Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-219

592 Az országgyűlés képviselőházának l nem maradhat meg a bürokratikus keretek mellett, hiszen a XVIII. század közepe óta egy hatalmas nagy átalakulása folyik, mindenek előtt előtérbe lépnek a nagy néptömegeknek öntudatra ébredésével kapcsolatban a szociális kívánságok, és követelések. Az államhatalom •sokáig nem vett róluk tudomást, lassacskán azonban úgy alakult az idők folyása, hogy követelő parancsszavuk elől az államhatalom sem zárkózhatik el. A Párizs körüli békék Európának új politikai térképét rajzolták me;?, Európa államainak, népeinek sorsáról döntöttek, róluk — nélkülük. Nagyon kellemetlen emlékek fűződnek ezekhez a párizskörüli békékhez, területi, jogi, katonai, hajózási, léghajózási, jóvátételi és egyéb intézkedései valóban megérdemlik azt a szót, amelyet Mussolini maga mondott róluk, hogy koporsók és kripták, amelyekbe kultúrára termett és érdeinesmultú nemzeteket akartak mindörökre eltemetni. Egy azonban bizonyos, a párizskörüli békéknek van egy intézkedésük, egy pontjuk, amellyel szemben még a legyőzött hatalmak; országok és nemzetek sem maradhatnak közömbösek és amelynek intézkedései, értem szociálpolitikai vonatkozásait, a munkának védelmét és azt, hogy mindezeket nemzetközi ellenőrzés alá helyezte, valósággal új kultúra áramlatát jelentik minden nemzet felé. Én a párizskörüli békék után alakult munkavédelmi intézkedéseket valósággal a szociális béke legfőbb biztosítékának tekintem. Maga az államhatalom is lassacskán átvette ezeket és ráeszmélt arra, hogy az államhatalomnak nem az a feladata, hogy öncélúnak tekintse magát. Az államhatalom öncélúságán túl kell magunkat tennünk, a társadalom sokkal fontosabb, a társadalom békéje, nyugalma, egyéneinek és családjainak jóléte az az erő, amelyen egyedül pihenhet és nyugodhat maga az államhatalom is. Az egyének és a családok jóléte adja a társadalom békéjét, ez képezi az államhatalom erősségét is. Úgyszólván minden modern állam akarva, nem akarva kénytelen volt lassacskán a régi bürokratikus államforma helyett áttérni arra az irányzatra, amelyet a szociális állam neve alatt ismerünk. T. Ház! Amikor a szociális államról gondolkodom, keresem ennek nyomait a mi magyar állami költségvetésünkben is. Fokról-fokra, évről-évre mindig többet találok benne és én azt hiszem, hogy amikor a magyar állam éppen egy sorsdöntő nagy törvény benyújtása előtt áll, ha ezeket a szociális feladatokat komolyan veszi, lelkiismeretesen végrehajtja, a milliók békéjét ezzel megteremti, akkor a választójog benyújtása és az az új helyzet, amely ezzel előáll, nem fog sötétbe való ugrást jelenteni. A szociális feladatoknak magna chartája kétségtelenül mindazoknak az intézkedéseknek törvénybeiktatásán kívül, melyeket a genfi nemzetközi munkaügyi hivatal után minden egyes állam fokról-fokra az ő Corpus Jurisába, az 1891-ben kihirdetett pápai eneiklika, a Rerum Novarum. Bizonyos, hogy azok az eszmék, amelyek a Herum Novarumban foglaltatnak, egyúttal azok az irányeszmék is, amelyek szerint az államnak a maga szociális feladatait meg kell oldania és amelyekkel meg is tudja oldani. Magyarországon is termékenyítőleg hatnak ezek az eszmék a törvényhozásra. Ezt látjuk abból is, hogy a legutóbb^ 15 esztendőben a magyar képviselőház az egyik szociális törvényt a másik után alkotta. . Azt lehet mondani, hogy talán nem elég 9. ülése 1937 május 25-én, kedden. ritmikusan, nem elég gyorsan, de egy bizonyos, hogy t. i. azok a szegény néprétegek, amelyek eddig úgyszólván teljesen elhanyagoltan, árván és mostohán éltek, ma mind jobban és jobban érzik az államhatalom gondoskodását. Az államhatalom belátja azt, hogy az ő legnemesebb hivatása a panaszok meghallgatása, a könnyek letörlése és milliók jólétének emelése. Nagy, szociális állami intézményünk épületének oromfalán az a négy méter magas emlékmű, amelyen Hungária Istenasszony alatt a munkaadó és munkavállaló egymással kezet fognak, gyönyörű szimbólum, amelynek tanítása szerint kell az államhatalomnak a jövőben is igazodnia. Hiszem is azt, hogy valahányszor a kormány ilyenirányú és ilyen eszmekörben mozgó törvényjavaslatokkal jön ide a Ház elé, nem lesz a Házban egyetlen egy párt sem, amely ezeket a törvényjavaslatokat a legnagyobb szeretettel és a legnagyobb melegséggel fel ne karolná és meg ne szavazná. (Helyeslés.) Hiszen azokat a szociális törvényjavaslatokat, amelyeket a legutóbbi 10 esztendőben — akár a mezőgazdasági proletariátus sarsának, akár az ipari munkásság sorsának jobbrafordítása érdekében hozott ide a kormány. — valamenynyien a legmelegebb szeretettel fogadtuk, örömmel meg is szavaztuk és legfeljebb azon sopánkodtunk, hogy ezeknek a törvényeknek az életben megnyilvánuló jótékony hatását a milliók még nem igen érzik. Amikor tegnap az előadó úr az állam szociális feladatairól beszélt, és amikor előttem felszólalt képviselőtársaimat hallgattam, az volt az érzésem, hogy tulajdonképpen mind, akik a belügyi tárcához hozzászólunk, szintén ebben az eszmekörben mozgunk — még azok is, akik talán kissé hevesebb ellenzéki hangot ütnek meg^ — hiszen például Soltész és Vitéz képviselőtársam is ilyen szellemben beszélt. Meg vagyok róla győződve, hogy az utánam felszólalók is erről fognak beszélni és ebből a szempontból fogják elsősorban bírálni a belügyi tárca költségvetését. Annál is inkább szükség van erre, hiszen most már elodázhatatlan — nem is kételkedünk benne, hogy feltétlenül be is fog következni — az általános titkos választójog benyújtása. Ha pedig az általános titkos választójogi törvény készületlenül találná a magyar nemzetet, ebből katasztrófák származhatnának. Egy azonban bizonyos, hogy t. i. a legnehezebb bel-^ és külpolitikai helyzetben kerül ez a törvényjavaslat, — mert ismétlem, hisszük, hogy idekerül — a Ház elé. Nehéz kül- és belpolitikai helyzetben kerül ide ez a törvényjavaslat, hiszen látjuk, hogy az országban a iszociális nyomorúság miatt nagy nyugtalanság van, látjuk,, hogy az ország egységében repedések, hasadások: vannak. Alkotmányunk alapvető nagy kérdésében is meghasonlottak vagyunk. Az ellentétek az országban talán már nem annyira élesek, ebben a tekintetben, de 2—3 évvel ezelőtt még rendkívül nagy ellentétek választották el alkotmányjogi kérdésekben az ország lakosait egymástól. Szabadkirályválasztók és jogfolytonosság alapján állók szinte úgy álltunk egymással szemben, mint elkeseredett és meghasonlott testvérek és igen fájdalmas emlékek elevenedtek meg bennülik, ha arra gondolunk, hogy felelőtlen huligánok szinte úgy bántak velünk,, mint törvényen kívüliekkel, az államhatalomnak szinte azt mondhatnám jóindulatú asszisztenciája mellett. Reméljük és hisszük, hogy ezek a kellemetlen reminiszcen-