Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-218

Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 1937 május 2U-én, hétfőn. inkább szükség- volna erre, mert Hódmezővásárhely azok közé a városok közé tartozik, amelyek túlságosan magas pótadóval küszköd-' nek. Hódmezővásárhelyen nem ritka az, hogy 130—140%-os a városi pótadó. Ilyen körülmények között azután teljesen lehetetlen azt kívánni a várostól, hogy különleges áldozatokat is hozzon, az útadó alapra befolyó összeg pedig ma már csak arra elégséges Hódmezővásárhelyen, hogy a meglévő kiépített utakat a város úgy-ahogy karbantarthassa, egyáltalán nem ÍB gondolhatunk azonban arra, hogy az útadó alap terhére újabb utakat építsünk. Feltétlenül szükséges volna tehát az állam hathatós segítsége és támogatása erre a városra nézve, annyival is inkább, mert egyálta-' Iában nem lehet beszélni arról, hogy belterjesebb legyen a mezőgazdaság, ha nem állanak megfelelő utak rendelkezésre. Hiába beszélünk arról, akár országos viszonylatban, akár helyi viszonylatban Hódmezővásárhelyen, hogy a gazdák más termelési ágakra térjenek át, -.'mint amilyeneket eddig gyakoroltak — ha nincsenek utak és nincsen lehetőség arra, hogy a belterjesebb gazdálkodással előállított terményeket azután megfelelő módon elszállíthassák a piacokra. Hódmezővásárhelyen például az utóbbi időben örvendetesen igyekeznek áttérni a gazdák a tejtermelésre és úgynevezett tejgyüjtő állomásokat létesítenek a város külső részein, a perifériális részeken. Az év bizonyos szakában azonban egyáltalában nem tudják ezeket a tejgyüjtő állomásokat megközelíteni, eltekintve attól, hogy a tejgyüjtő állomásokról sem lehet megfelelő utak hiányában beszállítani a városba a tejtermékeket. T. Képviselőház! A mai napon valaki említette képviselőtársaim közül, hogy az államnak az volna, a kötelessége, hogy megfelelő törvény útján szabályozza ezt a kérdést és talán valamennyi fontosabb utat állami útnak nyilvánítanák és az állam gondoskodnék az utak kiépítéséről. Szerintem ebben a felvetett gondolatban igen sok igazság van, mert ezidőszerint az a helyzet, hogy az egyes gazdagabb törvényhatóságok vagy jobb helyzetben lévő vármegyék talán megfelelően tudnak gondoskodni a területükön lévő utak kiépítéséről, a szegényebb vármegyék vagy városok azonban egyáltalában semmiféle módon nem tudnak az utak kiépítéséről gondoskodni. T. Képviselőház! Azt mondhatnók, hogy nem érdekel bennünket, hogy az ország egyes területein milyenek a viszonyok és talán boldogok lehetnénk abban a tudatban, hogy az ország más részein kitűnő, kiváló utakat épített az állam. Egy ország területén belül azonban nem szabad ilyen szempontoknak érvényesülniük, sőt szerintem inkább annak a szempontnak kellene érvényt szerezni, hogy azokon a területeken építsen az állam és ott jelentkezzék fokozottabb mértékben az ő támogatásával, ahol arra a legnagyobb szükség van, tehát a szegényebb városokban és vármegyékben. De különösképpen feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a kormány és elsősorban a kereskedelemügyi miniszter úr a jövőben sokkal nagyobb gondot fordítson a tiszántúli utak kiépítésére, mert — amint azt Mezey t. képviselőtársam is mondotta a mai nap folyamán — ezeken a vidékeken — nem tudom, milyen szempontokból, nem vitatom és nem kutatom a szempontokat — az országnak, ezen a részén — még azt sem akarom túlságosan hangsúlyozni, hogy az ország színmagyar részén — az útépítést a különböző kormányok túlságosan elhanyagolták és ha már a kormány bizonyos népi szempontokat hangsúlyoz, akkor szükséges ezt a felfogását valamivel alá is támasztani; egy kormányzat sem engedheti meg, — amely, ismétlem, népi szempontokat hangsúlyoz, — hogy az ország egyes vidékeit bizonyos szempontokból elhanyagolják és azok az ország más részeivel szemben túlságosan mostoha körülmények között maradjanak. Erre a néhány szempontra és körülményre óhajtottam felhívni a költségvetési vita során a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmét, annyival is inkább, mert hiszen ezen az országrészen bőségesen állna rendelkezésre munkaerő. A kormány az elmúlt esztendőkben éppen ezeken a vidékeken hozott — elismerem — igen súlyos áldozatokat az ínség enyhítésére, ezek az ínségenyhítő akciók azonban nem szolgálták megfelelően a célt, mert egyrészt túlságosan alacsonyak voltak a munkabérek, másrészt pedig ezekből a pénzekből semmiféle maradandó dolog sem maradt az országra nézve. Sokkal helyesebb és sokkal megfelelőbb lett volna a cél szempontjából is, ha ezekből a pénzekből utakat építettek volna és utakat hoztak volna rendbe. A jövőben feltétlenül ezt a módszert kell választania a kormánynak és nem szabad, hogy az állam pénzéből haszontalan és céltalan munkákat végeztessenek. Inkább kerüljön többe az államnak az inség enyhítése, talán lényegesen is többe, de maradandó dolgokat alkossanak az erre a célra fordított öszszegből. A munkások gondolkozásának is sokkal inkább megfelel az, ha olyan munkákat végeztetnek velük, amelyek maradandó értékűek az országra nézve. Egyébként a kereskedelmi tárca költségvetését nem fogadom el. Elnök: Vázsonyi János képviselő úr következik szólásra. Vázsonyi János: T, Ház! A kereskedelem — ahogyan azt az utolsó napokban mint igazságot minden oldalról megállapították — lenézett foglalkozási ág volt hosszú időn keresztül. Legy&n szabad ehhez az igazsághoz hozzátennem még azt a másik igazságot is, hogy egyben a kereskedelem az utolsó évtizedekben a közélet Fekete Pétere, úgynevezett Prügelknabe-ja is volt. A miniszterelnök úr nemrég szegedi beszédében azt mondta, hogy a törvények kijátszásától mindenkinek tartózkodnia kell, még az üzleti életben is. Ilyen megkülönböztetés ellen a tisztes magyar kereskedelem jogosan tiltakozhatok, mert a magyar kereskedő az erkölcsi érdekekre és saját tisztességére mindenkor ugyanúgy ügyel„ mint bármely más foglalkozású honpolgára az országnak. A magyar kereskedelem sok dicsőséget szerzett az országnak, sok hasznot az állami kincstárnak, de csak a ma Mecsér András képviselŐtárstulnk uralkodása .alatt álló íegykézrendszer érvényesítése előtt, mert mindez az ő uralkodása idején való rendszerben már a múlté, ma a kereskedelem másod-, sőt harmadrendű szerepet' játszik csupán. A miniszteri indokolás élesen különböztet bel- és külkereskedelem között. A belkereskedelem nézetem szerint szerves része az exportnak, az export végső mozzanat, amely a belkereskedelem munkaköréből termelődik ki. Az elozŐ mozzanatok: a-kitermelés, a begyűjtés^ a szortírozás és végül az exportra alkalmassá te-