Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-219

Az országgyűlés képviselőházának 219. folytatják, mégpedig bizonyos eredménnyel, de őszintén be kell vallanom, hogy a rendelkezésre álló összegek még távolról sem elegendők. A különböző tüdőbeteg szanatóriumokban, tüdőbeteg kórházakban, kórházi osztályokban és a gyermekek számára felállított, prevenciót szolgáló intézetekben nálunk összesen 6882 ágy van, ebből 2400 Budapesten és közvetlen környékén, a többi pedig a vidéken. Tüdőgondozó intézetünk összesen 78 van, ebből 10 van a fővárosban, a többi 68 a vidéken. Mintaszerűnek kell mondanom azokat az intézményeket, amelyeket a főváros létesített a tüdővész leküzdése érdekében, sajnos, azonban még ezt a megállapításomat is korrigálni kell annyiban, hogy ezek az intézmények tényleg teljesen megfelelnének a céljuknak akkor, hogyha ezeket csakis a főváros lakossága venné igénybe; a tényleges helyzet azonban . az, hogy az ágyaknak egy igen tekintélyes részét vidéki betegek foglalják el. A második kérdés az, hogy miféle anyagi eszközökre tudunk mi támaszkodni. A főváros — ha jól tudom — 420.000 pengőt állított be ezeknek az intézményeinek fenntartására. A belügyminisztérium költségvetésében 202.000 pengő szerepel a tüdővész elleni küzdelem céljaira. Ebből a 202.000 pengőből fedezik a központi igazgatás költségeit, a propagandát és a vidéki tüdőbeteg-intézeteknek nyújtandó államsegélyt. Ezeket az utóbbiakat azonban különböző közületek, autonómiák, vármegyéik, községek és egyesületek tartják fenn. Errenézve pontos adataink nincsenek, azt hiszem azonban, nem járok távol a valóságtól, ha körülbelül 220.000 pengőre teszem azt az összeget, amely különböző forrásokból ezeknek az intézeteknek fenntartására összegyűl. Ha már most mindezt összegezzük, akkor az összes tüdőbeteggondozó intézeteknek a fenntartási költségei körülbelül 850.000 P.-t tesznek ki. Ebből egyedül a teljesen mintaszerű budapesti 10 intézetnek a fenntartására 400.000 pengő fordíttatik. A kiadásoknak sokkal tetemesebb részét az ápoltatási költségek teszik ki. Amint már említettem, összesen 6882 ágy van, sajnos azonban, ezeknek az ágyaknak 15%-a, vagyis kereken 1000 ágy nincsen kihasználva, egyszerűen azért, mert nincs senki, aki a megfelelő ápoltatási költséget fizetni tudná. Marad tehát összesen 5900 ágy; ennek a fenntartási költségét szintén a legkülönbözőbb forrásokból kell fedezni, mégpedig az állam, a Mabi., az Oti., az Otba,, vagyis az Országos Tisztviselő Betegápolási Alap, azután törvényhatóságok, megyék, községek vise

1 lik. Pontos statisztikai adat e tekintetben szintén nem áll rendelkezésre, azt hiszem azonban, hogy helyes úton járok, ha körülbelül 8-5 millió pengőre becsülöm azt az összeget, amennyibe ezeknek az ágyaknak a fenntartása kerül. Ha ehhez hozzávesszük még az előbb már említett összeget, amely a tüdőbeteggondozó intézetek, vagyis a diszpanzerek fenntartására szolgál, akkor körülbelül 9*5 millió pengőre taksálhatjuk azt az összeget, amelyet Magyarország a tüdővész elleni küzdelemre évenkint fordít. Mármost, hogy statisztikai adataimat kiegészítsem, megemlítem még, hogy 1935-ben 179 háztartási alkalmazott halt meg tüdővészben s jelenleg legalább 600-ra tehető a nyílt gümőkór

: ban szenvedő és szolgálatban lévő háztartási alkalmazottak száma, akik állandóan veszélyeztetik munkaadóik családjának egészségét. (Ügy ' ülése 1937 május 25-én, kedden. 595 van! Ügy van! a jobboldalon.) Talán még elszomorítóbb az az adat, amelyről Vitéz Árpád t. képviselőtársam is megemlékezett, hogy 1935ben 36 tanító és tanítónő halt meg tuberkulózisban, akik köizül nem egy halála előtt még egykét héttel is tanított. Mármost az a kérdés, hogy mit kellene tennünk, hogy hatásosabbá tegyük a küzdelmet a tüdővész ellen. Nálunk kötelező biztosításról, sajnos, nem igen lehet beszélni,'így tehát ismét csak az állam segítő kezére kell számítanunk, de természetesen appellálnunk kell a társadalom lelkiismeretére és a tehetősebbeknek fokozottabb áldozatkészségére is. Égető szükség volna újabb preventóriumok létesítésére, mert hiszen a leghatásosabb küzdelem a betegség ellen éppen a betegség megelőzése. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) Ki kellene továbbá bővíteni tübőbeteggondozó intézeteink (hálózatát és gondoskodni kellene olyan iisolatóriumok létesítéséről* ahol a legsúlyosabb betegeket el tudjulk helyezni és így ki tudjulk őket vonni családjuk köréből. (Ügy van! jobbfelől.) Végül elő kellene teremteni azt az összeget, amely a meglevő, de üresen álló ezer ágy benépesítésére volna szükséges és ha ez (miiind megvan, de csalkis akkor, beszélhetünk újabb ágyakról, újabb szanatóriumok és tüdőbeteglkórházak létesítéséről. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Igen t. Képviselőház! Itt említem meg, hogy a tbc. elleni küzdelemnek egyik fontos ága a gyermekvédelem, nevezetesen az óvodák és napközi otthonok lkérdlése. Ezeknek fontosságát egyik költségvetési felszólalásában a miniszterelnök úr is megemlítette. Erre a célra a jelenlegi költségvetésbe meglehetősen nagy összeg van bleláUítva, ez az összeg azonban legfeljebb arra elegendő, hogy a meglévő intézményeket valamilképen fenntartsuk, újabb létesítményekről evvel az összeggel egyáltalában nem lehet beszélni, már pedig a legszegényebb vidékek vannalkí legimikább rászorulva hogy ott napközi otthonokat létesítsenek és éppen ezeken a legszegényebb vidékeken sem a községtől, sem a társadalomtól komoly anyagi áldozatokat ezen a téren nem remélhetünk. Éppen itt volna tehát a legnagyobb Siziülklség arra, hoigy az állalmi igenis a költségek oroszlánrészét viselje. A belügyminiszter úr, imég mielőtt jelenlegi magas pozícióját elfoglalta, sokoldalú tevékenysége mellett arra is talált időt, (hogy egyik tüdőbefceggondözó intézetünket élénk érdeklődésével kitüntesse. A belügyminiszter úr és munkatársai iis nemcsak szakértő, hanem megértő, sőt ami ennél sokkal több, alkotó emberek. {Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középem) Nem rajtuk múlik tehát, hogy ezt a kérdést idehoztam az igen t. Ház elé. Teljesen tisztában vagyok az ország nehéz gazdasági helyzetével, amely az állami közigazgatás minden ágazatában takarékosságot követel, •. de mégis kénytelen vagyok az igen t. kormányt arra kérni, hogy az általam említett célokra a jövőben, ha csak fokozatosan is, jelentékenyen nagyobb Összeget állítson be, mert hiszen az állami eszközök megnövelésével meg lehet növelni, fel lehet fokozni az autonómiáktól és egyéb közületektől befolyó segélynyújtásokat is és akkor meg tudunk teremteni egy ideális munkaközösséget, amelynek segítségével remélhetőleg meg tudjuk közelíteni azokat az eredményeket, amelyeket Mussolini vasakarata már elért, 83*