Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-218

Az országgyűlés képviselőházának 2: gálnak a folyósítandó nyugdíjakra. A jelen esetben közadókból fizetett nyugdíjellátásról van szó és legfőbb ideje már annak, hogy ez az egész nyugdíjkérdés egyszer szőnyegre ke­rüljön, mégpedig szociális szempontokból, a ráutaltság és a jogosultság szempontjából való revízió elvi alapján. •. Ezzel összefüggésben osak egy körül­ményre kívánok rámutatni. A közületeknél szerzett nyugdíjigény nem lehet jogcím arra, hogy valaki ennek birtokában dumping­szerű versenyt támasszon társának a. magán­vállalkozás területén. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A legsürgősebb kívánság ez­zel összefüggésben az, hogy legalábbis azok számára, akik 200 pengős, vagy annál nagyobb összegű fizetéssel járó magánvállalati állás­ban ülnék, a nyugdíj folyósítása felfüggesz­tessék. Az illetők azután döntsenek: vagy nyugdíjasok akarnak lenni, vagy pedig a ma­gánvállalkozásnál levő állásukat tartják meg. Ilyen törvényerejű rendelkezésnek csak üdvös és jó hatása lehet, mert az egyik esetben meg­könnyebbül az adózó, megkönnyebbül az ál­lami költségvetés ezeknél a túldimenzionált tételeknél, a másik esetben pedig, ha a nyug­díjasok elvonulnak,, megkönnyebbül a munka­piac, amelynek helyzete, szellemi munkásokról lévén szó, amúgyis rendkívül súlyos. A kereskedelmi tárca költségvetése általá­ban az autarchia szellemétől van áthatva, ho­lott a kereskedelem létfeltétele a szabadság és a nemzetközi árucsere korlátlansága. Nincs eb­ben a költségvetésben semmi, ami a kereske­delem helyzetének megkönnyítésére irányulna. A költségvetés indokolása azt mondja, hogy tanulmányozni fogják a magánalkalmazottak jogviszonyait, különösen munkaidejét és fize­téses szabadságát. Kernelem, hogy a miniszter úr záróbeszédében abban a helyzetben lesz, hogy nyilatkozik, mikor nyújtja be erről a törvényjavaslatot. (Bornemisza Géza, a keres­kedelem- és közlekedésügyi minisztérium veze­tésével megbízott iparügyi miniszter: Már be­jelentettük, hogy a költségvetés után!) Ha a költségvetés után méltóztatik benyújtani, ezt megnyugvással fogadom. Az általános irányelvek tekintetében, mint­hogy ez a kérdés több oldalról szóvátétetett, legyen szabad a miniszter úr szíves figyelmét a következőkre felhívnom. (Halljuk! Halljuk!) a. szélsőbaloldalon.) Az 1920. évi 1910/M. E. számú rendelet, amely a felmondás és a vég­kielégítés kérdéseit szabályozza, nagyjában és egészében kielégítő és megfelelő védelmet nyújt. A rendelet azonban hiányos. (Mozgáa a szélsőbaloldalon.) A Garami-féle rendelet helyébe lépett Friedrich—Heinrich-rendeletről szólok. Szükséges ennek a körét a műveze­tőkre, az ügyvédi, a közjegyzői, az egyesületi alkalmazottakra, általában arra a körülbelül 20.000 főnyi magánalkalmazott, magántisztvi­selőrétegre kiterjeszteni, amely ennek a ren­deletnek hatálya alól ezidőszerint ki van zárva. Az igen t. miniszter úr figyelmét felhí­vom arra, hogy a régi alkalmazottak elhelyez­kedése, ha egyszer kiesnek állásukból, úgy­szólván lehetetlen. Nemcsak Amerikában írják ki egyes üze­mek, hogy »40 évesnél idősebb munkást nem veszünk fel«, hanem minden kiírás és hirdetés nélkül gyakorolják és cselekszik ezt a magyar magánvállalkozás terén is. Jogos és méltá­nyos kívánság tehát az, hogy mondjuk két évtizedes szolgálat után már csak felemelt . ülése 1937 május 2U-én, hétfőn. 543 felmondási idő és fokozott végkielégítés mel­lett lehessen elbocsátani embereket, mert azokra, ha egyszer a kenyérből kiesnek, saj­nos, amúgyis nyomor és pusztulás vár. A munkaidő tekintetében csak általánosan kötelező erejű és szigorú szankciókkal alátá­masztott intézkedéseket kérek. Az érdekeltek változatlanul a 40 órás munkahét elvi alapján állnak, mert ez biztosít számukra hétvégi pi­henőt is, biztosítja azt is, hogy 36 órás össze­függő pihenőt igénybevéve, testileg, szellemi­lee: felfrissülve foglalják el munkahelyüket hétfőn reggel. Általános rendezését kívánják az érdekeltek a záróórának, a vasárnapi mun­kaszünetnek is, mert ebben a tekintetben a kü­lönböző helyi vonatkozású intézkedések nem elégségesek. Ebben a tekintetben szigorú és át­hághatatlan intézkedésekre van szükség. A kötelező szabadságot illetően remélem, hogy ebben a tekintetben a helyzet ma már megérett. Készséggel elismerem, hogy a vál­lalkozások 85—90 százalékánál ez törvény nél­kül amúgyis megvan, ott viszont, ahol ez elől konokul elzárkóznak; főképpen vidéken, szük­ség van a törvény kényszerítő erejére, hogy az alkalmazottak jól megérdemelt pihenőjük­höz hozzájuthassanak. Az utazók és ügynökök kérdésével kapcso­latosan Bródy t. képviselőtársam néhány meg­szívlelendő szempontra már felhívta a kor­mány és a Ház figyelmét. A helyzet az, hogy a gazdasági válság nagymértékben megnövelte a- kereskedelmi ügynökök és utazók számát és a vállalkozás ezt a kényszerítő helyzetet a leg­kíméletlenebbül kihasználta és visszaélt vele. Az utazók és ügynökök 70—80 százaléka dolgo­zik ezddőszerint fix havi fizetés nélkül, csak jutalékra. Ezek teljes létbizonytalanságban él­nek és szellemi és fizikai erőkifejtésük igen sokszor megfizetés, honorárium nélkül marad. Az ügynök és az utazó végzi az akvizíciói mun­kája mellett igen sokszor az inkasszó munká­ját is. ö vágja zsebre a megrendelő felek ré­széről a szidást, a reklamációkat, ő békít, köz­vetít, a vállalkozó és a vevő közt, munkája rendkívül sokoldalú, bonyolult és felelősség­teljes és ezért a bonyolult, nehéz, felelősségtel­jes munkáért a legtöbbször csak silány jutalék­ban részesül, ebben is csak akkor, ha már a vevő fizetett. Lehetetlen állapotnak tartom azt, ami az úgynevezett delcredere körül van, mert ha az utazó és az ügynök nem társa a mun­káltatónak a nyereségben, akkor ne méltóztas­sék őt társnak bevenni a veszteségnél sem. (Bornemisza Géza, a kereskedelem- és közleke­désügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter: Nem olyan egyszerű a kérdés!) Szükség van tehát arra, hogy az ügynökök számára biztosított havi fixfizetés állapíttas­sék meg és hogy a bérletjegyek tekintetében elébe vágjunk annak, hogy a vasúti bérletet, vagy költséget az utazó, vagy ügynök, akár részben is, a sajátjából fizesse. Szükség van arra is, hogy a megélhetést biztosító napidíjat kapjanak a vidéket járó utazók. Az Államvasutakkal való vonatkozásban a következőkre hívom fel a miniszter úr figyel­mét. A szállítási és őrzési díjak, amelyeket az utazóknak mintabőröndjeik után fizetniök kell, aránytalanul magasak. Ezek szegény és bizony­talan jövedelmű kisemberek, akik ezeket a ma­gas szállítási és őrzési díjakat nem bírják meg­fizetni és ezeknek méltányos leszállítását ké­76*

Next

/
Thumbnails
Contents