Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-218

Az országgyűlés képviselőházának 2. Átadom a miniszter úrnak ezeknek a leveleknek pontos másolatát, — méltóztassék megnézni — amelyekben felhívják a tisztviselők figyelmét ezekre a szervezetekre. (Br. Berg Miksa: Azonnal be kell tiltani!) Ma már ott tartunk tehát, hogy hatósági akvirálással dolgoznak ezek a vállalatok. (Bornemisza Géza kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter: Ezek az iratok 1926-ból valók!) De érvényben vannak. (Bornemisza Géza kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter: A népjóléti imiinisztérium sincs már érvényben!) Nincs, de a gyakorlatban továbbra is így történik ez. Azt látjuk tehát, hogy tisztviselők ilyen kerítő helyzetbe jutnak,, mert erre nem mondhatok mást. Elmennek a lakásukra és formálisan rábeszélik őket, hogy árut vásároljanak. Amikor azt látjuk, hogy ezek a tisztviselők nyakra-főre eladósodnak, akkor kétségbeesetten kell látnunk, hogy az a bizonyos szervezet minden rizikó vállalása nélkül milyen nagy hasznot vág zsebre. Nagyon jól tudjuk, hogy milyen lelkiismeretlenül járnak el s abban a pillanatban, amikor azt az információt adják, hogy az illetőnek lehet árut adni, ki is adják neki az árut. Végeredményben ezek a szervezetek a hitelt nem a magukéból adják, hanem a. kereskedők vagyonából. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy ez nemcsak a fővárosban van így, hanem ugyanígy van már a vidéken is mindenütt, (vitéz Martsekényi Imre: És külföldön is!) A miniszter úr el sem hiszi, hogy ezt már a kikészítők és a kisiparosok is igénybe veszik. Miután az Ioksz.-nál kisipari hitelt nem tudnak kapni, elmennek és nyersanyagot próbálnak így vásárolni s azok is könyvre vásárolnak. Méltóztassék a tisztviselőtársadalmat, a fix fizetésűeket ettől a katasztrófától megszabadítani. — mert ez katasztrófa — méltóztassék feltétlenül megmenteni őket az eladósodástól. Ezt valahogyan feltétlenül méltóztassék megakadályozni és méltóztassék a kereskedőket is megmenteni ettől, mert a kereskedők ma már ott tartanak, hogy amikor a vevő bemegy hozzájuk, nem tudják, hogy az a Vevő készpénzzel vagy pedig ilyen könyvvel vásárol-e, tehát már előre kénytelenek belekalkulálni a készpénzzel vevőnél is rizikójukat. (Bornemisza Géza kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter: Ez kereskedelemellenes tevékenység!) En ezt maganl is a legnagyobb mértékben kereskedelemellenes tevékenységnek tartom. En azt is előrebocsátom, hogy ha ez az Ankurbelung pénzt jelentene és pénzt hozna a piacra, akkor megengedhetőnek tartanám, mert azt mondanám, hogy van rizikója is. De így teljesen rizikómentes a dolog és amellett kereskedelemellenes az a magatartás, amely szövetkezet címén lopj^a magát vevő, fogyasztó és a termelő közé. Vannak polgári gazdasági szövetkezetek és — milyen gyönyörűen hangzik — miniszterviselt emberek állnak az élükön. (Gr. Apponyi György: Ki az?) Nem fontos. Ezek nem lényeges dolgok. De amikor azt látjuk, hogy ezek az urak kellő befolyásuk révén a tisztviselők eladósodását lehetővé teszik, akkor arra kell kérnem a miniszter urat, hogy úgy a tisztviselői, tehát a fixfizetésű társadalmat, mint pedig a kereskedőtárs'adaliniat meLtóztassék megmenteni ettől a szörnyű hadjárattól, amely lehetetlen, hogy katasztrófához ne vezessen. (Ügy van! Ügy van! <t. baloldalon.) Elnök: Szólásra következik"? . ülése 1937 május 2U-én, hétfőn. 547 vitéz Míiskolczy Hugó jegyző: Béldi Béla! Beldi Béla: T. Ház! A közúti közlekedéb kérdéseivel kívánnék foglalkozni. Ezt a kérdést helytelenül kizárólag útkérdésként fogják fel, holott a közúti közlekedés kérdése több mint egyszerű útprobléma. Ez jelenti a közúti közlekedés vállalati, gazdasági megszervezésének kérdését is és harmóniába állítását műszaki és tarifáiig szempontból egyaránt a vassúttal és a többi közlekedési eszközökkel. Ha azonban mégis az útpályánál akarjuk kezdeni ezt a kérdést, akkor elsősorban arra a veszélyes tendenciára kell felhívnom az igen t. Ház figyelmét, amely itt a múltban kialakult s amely bizonyos sürgősségi és fontossági sorrendet állapított meg az utak kiépítése tekintetében. Ennek a sorrendnek szenvedő hőse természetesen a falusi út, a bekötő út és az átlósút volt. Lojálisán el kell ismernem, hogy az utóbbi években bekötő utak építése tekintetében a múlthoz képest jelentős haladás következett be, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez a kérdés, a közúti kérdés nyugvópontra jutott. Teljesen helytelennek, igazságtalannak és a mellett a közlekedéspolitikai feladatok teljes félreismerésének tartom azt, hogy az utak kiépítésénél bármilyen útkategória a másik elé helyeztessék és pedig azért, mert a közlekedési organizmust csak mint egyetemes. egységes rendszert lehet felfogni. (Bornemisza, Géza kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter: Természetes!). Ahogy az emberi test vérkeringésében sem csak az artériák és a vénák a fontosak, hanem éppen olyan fontosak a hajszálerek is, amelyek nélkül éppen úgy nem tarthatja fenn magát az emberi szervezet, mint a főerek nélkül, ugyanúgy a közúti kérdésnél i« a bekötő utak éppen olyan jelentőséggel bírnak, mint a többi útvonalak. Mert az, hogy annak az eldugott kis baranyai községnek, annak a 3—400 főnyi lakosságú baranyai kisközségnek nincs bekötő útja... (Hertelendy Miklós: Vagy Somogyban!) Vehetem Somogy megyét is. hiszen különböző vármegyéket hozhatok fel. (Mozpás.) Mondom, ha annak a 3—400 lélekszámú kis baranyai községnek nincsen bekötő útja. az nemcsak annak a 3—400 embernek a problémája és súlyos baja, hanem éppen úgy problémája Budapest székesfővárosnak és az egész nemzetnek is. Nincsen tehát különbség városi és falusi útprobléma között a fontosság és sürgősség tekintetében, legfeljebb a technikai kivitel szempontjából lehet különbség, a forgalom igényeinek megfelelően. Egyformán fontos mind a kettő, akárhol is fekszik az az út földrajzilag. Ezért ne méltóztassék fontossági sorrendet felállítani. Méltóztassék az útprobiémát úgy kezelni, hogy minden közlekedési út egyszerre kiépülhessen. Erre valószínűleg az a válasz érkezik, hogy erre nekünk pénzügyi lehetőségeink nincsenek. Én ezt az állítást kívánom tagadásba venni és azt állítom, hogy a magyar közlekedési úthálózatnak — nem számítom most ide a községi közdűlő utakat és a mezei közös dűlőutakat — gyors kiépítése legfeljebb technikai, műszaki nehézségekbe ütközhet, de financiális nehézségekbe nem volna szabad ütköznie. Méltóztassanak megengedni, hogy először a pénzügyi szükségletekre mutathassak rá. Mondom, a községi dűlőutakról, valamint a mezei közös dülőutaktól eltekintve, összesen mintegy 7200 kilométernyi törvényhatósági és községi közlekedési út áll kiépítetlenül. Ezek gyakorlatilag tulajdonképpen nem is utak, hanem csak útvonalak, mert hiszen az év túlnyomó részé»