Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-218

Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 1937 május 24-én, hétfőn. 565 javaslat. (Felkiáltások a szélsőbáloldalon: A nyári szünet előtt?) Remélem, nem méltóztatnak megobstruálni. Meggyőződésem az, hogy azt az áldozatot, amelyet ez a törvényjavaslat, illetőleg ez a törvény majd a kereskedelemre, az alkalmazottak érdekében hozni fog, a magyar kereskedelemnek vállalnia kell, mert ez olyan szociális követelmény, amelytől elzárkózni ma már nem szabad. (Rupert Rezső: Olyan helyzetbe is kell hozni. — Vázsonyi János: És a kereskedelmi utazók?) A belkereskedelem problémáiról szólva, •méltóztassék megengedni, hogy már csak két kérdést említsek meg. Az egyik a kereskedelemnek képesítésihez kötése. Bár a vita. során csak érintették a kérdést, de a napi polémiákban, a napilapok gazdasági rovataiban már többször talált diszkusszióra. Méltóztassék megengedni, hogy ebben a kérdésben végleges álláspontot még ne foglalják el, hiszen a múltban világosan kifejezésre juttattam, hogy a kereskedelmét és engem is foglalkoztat ez a probléma, ennek a problémának megoldásához azonban nem szándékozom addig hozzányúlni, amíg a kereskedelmi érdekképviseletek véleményével tisztában nem vagyok. Sok momentumot látok, amely ennek a kérdésnek megoldása érdekében jelentkezik, de látok bizonyos nehézségeket is, amelyek a megoldást megnehezítik. (Bródy Ernő: Deák Ferenc száz évvel ezelőtt ellenezte! — Fábián Béla: Rockefellernek volt valami képesítése? — Zaj. — Elnök csenget.) Egy baj van azonban és itt szeretnék egy másik kérdésről nyilatkozni. Egész őszintén meg kell mondanom, hogy amikor valamely a kereskedelmet érintő kérdés tárgyalásáról van szó, akkor, sajnos, egy rendkívül szétágazó kereskedelmi érdekképviseleti rendszerrel találom szemben magamat, ami kétségkívül hátrányos befolyással van a minisztériummal való közvetlen • kapcsolatra és a kérdésekben való tisztánlátásra. Anélkül, hogy kormányhatalmi beavatkozásra gondolnék, csak, felhívom a kereskedelmi érdekképviseleteket, igyekezzenek az érdekképviseleti kérdésben valahogy közös nevezőre jutni, (Bródy Ernő: Ez helyes!) s lehetőleg minden hiúsági kérdés félretolásával odahatni, hogy a magyar kereskedelemnek végre egységes és a legkomolyabb kereskedelmi tényezők vezetése alatt álló érdekképviselete álljon a kormányzat .mellett a fontos kérdések tárgyalásánál. Ezzel, azt hiszem, nagyjából kimerítettem a belkereskedelem problémáit. (Rupert Rezső: Az utazók!) Most méltóztassék megengedni, hogy áttérjek a külkereskedelem kérdéseire. A belkereskedelem, legalább is kormányzati és törvényhozási szempontból, mint méltóztatik látni, nem jelent túlságosan nagy terhet a kormányzatra, hiszen a kereskedelemnek éltető eleme a szabadság és a szabadságnak itt-ott jelentkező, mondjuk, megszorítása, mint említettem, rendszerint szükségszerűségből és kényszerűségből adódik. Annál nagyobb feladatot és majdnem napi feladatot jelent a kormányzatra a külkereskedelem lebonyolítása. Itt a magyar árupiac megszerzésének gondja az első, a második pedig az, hogy ezeken a piacokon áruinkat olyan áron értékesítsük, amely biztosítja a magyar termelési ágak rentabilitását. Ezen a téren természetesen nagyon tanácsos túlzásoktól óvakodni, mert hiszen kétségtelen, hogy nem lenne előnyös, ha az árszínvonal olyan magasra emelkednék, amilyen az egyes nagy ipari államokban érvényesülő KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XIII. árszínvonal, mert kétségtelen, hogy a kereskedelempolitikának bármely megváltoztatása súlyos visszahatással volna a magyar termelésre is. Itt, mint méltóztatik tudni, a kormány egy Tendkívüli és állandó '.figyelmet igénylő feladattal áll szemben. 1931-ben,, amikor a világválság Európára és általában az egész világra rázúdult, tulajdonképpen Közép-Európa agrárjellegű országai kerültek a legnehezebb helyzetbe. A nemzetközi piacon bekövetkezett áresések és addigi piacaink elzárkózása élezték ki a mi gazdasági helyzetünket és ennek következményeként alakult ki a kereskedelempolitikának az a két fontos — mondjuk — problémaköre, hogy egyrészt agrárcikkeink feleslegét megfelelő értékesítése, másrészt pedig a hazai termeléshez szükséges nyersanyagok beszerzése a feladatunk. Ezzel a két feladattal — meg kell őszintén mondanom — meglehetős eredménnyel birkózott meg a mi kereskedelmi politikánk, természetesen mindig szem előtt tartva azonkívül a Nemzeti Banknak a devizapolitikához fűződő érdekeit is. Mezőgazdasági cikkeink értékesítése, — mint méltóztatnak tudni — túlnyomó részben a római paktum keretében történt, amelynek alapján a most folyó tárgyalások során a jövő évre is megállapodásokat kötöttünk partnereinkkel. A római paktumban tömörült államok, — tehát Olaszország és Ausztria — azonban nem voltak képesek teljes mértékben felvenni mezőgazdasági feleslegeinket, ezért súlyos gondja volt a kormánynak az, hogy az ezek által az államok által fel nem vett feleslegeink új piacokon találjanak elhelyezést. Ez a törekvésünk többé-kevésbé sikerült éspedig úgy, hogy — mint méltóztatnak tudni — 1936ban az előző évi 451 millió pengővel szemben kivitelünk 506 millió pengőre, külkereskedelmi mérlegünk aktivitása pedig az előző évi 49 millióval szemben 73 millió pengőre emelkedett. (Rupert Rezső: Igen, de a differenciát a magyar dolgozó közönség fizeti meg a prémiumokban!) Mezőgazdasági kivitelünk érdekében meghoztunk minden elviselhető áldozatot és sokszor éppen a behozatali forgalom — mert az előbb említett forgalom kiviteli forgalmunk volt — adatainak emelkedéséből láthatólag a külföldi készáruimportot is nagyobb mértékben engedtük be az országba. Hogy ipari termelésünk e között a két malomkő között, egyrészt a külföldi készáruk versenye, másrészt pedig a nyersanyaghiány között fel ne őrlődjék, tulajdonképpen ez volt^ az egyik legfontosabb probléma, különösen azóta, amióta az abesszin háborúval kapcsolatban,. — mint mélfóztatnak tudni — a nyersanyagok árai világszerte hihetetlen magasságba emelkedtek. A nyersanyagok beszerzése volt az a probléma, amelyet — sajnos, őszintén meg kell vallanunk — mezőgazdasági kivitelünkkel teljes mértékben megoldani nem tudtunk. így domborodott ki mindinkább az ipari kivitel jelentősége, egyrészt azért, mert az ipari cikkek kivitelének akciórádiusa lényegesen nagyobb^ mint a mezőgazdasági cikkeké, másrészt pedig azért, mert az iparcikkekkel volt módunkban olyan piacokat felkeresni, amely piacokon nemes deviza formájában szabad rendelkezésünkre maradt az áruk ellenértéke. Elsősorban törekvésünk volt azután az, hogy külföldi nemesdevíza-szükségletünket a hazai nyersanyagok fokozottabb felhasználásával és az ipari feldolgozásba való fokozottabb 79