Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-218

Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 1937 május 2U-én, hétfőn. szervezetet a teherszállításra, hogy minél gyor- ! sabban, olcsóbban juthasson el az áru a termelőtől a rendeltetési helyére. Szükségesnek tartanám, azonkívül a belföldi forgalomban a váisárjog rendezését. Tudom azt, hogy a miniszter úr már egyszer ki is jelentette, hogy nem akar további vásárjogokat kiadni. Ezt csak helyeselni tudom, azonban ezzel még szerintem a kérdés nincs elintézve. Bizonyos jogokat adni lehet, de nagyon nehéz visszavenni, az kétségtelen. Itt van a helypénz, kérdése. Ahány helyiség, ahány város, annyiféle helypénz van. Teljesen rendezetlen ez a kérdés. A helyiségek egyszerűen rávetik magukat a kereskedőkre és a fogyasztókra. Ezt a kérdést tehát végre szabályozni kellene. Különösen szabályozni kell azért, mert ha megnézzük a termelés volumenjét, azt látjuk, hogy annak jelentékeny, majdnem. 90%-a a belső fogyasztás céljait szolgálja s a városokban körülbelül 50i%-a talál fogyasztóra. Ha nézzük, hogy milyen helypénz, kövezetvám, forgalmi- és más egyéb közterhek terhelik ezt a forgalmat, akkor meg kell állapítanunk, hogy olyan hátránnyal dolgozik a belső

1 fogyasztópiac, amely egyenesen megnehezíti, sőt majdnem lehetetlenné teszi a belső kereskedelem organizmusának életét. Egyetlen egy példát kívánok csak elmondani. Az istállóból a jószág egyenesen exportra megy, ha azonban belső fogyasztásiba kerül, akkor szörnyű retortákon megy keresztül, sokféle címen és módon kell utána adót fizetni. Ez az a kérdés, amelyet a tisztelt miniszter úr szíves figyelmébe volnék bátor ajánlani, mert ha a belső pûacot, a kereskedelmi r

fogyasztás legnagyobb piacát nem rendezzük és nem igyekszünk organikusan .kiépíteni, akkor ez szerintem oly hiba lesz, amely később nagyon meg fogja magát bosszulni. Mi sokszor kifogásoltuk a Hangya túlkapásajit. Itt volna szerepe a Hangyának, megorganizáJni ezt a piacot, csinálni bizonyos árugyüjtő telepeket, hogy ezek a piacok tényleg kialakulhassanak. Abban a pillanatban nem konkurrense lenne a kereskedőnek, hanem, ellenkezőleg, használna a kereskedelemnek. Igen t. Ház A másik kérdés, amelyről beszélni szeretnék, a különböző inkasszóvállalatok kérdése, mert hdtelszervezeteknek, sajnos, nem nevezhetem ezeket a vállalatokat. Bizonyára az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr is látta, hogy a főváros tele van ilyen kis füzetekkel, prospektusokkal, vásárlási igazolványokkal Abc, Polgári Gazdasági Szövetkezet, Erka. s nem tudom, micsoda címen alakulnak különböző értékesítő álszövetkezetek, melyek tulajdonképpen információs irodák; megtudakolják, hogy kinek milyen hitelt lehet nyújtani. Nagyon szomorúan kell látnunk, hogy ezek az irodák éppen a f'ixfizétéses alkalmazottak, az állami és városi alkalmazottak közül szedik áldozataikat; szándékosan mondom, igen t. miniszter úr, hogy áldozataikat., Ha ez a szervezet segítene a kereskedelmen, akkor azt mondanám, hogy van valami haszna ennek a szervezetnek, mert a kereskedelem nyer vele. Ki kell azonban jelentenem, hogy ezek az egyik oldalon teljesen megsemmisítik a készpénzvásárlás lehetőségét, a másik oldalon pedig burkolt drágulást idéznek elő, mert lehetetlenség az, hogy a részletfizetési kockázatot bele ne kalkulálják az árakba. {Mózes Sándor: 50 százalékkal drágábban adják az árút!) A kereskedelem, akarva nem akarva, f

— ezt kétségbeesve kell megállapítanom — kénytelen volt belemenni ezekbe a szervezetekbe és kétségbeesve kell azt is megállapítanom, hogy a szabott árak kialakulása e mellett teljesen ki van zárva. (Bornemisza Géza, a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter: Ki kényszerítette bele a kereskedelmet? — Mózes Sándor: Az ilyen részletüzleteket meg kell akadályozni! — Helyeslés bal felől. — Bornemisza^ Géza, a kereskedelemés közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter: Mi ellene vagyunk az ilyennek! Senki nem kényszerítette bele a kereskedelmet!) Bocsánatot kérek, éppen azért szólalok fel. mert igenis, tehet a kormány ez ellen. Mert mi történt itt? Az történt, hoigy 5—6 organikus szervezet beékelődött az eladó és a vevő közé. Ezek a szervezetek körülbelül 20—25%-os haszonnal dolgoznak s ezt a hasznot a vevő és az eladó fizeti meg. Egymásután sorvadnak el a kereskedők; ki lehet papiron számítani, hogyan fognak ezek tönkremenni, ugyanakkor pedig ezek a szervezetek igen tekintélyes vagyónókhoz^ jutnak. Azt látjuk ugyan, hogy ezek látszólag csak 3%-ot számítanak a »del credere«-ért„ 1%-ot a kezelésért, tehát 4%-kai drágítanak, ők azonban tulajdonképpen semmi mással .nem foglalkoznak, csak inkasszóval és információval. A lényeg az, hogy ha az információ nem volt szerenesés, illetve az inkasszó nem sikerült, ez tulajdonképpen a kereskedő rovására megy. Nem mondom, van két olyan szervezet, amely del credere-t is vállal, de ebben az esetben természetesen magasabb részesedése is van . Igen t. Képviselőház! Azt méltóztatik erre bizonyára kérdezni,, hogy mit csináljunk. Tessék elhinni, hogy ha ez a jelenség, amelyet az amerikai^ prosperitás idején is láttunk és amely később rettenetes kracchal végződött, tovább fog terjedni, akkor ez csak katasztrófára vezethet, különösen a tisztviselőtársadalomban. A főváros egyik gyűlést a másik után tartja s tanácskoznak, hogy mit lehet tenni a tisztviselőik eladósodása ellen. Az állami és városi tisztviselők mindjobban eladósodnak, a nélkül, hogy az állam tenne valamit. Még egy szomorú dolgot kell megállapítanom. Ha egy tisztviselő 20 pengő kölcsönt akar szerezni, akkor erre képtelen, ha azonban 200 vagy 300 pengős árut hitelre akar venni, azt minden további nélkül megkapja. Ez pedig nagyon sok esetben megtörténik, hiszen, ha valaki nem tud pénzhez jutni, akkor igyekszik áruhoz jutni. Hogy pedig ennek mi a következménye, arra nem is kell külön felhívnom a figyelmet De más következménye ^is van annak, hogy az eladó és a vevő közé beékelődik egy szervedet. Méltóztassék megnézni a járásbíróságoknál, hogyan emelkedik a behajtási perek száma; itt lehet látni milyen szörnyű dolog ez. Amit a traktoreladó szervek csináltak a gazdatársadalomban, azt a hivatalnoki társadalom ban ezek a szervek csinálják. Azt mondja erre a miniszter úr, hogy az állam nem tehet semmit. Az állam azonban tehet valamit és — ami még sajnálatosabb — tett is valamit. Kimentek körrendeletek a vámhatóságokhoz, a magyar királyi Operához, egyes hivatalokhoz; a kör rendeletekben felhívták a tisztviselői kar figyelmét ezekre a szervezetekre, sőt a fővárosnál magának a polgármester úrnak levelével agitáltak e szervezetek érdekében. (Felkiáltások half elől: Ez már hibf'J)