Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-218
5S2 Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 1937 május 24.-én, hétfőn. vitéz Mískolczy Hugó jegyző: Takács Ferenci Takács Ferenc: T. Képviselőház! A magyar vasutak állapota, szerintem, rendkívül elhanyagolt. Az államvasutak kocsiparkiának legalább is egy része teljesen idejét multa és Olyan állapotban van, hogy nem bírja el a kritikát. Egyes, különösen alárendeltebb helyiérdekű vonalakon a kocsik ezenkívül még tisztátalanok is. Elismerem, hogy éppen azért, mert rendkívül régiek már ezek a kocsik, nem is tudják őket megfelelően tisztán tartatni. Mindenesetre gondoskodni kellene arról, hogy a magyar államvasutak kicserélne a régi rozoga kocsikat, kivonja a forgalomból és főleg gondoskodni kellene az utazóközönség érdekében arról, hogy ezek a kocsik állandóan tisztán legyenek tartva. Különösen tűrhetetlenek az állapotok egyes vonalakon a III. osztályú kocsikban, ahol a szegényebb sorsú emberek utaznak, akiknek azonban éppen úgy szükségük volna a tiszta- megfelelő környezetre, meg is fizetik az árát, mert hiszen a viteldíjak meglehetősen magasak. (Az elnöki széket Kornis Gyula foglalja el.) En tehát felhívom a miniszter úr figyelmét erre a körülményire. Fontos volna az is, hogy a szállítási tarifát leszállítsák, amely túlságosan magas azért is, mert a mezőgazdaságnak nyújtott kedvezményeket helyhez kötötték és így egyes vidékek ezekből a kedvezményekből kimaradtak. A mezőgazdaságnak az az érdeke, — és itt támaszkodhatom az Országos Mezőgazdasági Kamara jelentésére — hogy ne ilyen helyhez, egyes városokihoz vagy községekhez szabott kedvezmények legyenek, hanem a mezőgazdaság különösen egyes termelési ágaknál általános egységes tarifa szerint jusson kedvezményekhez. A magyar államvasutaknál az állomások kérdését is szóvá kell tennem, amelyek egyes vidékeken különösképpen elhanyagolt állapotban vannak. Én az Alföld viszonyait ismerem elsősorban es így ezekről beszélhetek. Ott egyes állomásépületek olyan állapotban vannak, hogy az ember bizony félve megy be az épületekbe. De ezeket az épületeket egyáltalában ne,m is lehet tisztán tartani, olyan régiek az ajtók, ablakok, hogy azoknak tisztántartása, lemosása lehetetlen. Az alkalmazottak hiába is r igyekeznének s a főnökök is hiába igyekeznének az épületek tisztántartására, mert ez lehetetlen. Arra volna szükség, hogy ezeket az állomásépületeket generálisan átjavítsák, a régi ajtókat és ablakokat kicseréljék, újakkal pótolják. Egyes vidékeken szükség voir«, új áJ 7r )-^£c;ok'építésére. Hódmezővásárhelynek, városomnak- ennek a 60.000 lakosú nagy mezőgazdasági városnak olyan az állomása, hogy az szégyenteljes, egyáltalában nem méltó sem a városhoz, sem pedig az országhoz és egyáltalában nem méltó a magyar államvasutakhoz sem. Évtizedeken keresztül semmiféle változás sem történik és most már arra sem lehet számítani, hogy a miniszter urak meglátják ezeket az állomásokat, hiszen autón érkeznek a városba és elkerülik az állomás környékét, mint ahogy azt minden jóízlésű ember el is kerüli, mert olvan állapotban van ez az állomás, — hangsúlyozom — hogy oda nem is szívesen teszi be a lábát senki. De nemcsak a hódmezővásárhelyi állomás ilyen, hanem' a békéscsabai-szegedi vonalon végig ez a helyzet, egyedül Békéscsaba a kivétel, ahol talán túl pompás állomást is építettek a többi állomások rovására. De ha akár a budapest—békéscsabai vonalon nézzük meg az állomásokat, azok mind rendkívül elhanyagolt állapotban vannak. A magyar államvasutaknak szerintem igenis kötelessége volna, hogy ha új állomást nem is tud építeni, legalább alapos javítást kellene végeznie ezeken az állomásokon és kívánatos volna, ha időközönkint külsejét is rendbehozná és megtisztítaná ezeknek az állomásoknak. A másik kérdés, amellyel foglalkozni akarok, az utak dolga. A magyar Alföldön azt tapasztaljuk, hogy ú\gy az állami, mint a községi utak rendkívül elhanyagolt állapotban vannak. A törvényhatósági utaknál az Alföldön ez az elhanyagolt állapot még bizonyos mértékig talán érthető és magyarázható, hiszen végeredményben különösképpen a magyar Alföldöt sújtották az utóbbi évek aszálykárai és az a mezőgazdasági válság, amely végigszántott Magyarországon, talán elsősorban és különösképpen az Alföld bizonyos részét sújtotta. így azután, ha a törvényhatóságok és vármegyék talán nem voltak abban a helyzetben, hogy útjaikat megfelelően karbantartsák, ez talá.n még magyarázható és érthető, teljesen érthetetlen azonban, hogy az állam miért hanyagolja el ezeken a területeken az utakat. Ha már új utakat nem kap az Alföld egy része, ha már a Tiszántúl egyáltalán nem számíthat, az állam részéről, új utak építésére, vagy pedig csak egészen kivételes esetekben számíthat erre, akkor joggal elvárhatná az ottani adózó közönség, hogy a meglévő állami utakat karbantartsák. Én éppen a miniszter úrra hivatkozhatom e tekintetben. A miniszter úrral történt egy baleset, egy tengelytörés, amely az utak rosszasága következtében állott be. ("Bornemisza Géza a^ kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter: Nem volt tengely törés!) Nem hiszem, hogy a miniszter úr olyan autón járna. -. (Bornemisza Géza a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter: Csak a rúgó tört el, nem volt tengelytörés!) A lapok legalábbis ezt írták, (Bornemisza Géza, a kereskedelem- és közleikedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter: Rosszul írták!) lehet, hogy egy kicsit túlozták a dolgot. (Fábián Béla: Talán az út volt rossz? Melyik _tengely tört el? A Berlinrómai?) Az utak mindesetre olyan állapotban vannak, hogy bizony ott sűrűn előfordulnak balesetek és nem tudom, hogy ha talán felvetnék akár az állammal, akár pedig a törvényhatósággal szemben a felelősség kérdését, akkor a törvényiszék nem ítélné-e meg a kártérítést ezekben az esetekben. Különben a miniszter úrnak hódmezővásárhelyi útjával kapcsolatosan egy érdekes epizódja is történt. A miniszter úr hívta fel a város figyelmét az egyik elhanyagolt útra, amely tényleg olyan állapotban van, hogy kijavításra feltétlenül szükség volna. Én viszont, mint^ Hódmezővásárhely egyik képviselője, a miniszter úrnak hívom^ fel a figyelmét arra a körülményre, hogy Hódmezővásárhely határában országos viszonylatban is túlságosan kevés laz állami út. Hódmezővásárhely ebben a tekintetben egyáltalában nincsen elkényeztetve az állam részéről. Szükség volna arra, hogy egyes fontosabb útvonalakat, utakat állami úttá nyilvánítsanak és az állam gondoskodjék azok kiépítéséről. Annyival is