottak létszámában keresztülvitt létszámcsökkentés. Eltekintve attól, hogy nem takarékosság az, amely az egyik oldalon olyan kiadásokat csökkent, amelyeik a másik oldalon helyrehozhatatlan károkat okoznak, az állami költségvetésen számszerűen sem javít, de nem javított, — ezt határozottsággal lehet állítani — abban a mértékben nem -javított az adófizető polgárok adófizetőképességének fenntartásán sem, amit az elgondoltatott, illetőleg hogy ha javított, akkor — ha ez volt a célja az államnak — ez egy helytelenül felfogott cél, mert az állam Önző céljainak szolgálatára feláldozta és feláldozza az adózók egyéni érdekeit. Amit ugyanis megóvni remélt az állam az adózók teherviselőképességénél, annál többet ártott az adózónak, amikor ügyének zavartalan ellátásától fosztotta meg. Ha imár most ezt a kérdést nem ebből a nézőszögből vizsgálom,, hanem nézem a községháza, a jegyzői kar szempontjából, akkor azt látom, — hiszen^ az előbbi szónokok mind ugyanennek a véleménynek adtak kifejezést — hogy már nemcsak sürgős megoldásra vár, hanem ezen segíteni ma már felebaráti és emberséges kötelesség a községi tisztviselővel szemben. A községháza, a községi iroda ma csőd előtt áll. (Ügy van! jobbfelől.) Méltóztassék egyszer már végre tudomásul venni, hogy a jegyzői kar minden erejének felhasználásával,, éjszakába beledolgozó, egészségét, idegeit feláldozó munkával sem képes a reá zúduló munkhalmaznak eleget tenni. A szerencsétlenül keresztülvitt létszámcsökkentés óta hihetetlenül megdagadt a jegyző munkája, az már a regi létszámmal sem volna elvégezhető, hogy volna tehát elvégezhető csökkentett létszámmal. Eendbírság rendbírságot, fegyelmi fegyelmit követ, az a szegény jegyző fizetésének egyrészét a gyermekétől vonja meg, a gyermekét haza keíl hívnia az iskolából,, mert jövedelmének egy részét rendbírságokra kénytelen fizetni. Zúgó fejjel, megfeszített idegekkel, lelkében felgyülemlett és visszafojtott keserűséggel rója a betűket (Ügy van! Ügy van! jobfelől.) és megrezzen, ha nyílik az iroda ajtaja, megrezzen ha egy fél jön. Pedig mintha az a jegyző azért is volna, hogy elintézze a felek ügyes-bajos dolgait. Márpedig mentől nagyobb a nyomorúság, annál többször nyomják le azt ,a kilincset, annál többször nyílik az az ajtó és a tőle ^eként elvett időt kénytelen az a jegyző az éjszakával pótolni, éjfélig kénytelen dolgozni, de éjfélig sem tudja elvégezni azt a munkát, ami reá hárul. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Pedig az államhatalom, a társadalom, a nemzet még mást is vár a jegyzőtől. Azt várja, hogy legyen hűséges őre a nemzeti gondolatnak, vigyázzon a falujára, hogy a nemzetfelforgató eszmékkel szemben mindig egész alakot mutasson. Legyen a népnek vezére, gazdasági és erkölcsi életében irányítój kultúrának, a haladásnak fáklyavivője. De mikor? Éjfél után? Akkor,, amikorra már elvégezték a nemeztrontó demagógok a munkájukat a faluban és nyugalomra tértek? Akkor, amikor már az egész község nyugalomra tért és amely idő mégis csak szükséges annak a szegény jegyzőnek is ahhoz, hogy másnap a robotember egyik rugója ki ne essék? Igen t. Ház! Ma már elodázhatatlan a községi irodák munkaerejének létszámemelése, elodázhatatlan nemcsak azért, mert igen fontos állami és helyi érdekek követelik meg, hanem elodázhatatlan azért is, mert ezt ma már a község lakossága is igazán és komolyan követeli. Nagyon csodálkozom azon, hogy tanult ifjúságunk elhelyezési problémájánál még senki sem vette észre ezt a területet, ahol egyszerre 2000 fiatal tanult diplomás egyén volna elhelyezhető, a nélkül, hogy ez az állam költségvetését megzavarná. Ez az államkincstárnak egy fityingjébe se kerülne, hiszen ezt maguk a községek kérik és maguk a községek is fizetik. Ezzel szemben azután azt a titkot hozzák fel, hogy hiszen a községek nagy része államilag segélyezett. Hát igen, államilag segélyezett, de az államnak is nagy érdeke az, hogy 2000 tanult emberrel tűzdeljük meg a községeket, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) hogy egy-egy olyan emberrel több legyen a községben, aki ott a nemzeti gondolatnak őre, egy-egy emberrel több legjen ott, aki nevel, tanít és vigyáz, hogy a demagógia el ne végezhesse a maga szörnyű munkaját. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) De más szempontból, ifjúságunk elhelyezése szempontjából is nagyon fontos, hogy ifjúságunk ne tömörüljön mind a városba, hanem menjen ki az egészséges levegőjű, erkölcsös falura. T. Ház! A falu érdeke, a nemzet érdeke és a jövő nemzet nevelésének érdeke az, hogy a község, a falusi lakosság bizalommal legyen vezetői: a tanító, a pap és a jegyző iránt. Pedig mind a három vezetővel szemben állanak fenn olyan gátló akadályok, amelyek ezt a bizalmat nem engedik kifejlődni. Nincs időm hozzá, hogy a pap, *<a tanító

1 iránt megnyilvánuló ezeket a gátló akadályokat itt felsorakoztassam, talán csak per tangentem említem a párbér középkori dotációs rendszerét, ami bizony nem alkalmas arra, hogy a falusi nép bizalmát növelje a pappal és tanítóval szemben, (Ügy van! Ügy van!) ellenben csak a jegyzőről akarok még néhány szót szólni. Amint már többen is elmondották, amikor a falu édesapjának kellene lennie a jegyzőnek, akkor a helyzet az

u hogy délelőtt tényleg a falu tanácsadója, délután azonban kihúzza a felek feje alól a párnát. Nem kívánja a magyar jegyzői kar azt, hogy az adókivetésből, az adók kimunkálásának teendőiből kihagyassék, sőt ellenkezőleg, ezt követeli a maga számára, mert ő az, aki mindenkit ismer a faluban, ő az, aki belát a portákra, ő az, aki meg tudja védeni az államkincstár érdekeit, de ugyanakkor igazságos és méltányos tud lenni az adózó polgárokkal szemben. Ö nem akar mást, mint csak azt, hogy az adóvégrehajtási kötelességek vétessenek el tőle, hogy 100 százalékban teljesíthesse azt a nemes hivatását, amelyet neki tulajdonképpen a történelem jelölt ki. Itt ismét csak arra hivatkozom, amit előbb is mondottam, hogy ez is olyan terület, ahol ismét az ifjúság egy része lenne elhelyezhető. Ez sem kerülne a kincstárnak semmibe, mert hiszen a végrehajtási költségek bőven fedezik az adóvégrehajtók dotációját. A községi törvény a múlt évben elérkezett 50 éves, tehát félszázados jubileumához. (Meizler Károly közbeszól.) Nem ünnepelte, ellenkezőleg, szégyelte magát, hogy még olyan naiv gyermek maradt, szégyelte magát, hogy gondozó apa nélkül öregedett meg. Belügyminiszterek jöttek, belügyminiszterek mentek, mindegyiknek programmjában benne volt a községi